Acélbikák, Brasov: győzelemmel melegítettek a rangadóra

Vágólapra másolva!
2012.09.14. 23:13
Címkék
A tabellán jobban álló csapatok győzelmeit hozta a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapja: a Dab.Docler Újpesten, a Brasov a Ferencváros-ESMTK vendégeként aratott sima győzelemmel melegített az egymás elleni vasárnapi rangadóra, míg az érsekújváriak legyőzték a Csíkszeredát.

ÚJPEST–DAB.DOCLER 3–7ÚJPEST–DAB.DOCLER 3–7

Az újpesti fiatalok húsz percen át kiválóan tartották magukat a címvédő ellen, a második periódus legelején kapott gól azonban visszavetette őket. Az Acélbikák hat gólt ütöttek a második húsz perc során – Galanisz Nikandrosz négynél is gólpasszt jegyzett! –, így hiába volt az utolsó harmad a lila-fehéreké, csak faragniuk sikerült a hátrányon, a fordításra esélyük sem volt.

A dunaújvárosiaké az egyetlen százszázalékos csapat a mezőnyben: vasárnap a jelenlegi éllovas brassóiak ellen kísérlik meg tovább nyújtani jó sorozatukat.

FERENCVÁROS-ESMTK–BRASOV 1–6

A brassóiak nem sok esélyt hagytak a Ferencvárosnak: már az első harmad közepén két góllal vezettek, és igazából csak az volt a kérdés, a hazaiaknak sikerül-e szépíteniük. Nos, a legvégén Hoffmann Attila betalált, de ez nem osztott, nem szorzott – simán nyert a Brasov, és vezeti a tabellát. A Ferencváros, akárcsak az Újpest, egyelőre pont nélkül áll.

NOVÉ ZÁMKY–CSÍKSZEREDA 5–3

Érsekújváron a Csíkszereda hiába szerzett vezetést az első harmad közepén, a hazaiak gyorsan válaszoltak, majd a második periódusban Lubos Dobry duplája révén elhúztak. Flinta Botond a záró harmadban egy gólra visszahozta a csíkiakat, de a remek napot kifogó Dobry kezében volt még egy gól.

A sok kiállítást hozó meccs derekán kissé elszabadultak az indulatok, az érsekújváriaktól Martin Král hátulról lökésért tíz percre a büntetőpadra került, míg Molnár Szabolcs (Csíkszereda) végleges kiállítást kapott. A HSC már a harmadik vereségét szenvedte el – a Jégtigrisektől másodszor kapott ki.

JÉGKORONG MOL LIGA
ÚJPESTI TE–DAB.DOCLER 3–7 (1–1, 0–6, 2–0)
Megyeri út, 300 néző. V: Sós, Tímár, Márkus
UTE: Pleszkán (Hajek) – Vecaj, Dorner, Pichler 1, Dömötör, Meretei – Zalavári, Sommer (1), Kovács V., Jankovics, Reiter R. – Maklári (1), Garbacz, Farkas L. 1 (1), Virág Csaba 1, Németh P. (1) – Kukucska, Bereczki, Turbucz, Pál Z., Szirányi D. Edző: Ancsin János
DAB: Kiss T. – Lindgren, Kiss D. 1, AZARI 1 (2), GALANISZ (4), PETERDI 2 – Hüffner, CHVATAL 1 (1), Vaszjunyin (2), Somogyi 2, Kiss Á. (1) – Erdélyi P., Tőkési, Papp V., Gröschl, Papp Cs. – Nagy R., Mestyán, Pavuk, Szappanos, Virág T. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 16, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Ancsin János: – A második harmad elején négy perc alatt vesztettük el a meccset. Pozitívum, hogy bár fiatal a csapat, nem esett össze, összeszedte magát a harmadik harmadra.
Stephan Lundh: – Sajnos csak egy harmadon keresztül játszottunk jól, hét egy után visszavettünk. Még dolgozni kell azon, hogy a továbbiakban ne így legyen, és a biztos előny tudatában is ugyanúgy hajtsunk tovább.
FERENCVÁROSI ESMTK–CORONA BRASSÓ (romániai) 1–6 (0–2, 0–2, 1–2)
Pesterzsébet, 200 néző. V: Mayer, Soós, Vass
FERENCVÁROS: Szőke – Hrajnoha, HOFFMANN 1, Pilcsik, Gergely Cs. (1), Garit (1) – Erdélyi T., Győri, Borbás, Kiss G., Dancsfalvi – Bontovics, Lencsés, Berta, Feil, Roczanov – Horváth D., Schellin, Hegyi D. Edző: Dobos Tamás
Brassó: POLC (1) – Nagy Cs. (1), Wehrs 1 (2), BONAR 2 (2), PÉTER R. 2, VIRÁG CSANÁD 1 (4) – Laczkó, Hietamäki (1), Fodor Csanád, Basilidesz, Borsos – Mastaleriu, János, Péter Zs., Mihailescu, Bálint – Lőrincz. Edző: Kjell G. Lindqvist
Kiállítások: 22 perc+10 perc fegyelmi (Dancsfalvi), ill. 22 perc
MESTERMÉRLEG
Kjell G. Lindqvist: – Öt játékosom is hiányzott az első két sorból, így nagyon boldog vagyok a nagy különbségű győzelem miatt. Nagyon kemény mérkőzés volt, sok kiállítással, viszont három gólunkat is emberhátrányból lőttük. A sok sérülés miatt továbbra is vannak gondjaink, ennek ellenére remélem, jól fel tudunk majd készülni a Miskolc és a Dunaújváros ellen.
NOVE ZÁMKY (szlovákiai)–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 5–3 (2–2, 2–0, 1–1)
Érsekújvár. V: Babic, Gangel, Moravec
Gólok: Dobry 3, Uhnák, Král, ill. Moldován, Góga, Flinta
Kiállítások: 20 perc + 10 perc fegyelmi (Král), ill. 18 perc + végleges fegyelmi (Molnár Sz.)
A MOL LIGA ÁLLÁSA
1. Brasov 4 3 1 14–7 +7 10
2. Dab.Docler 3 3 17–5 +12 9
3. Nové Zámky 3 2 1 10–6 +4 8
4. Csíkszereda 4 1 3 12–11 +1 3
5. Miskolc 2 1 1 5–5 0 3
6. Újpest 3 3 5–16 –11 0
7. FTC-ESMTK 3 3 5–18 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik