- Utolsó módosítás:
- 2010-11-26 00:06:52
Ezúttal is az idegenben játszó csapat nyert. A Dunaújváros 3–2-re legyőzte a Starst
Az 5. meccs dönt a Volán ellenfeléről
A Dunaújváros 3–2-es győzelmet aratott a Vasas Bp. Stars otthonában a férfi jégkorongbajnokság elődöntőjének negyedik összecsapásán. Ez egyben azt is jelenti, hogy a csütörtöki ötödik mérkőzésen dől el, melyik csapat játszik majd a címvédő Fehérvárral a fináléban.
![]() |
| Az Újváros jobban használta ki helyzeteit (Fotó: Mirkó István) |
Már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést a Stars, ám hiába adták meg elsőre a hazaiak gólját, végül a találatot annullálta a játékvezető. Az első harmadban egyértelműen a Vasas játszott fölényben, rengeteget lőtt kapura, betalálniuk azonban nem sikerült a hazaiaknak. Az újvárosiak kapusa, Peter Sevela ugyanis szenzációs napot fogott ki, hatalmas védéseket mutatott be.
Aztán szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Dab: Kevin Korol váltotta gólra Magosi Bálint passzát.
Az első szünetben tehát a vendégek álltak jobban, és a második játékrész elején is ők örülhettek. Borsos Attila duplázta meg egy kijátszott akció végén a vendégek előnyét.
A bekapott gól kissé megfogta a Starst, amely ezután sokáig nem találta a játék ritmusát. Nem sokkal a második harmad vége előtt azonban szépített a hazai csapat. Grösschl Tamás vállalkozott távoli lövésre a 38. percben, a korong pedig megállíthatatlanul tört utat a vendégek kapujába. Izgalmas harmadik periódusra volt kilátás. De nem lett az...
A Dab ugyanis egy ellentámadás végén újabb gólt szerzett. Ketten indultak meg a Vasas kapujára, s csak egy védő próbálta útját állni a Kurt MacSweyn, Kevin Korol kettősnek. Sikertelenül, végül előbbi szerezte az újabb gólt, amellyel már kettővel ment a Dab.
A folyatatásban már nem tudott egyenlíteni a Vasas, a kissé hitehagyott Stars három másodperccel a vége előtt emberelőnyből kozmetikázta az eredményt. Előtte az újvárosiak két üres kapus lehetőséget is kihagytak, ez azonban csak azt jelentette, hogy nem 4–1-re, hanem csak 3–2-re nyertek.
Az utolsó, ötödik meccs dönt arról, hogy a Stars vagy a Dunaújváros lesz-e az Alba Volán ellenfele a döntőben.
| ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS |
| VASAS BP. STARS–DAB.DOCLER 2–3 (0–1, 1–1, 1–1) |
| Káposztásmegyer, 980 néző, Vezette: Gebei, Kincses, Németh M., Mayer G. |
VASAS BP STARS: Rajna – Kluuskeri, Kangyal, Peterdi, Gergely Cs., GRÖSCHL – Szirányi, Sille, Holéczy, Somogyi, Sándor – Ennaffati, Svasznek, Fodor Sz., Petricko, Berta – Majoross. |
| DAB: SEVELA – Hegyi I Á., POZSGAI, Magosi, MACSWEYN, KOROL – Kiss D., Vargyas, Azari, Papp V., Borsos – Orbán, Lencsés, Mestyán, Szilassy, Kiss Á. – Tőkési, Fisera. |
| Gólok. 13:59: Korol (Magosi, MacSweyn – emberelőny, 0–1). 23:54: Borsos (Azari, Papp V. – ee., 0–2). 37:24: Gröschl (Gergely, Kangyal, ee., 1–2). 46:45: MacSweyn (Korol, Pozsgai, 1–3). 59:57: Sándor (Holéczy – emberhátrány, 2–3) |
| Kiállítások: 14, ill. 14 perc |
| Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2 |
| MESTERMÉRLEG |
| GLEN WILLIAMSON, a Vasas Bp. Stars edzője: Nagyon jól játszottunk, legalább hatvan kapuralövésből egyetlen gólt szereztünk, ami Sevela teljesítményét dicséri. Ha csütörtökön is ilyen jól játszunk, nyerni fogunk, mert még egyszer nem lehetünk ilyen balszerencsések. |
| J. P. MACCALLUM, a DAB edzője: Nagyon fontos volt, hogy jól használtuk ki az emberelőnyeinket. Sevela fantasztikusan védett, sokat köszönhet neki a csapat. Csütörtökön hatalmas meccs lesz, ugyanolyan kemény, mint az eddigi négy és alighanem a legizgalmasabb. |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Szomorú? Mutassa meg Bradyinggel! - képek
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt




