Az amerikai hokisok összecsomagolták az oroszokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.16. 14:15
null
Orosz hús az amerikai szendvicsben (Fotó: Reuters)
Az Egyesült Államok válogatottja jutott be elsőként a Finnországban és Svédországban zajló jégkorong-világbajnokság elődöntőjébe, miután a negyeddöntő első mérkőzésén 8–3-ra nyert a címvédő oroszok ellen Helsinkiben.
A csoportmérkőzések során az oroszok 5–3-ra legyőzték az Egyesült Államokat, most ráadásul már Alekszandr Ovecskin is ott volt soraikban, mégsem sikerült megismételniük kilenc nappal ezelőtti teljesítményüket. A Washington Capitals sztárja – aki szerda este csatlakozott a szbornajához – már az első percben gólt lőhetett volna, de John Gibson védeni tudott. A 19 éves kapus ezt követően is bravúros teljesítményt nyújtott, társai pedig az első harmad közepén egy percen belül kétszer is betaláltak (előbb Paul Stastny, majd TJ Oshie), kihasználva az orosz védők szétszórtságát.

Alekszandr Szvitov a 16. percben szépített, majd egy második játékrészre áthúzódó kiállításnak köszönhetően emberelőnybe került a címvédő, ebből azonban majdnem az amerikaiak jöttek ki jobban, ugyanis egy kontratámadás során Stephen Gionta zúgó kapuvasat lőtt.

Ovecskin (jobbra) sem segített az oroszokon
Ovecskin (jobbra) sem segített az oroszokon

Nem sokkal később már nem volt ekkora szerencséjük az oroszoknak, súlyos hibáikért kétszer is góllal bűnhődtek, így hirtelen 4–1-es hátrányban találták magukat. A negyedik tengerentúli találatot a fehérorosz felmenőkkel bíró Alex Galchenyuk szerezte, ezt követően az orosz kapuban Ilja Brizgalovot Szemjon Varlamov váltotta.

A záró harmad első fontosabb eseménye egy Ovecskin-kapuvas volt, amiről viszont a videózás után kiderült, hogy valójában gól volt. Ezután emberelőnyben faraghattak volna tovább hátrányukon az oroszok, ehelyett egy korongvesztést követően Ryan Carter állította vissza a háromgólos különbséget (2–5).

A fórból hátralévő időt még kihasználta a címvédő, Alekszandr Perezsogin gólja után azonban kevesebb mint két perc alatt szertefoszlottak az orosz remények, ugyanis háromszor is kapitulált Varlamov.

Oroszország számára 8–3-ról már nem volt visszaút, az eredmény nem változott. Ovecskin így három nappal azt követően, hogy a Washingtonnal kiesett az NHL rájátszásában, a válogatottal is búcsúzni kényszerült, az Egyesült Államok pedig készülhet az elődöntőre, ahol Svájc vár majd rá.

JÉGKORONG-VB
NEGYEDDÖNTŐ
Oroszország–Egyesült Államok 3–8
(1–2, 0–2, 2–4)
G: Szvitov, Ovecskin, Perezsogin, ill. Stastny (2), Oshie, Thompson, Galchenyuk, Carter, Trouba, Moss

Svájc–Csehország 2–1 (1–0, 1–0, 0–1)
G: Hollenstein, Josi, ill. Kutlák

KÉSŐBB
Finnország–Szlovákia 17.30, Helsinki (tv: Sport2)
Kanada–Svédország 20.15, Stockholm (tv: Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik