A Volán túlórás ponthoz jutott Klagenfurtban

Vágólapra másolva!
2012.01.03. 21:40
null
Sofron István (jobbra) két gólja egy ponthoz volt elég Klagenfurtban (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 37. fordulójában a Sapa Fehérvár AV 19 túlórás mérkőzésen szenvedett vereséget a Klagenfurt vendégeként, és így újabb egy ponthoz jutott. A dolog csak azért fájó, mert két harmadon át nagyszerűen működött a fehérváriak gépezete. Előbb 2–0-ra, majd 3–1-re is vezettek a vendégek, akik viszont a harmadik harmadra teljesen elfáradtak. A fizikummal jobban bíró hazaiak egyenlítettek, majd a hosszabbításban másfél perc alatt a győztes találatot is bevitték.

SZAVAZÁS

Ön szerint a most zajló szezonban bejut a felsőházi rájátszásba a Fehérvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

1. harmad

Sofron István harmadik percben szerzett góljával megcsinálta magának a kellő alaphangot a mérkőzésre a Volán – Vas Mártoné volt gólpassz –, amely úgy tudott kapura veszélyesebben játszani ellenfelénél az első harmadban, hogy kétszer is emberhátrányban kellett felállnia. A házigazdák mezőnyfölényüket nem tudták veszélyes lövésekre, még inkább gól(ok)ra váltani, a vendégek jobbára a kontrákból tudtak helyzetet kialakítani (0–1).

2. harmad

A második felvonás kezdése kísértetiesen hasonlított az elsőére, és ezt nagyon nem bánhattuk. Egy kapu előtti kavarodás végén Magosi Bálint eszmélt, akinek mindkét kapuvasat érintő lövése végül a gólvonalon túlra csusszant. A nagy erőket mozgósító vendéglátók kisvártatva szépítettek ugyan, de Sofron révén gyorsan góllal válaszoltak a fehérváriak. Miután a játékrész hajrája előtt a vendégek kivédekeztek közel négypercnyi emberhátrányt, kétgólos előnnyel várhatták a következő felvonást (1–3).

3. harmad

Egy fór formájában – négy hátrány után picit meglephette az öt a négy elleni felállás a vendégeket – nagy lehetőséget kapott a játékrész elején a Volán arra, hogy ismét góllal kezdje az adott etapot, de nemhogy újabb gólt nem szereztek a fehérváriak, jórészt kapura sem lőttek. Eleve egy perc kellett, amíg saját térfelükről kihozták a korongot, és be tudtak menni a támadó harmadba. Akkor némi passzolgatás után Ladányi Balázs tüzelt kapásból, ám a védők által blokkolt lövéssel el lőtte puskaporát erre a két percre a Volán. Nagy kár volt érte. Főként úgy, hogy a kiegészülő Klagenfurt azon melegében betalált, és ismét lőtávolon belülre került.

Szegény fehérvári embereket húzta meg az ág, amikor Harlan Pratt egy kiemelt korong miatt kiült két percre a büntetőpadra. Kritikus pillanatok voltak ezek. Fegyelmezett védőmunkával, pár Bálizs Bence-védéssel és egy kis szerencsével azért sikerült megúszni az egyenlítést.

Közeledett a hajrá, de a fehérváriak vérrel és verejtékkel tartották az eredményt – ekkor már szinte végig védekezni kényszerültek, és erő sem nagyon maradt a támadások kivitelezésére – egészen az 56. perc közepéig. Akkor egy kékvonalról elengedett bomba kijött Bálizsról, a szemfüles Michael Siklenka azonnal köténybe visszahúzta a korongot, és egalizált (3–3).

Hosszabbítás

Nem sok jót várhattunk a túlórától, hiszen az erő addigra már végképp elfogyott, márpedig négy a négy ellen ennek döntő jelentősége van a jégen. A fehérváriak beszorultak saját harmadukba, annak is örültek, ha le tudtak menni cserére. A Klagenfurt viszont nem sokat, egészen pontosan 1.34 percet vacakolt, egy lendületes kontra végén John Lammers győzelmet érő gólt szerzett (4–3).

„HÁROM SORRAL ELFÁRADTUNK” – ÉNEKES LAJOS

JÉGKORONG EBEL, ALAPSZAKASZ, 37. FORDULÓ
KLAGENFURTER AC (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 4–3 – h. u. (0–1, 1–2, 2–0, 1–0)
Klagenfurt, 4452 néző. V: Fussi, Kaspar, Smeibidlo, R. Trattnig (mind osztrák)
KLAGENFURT: CHIODO – Kirisits, Reichel, M. Geier, Herburger, S. Geier – SIKLENKA, Furey, SCOFIELD, Koch, Hundertpfund – SCHUMNIG, Ratz, Hager, Tenute, LAMMERS – Isopp, Schellander, Brandner, Kalt, Pirmann
FEHÉRVÁR: Bálizs – Horváth A., Durco, SOFRON, VAS M., Ladányi – Pratt, DaCosta, Palkovics, Ryan, Mihály Á. – Láda B., Sille, Benk, Sikorcin, MAGOSI – Hetényi P., Tóth A.
Gólok: 2:25: Sofron (Vas M., Magosi, 0–1). 21:39: Magosi (Sikorcin, Sille, 0–2). 25:01: Scofield (Hundertpfund, Siklenka, 1–2). 29:34: Sofron (Vas M., Ladányi, 1–3). 42:58: Furey (Brandner, Tenute, 2–3). 55:28: Siklenka (Schumnig, Koch, 3–3). 61:34: Lammers (Tenute, Reichel, 4–3)
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
További eredmények: Linz–Medvescak Zagreb 1–4 (0–3, 0–0, 1–1), Znojmo–Vienna 2–3 – h.u. (1–1, 1–0, 0–1, 0–1), Jesenice–Villach 1–5 (0–2, 1–2, 0–1), Salzburg–Olimpija Ljubljana 7–6 (1–1, 4–2, 2–3). Szabadnapos: Graz

AZ ÁLLÁS
1. Linz 34 21 4 4 5 127–93 +34 54
2. Salzburg 33 18 3 2 10 117–103 +14 44
3. Medvescak Zagreb 33 17 3 3 10 113–84 +29 43
4. Klagenfurt 33 17 2 2 12 107–95 +12 40
5. SAPA Fehérvár AV19 34 14 3 4 13 111–101 +10 38
6. Olimpija Ljubljana 34 13 4 3 14 102–99 +3 37
7. Vienna 34 10 5 4 15 103–114 –11 34
8. Villach 34 13 3 18 93–90 +3 32
9. Graz 33 13 2 1 17 90–102 –12 31
10. Znojmo 34 8 3 5 18 85–118 –33 27
11. Jesenice 34 6 3 7 18 76–125 –49 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik