Csíkszeredán szerezte első pontjait az FTC-ESMTK

Vágólapra másolva!
2012.09.23. 20:44
null
A Brassó visszavágott a Jegesmedvéknek a miskolci vereségért (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
Címkék
A jégkorong Mol Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján az FTC-ESMTK nem kis meglepetésre Csíkszeredán öt vesztes mérkőzés után nyert először a szezonban. A brassóiak otthon a Miskolc, míg az újonc érsekújváriak az Újpest vendégeként jutottak három ponthoz.

 

Csíkszereda–FTC-ESMTK

A 29. mp-ben a házigazdák jutottak vezetéshez, majd Kiss Gábor egyenlítését követően is betaláltak a csíkiak, akik egygólos előnyben voltak az első harmadot követően. A második felvonás közepén viszont két gólt szereztek a vendégek, Kiss újra eredményes volt. A harmadik játékrész elejét megnyomták a csíkai, akik rutinos embereik révén a 43. percre már visszavették a vezetést – 26 mp kellett nekik a duplához –, de a vendégek nem zuhantak össze, és másodszor is fordítottak.

SZAVAZÁS

Melyik csapat foglalja el az ob I-ben a Fehérvár által üresen hagyott trónt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Brasov–Miskolc

A Jegesmedvék vezető gólját volt légiósuk, az immár brassói Joshua Bonar egalizálta, hogy újabb brassói góllal már a házigazdáknál legyen az előny az első harmad végén. A második felvonás közepén kétgólos előnyre tettek szert a vendéglátók, Fodor Szabolcs 33. percben lőtt találata már csak a felzárkózáshoz volt elég. Győzelmével a tabella élére ugrott a Brasov, leszorítva onnan a két mérkőzéssel kevesebbet játszó Dab.Doclert.

Újpesti TE–Nové Zámky

A vendégek első harmad végén szerzett vezető találatát a második játékrész elején még kiegyenlítették ugyan a házigazdák, de azt követően a liláknak már nem osztottak lapot. Legalábbis gólt... A vendégek a 27. percben vették vissza a vezetést, majd a harmad vége előtt már kettővel elhúztak. A végeredményt a 49. percben szerzett találattal állították be. A Nové Zámky negyedik győzelmét aratva biztosította meg helyét a felső házban, az Újpest hatodszor szenvedett vereséget, és továbbra is első pontjára vár.

MOL LIGA, ALAPSZAKASZ
HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–FERENCVÁROS-ESMTK 4–5 (2–1, 0–2, 2–2)
Csíkszereda, 600 néző. V: Gerely L., Máthé, Rédai (mindhárom romániai)
CSÍKSZEREDA: Ruczuj (Kozuch) – Flinta, Góga 1 (1), HURTAJ 1 (2), Mihály E. (1), NOVÁK 2 (1) – Papp Sz., Nagy I., Molnár Zs., Becze T., Tranca – Bors, Molnár Sz., Péter L., Moldován, Szőcs – Kósa, Bíró O., Molnár Zs., Bíró T., Bálint A. Edző: Timo Lahtinen
FERENCVÁROS: Racko – Hoffmann, Hrajnoha, Gergely Cs., Pilcsik, SALIJI 1 – Győri (1), Erdélyi T. 1, Horváth D. (1), Borbás (1), Hegyi D. – Lencsés, Lévai, Roczanov (1), KISS G. 2, Berta (1) – Revák, Feil, Léránt, hegyi Á. Z. 1. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
CORONA BRASSÓ (romániai)–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 3–2 (2–1, 1–1, 0–0)
Brassó. V: Csomortáni, Csata (mindkettő romániai), Trandafir (román)
BRASSÓ: POLC – Wehrs (1), Nagy Cs., BONAR 1 (1), Zsók (1), Virág Csanád – Laczkó A. (1), Hietamäki (1), Borsos, Péter R. 1, Imecs 1 – Dávid, Veress, Fodor Cs., Basilidesz, Bálint Zs. – Mastaleriu, Molnár A., Lőrincz, Mihailescu, Péter Zs. Edző: Kjell G. Lindqvist
MISKOLC: Budai K. – Láda B., Szirányi B., Szilágyi, Wéber (1), Sijka (1) – Hegyi Á., ATKINSON 1, Saluga, Nagy G. (1), Nagy K. – Gőz, Orosz, Túróczy, Ritó, Rafaj – Fodor Sz. 1, Dubek. Edző: Tim Kehler
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
ÚJPEST–NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai) 1–4 (0–1, 1–2, 0–1)
Megyeri út, 200 néző. V: Babic, Székely, Juhász
ÚJPEST: PLESZKÁN – Zalavári, Sommer, Pichler, Dömötör, Virág Csaba – Vecaj (1), Dorner, Németh P. (1), Pál Z. 1, Szajbert P. – Bereczki, Garbacz, Kovács V., Farkas L., Meretei – Kukucska, Szirányi D., Jankovics, Bata. Edző: Ancsin János.
NOVÉ ZÁMKY: Beno – Hrudik, Lehocky, Caladi (1), N. Stefánka 1, Uhnák – Sucharda, Joanidis, B. Varga (1), RUZICKA (2), DOBRY 2 – Arvay (1), Baron (1), Barcák (1), O. Stefánka 1, Puchovsky – Németh V., Kukla, Klobucnik, Tarnoczy, Král. Edző: Robert Spisak
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Ancsin János: – Ismét megnehezítettük az Érsekújvár dolgát, de nem elég jól játszani, nyerni is kéne már, ez viszont egy lőtt góllal nem fog menni.
Robert Spisák: – Gyenge meccs volt, amiben sajnos mi is benne voltunk... Fegyelmezetlenek voltak a fiúk, egyáltalán nem játszottunk jól. Csakis a három ponttal lehetek elégedett.
AZ ÁLLÁS
1. Brasov 8 5 1 2 23–23 0 16
2. Dab.Docler 6 5 1 29–12 +17 15
3. Nové Zámky 6 4 1 1 24–12 +12 14
4. Miskolc 6 3 1 2 22–11 +11 11
5. Csíkszereda 8 3 1 4 25–23 +2 10
6. FTC-ESMTK 6 1 5 13–30 –17 3
7. Újpest 6 6 7–32 –25 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik