Az 5. meccs dönt a Volán ellenfeléről

Vágólapra másolva!
2010.03.17. 21:39
null
Az Újváros jobban használta ki helyzeteit (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Dunaújváros 3–2-es győzelmet aratott a Vasas Bp. Stars otthonában a férfi jégkorongbajnokság elődöntőjének negyedik összecsapásán. Ez egyben azt is jelenti, hogy a csütörtöki ötödik mérkőzésen dől el, melyik csapat játszik majd a címvédő Fehérvárral a fináléban.

Már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést a Stars, ám hiába adták meg elsőre a hazaiak gólját, végül a találatot annullálta a játékvezető. Az első harmadban egyértelműen a Vasas játszott fölényben, rengeteget lőtt kapura, betalálniuk azonban nem sikerült a hazaiaknak. Az újvárosiak kapusa, Peter Sevela ugyanis szenzációs napot fogott ki, hatalmas védéseket mutatott be.

Aztán szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Dab: Kevin Korol váltotta gólra Magosi Bálint passzát.

Az első szünetben tehát a vendégek álltak jobban, és a második játékrész elején is ők örülhettek. Borsos Attila duplázta meg egy kijátszott akció végén a vendégek előnyét.

A bekapott gól kissé megfogta a Starst, amely ezután sokáig nem találta a játék ritmusát. Nem sokkal a második harmad vége előtt azonban szépített a hazai csapat. Grösschl Tamás vállalkozott távoli lövésre a 38. percben, a korong pedig megállíthatatlanul tört utat a vendégek kapujába. Izgalmas harmadik periódusra volt kilátás. De nem lett az...

A Dab ugyanis egy ellentámadás végén újabb gólt szerzett. Ketten indultak meg a Vasas kapujára, s csak egy védő próbálta útját állni a Kurt MacSweyn, Kevin Korol kettősnek. Sikertelenül, végül előbbi szerezte az újabb gólt, amellyel már kettővel ment a Dab.

A folyatatásban már nem tudott egyenlíteni a Vasas, a kissé hitehagyott Stars három másodperccel a vége előtt emberelőnyből kozmetikázta az eredményt. Előtte az újvárosiak két üres kapus lehetőséget is kihagytak, ez azonban csak azt jelentette, hogy nem 4–1-re, hanem csak 3–2-re nyertek.

Az utolsó, ötödik meccs dönt arról, hogy a Stars vagy a Dunaújváros lesz-e az Alba Volán ellenfele a döntőben.

JÉGKORONG OB I 
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
VASAS BP. STARS–DAB.DOCLER 2–3 (0–1, 1–1, 1–1)
Káposztásmegyer, 980 néző, Vezette: Gebei, Kincses, Németh M., Mayer G.

VASAS BP STARS: Rajna – Kluuskeri, Kangyal, Peterdi, Gergely Cs., GRÖSCHL – Szirányi, Sille, Holéczy, Somogyi, Sándor – Ennaffati, Svasznek, Fodor Sz., Petricko, Berta – Majoross.

DAB: SEVELA – Hegyi I Á., POZSGAI, Magosi, MACSWEYN, KOROL – Kiss D., Vargyas, Azari, Papp V., Borsos – Orbán, Lencsés, Mestyán, Szilassy, Kiss Á. – Tőkési, Fisera.
Gólok. 13:59: Korol (Magosi, MacSweyn – emberelőny, 0–1). 23:54: Borsos (Azari, Papp V. – ee., 0–2). 37:24: Gröschl (Gergely, Kangyal, ee., 1–2). 46:45: MacSweyn (Korol, Pozsgai, 1–3). 59:57: Sándor (Holéczy – emberhátrány, 2–3)
Kiállítások: 14, ill. 14 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
MESTERMÉRLEG
GLEN WILLIAMSON, a Vasas Bp. Stars edzője: Nagyon jól játszottunk, legalább hatvan kapuralövésből egyetlen gólt szereztünk, ami Sevela teljesítményét dicséri. Ha csütörtökön is ilyen jól játszunk, nyerni fogunk, mert még egyszer nem lehetünk ilyen balszerencsések.
J. P. MACCALLUM, a DAB edzője: Nagyon fontos volt, hogy jól használtuk ki az emberelőnyeinket. Sevela fantasztikusan védett, sokat köszönhet neki a csapat. Csütörtökön hatalmas meccs lesz, ugyanolyan kemény, mint az eddigi négy és alighanem a legizgalmasabb.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik