A Volán óriásit küzdött, egy pont lett a jutalma

Vágólapra másolva!
2010.10.08. 22:06
null
Többször is felállt a jégről a Volán, de a két pontot nem tudta otthon tartani (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 9. fordulójában a Sapa Fehérvár AV 19 hazai pályán hosszabbításos mérkőzésen szenvedett vereséget a listavezető Klagenfurttól.

A fehérváriak sérülések miatt tartalékos felállásban várták a Klagenfurtot, Horváth András, Nathan Martz és Ales Kranjc sem állt Ulf Weinstock vezetőedző rendelkezésére, míg Tommi Satosaari is csak a kispadon foglalhatott helyet. Utóbbi hiánya fájt talán mind közül a legkevésbé, egyáltalán nem Hetényi Zoltánon múlt, hogy a Volán a várakozásoktól elmaradva kezdte a szezont. A fehérváriak a kilencedik helyen állva várták a listavezető klagenfurtiakat. Nem épp a legjobb előjelekkel…

Hiába került gyorsan emberelőnybe a Volán, csak 43 másodpercet játszhatott öt a négy ellen mezőnyben, mert Mihály Árpád is a kiállítás sorsára jutott. Csakúgy, mint Orbán Attila. Utóbbit aztán góllal büntették a vendégek: Michael Craig a bal oldalról, a palánk mellől lopta a távolságot, majd lőtte ki a hosszú felsőt, kicsit mintha Hetényi is elnézte volna a korongot. A 7. percben újabb kulcsemberét veszítette el a Volán, Mihály ütközött keményen a fehérvári harmadvonalnál, ellenfele vérző és törött orral hagyta el a pályát. Érdekes eset volt, mert az ütközésnél egyensúlyát vesztő, kicsit megszédülni látszó klagenfurti estében az arcát a jégre érve is megütötte, így tulajdonképpen véleményes, hogy mi okozta a sérülését. Mindenesetre a vendégjátékosok közül nem akartak elégtételt venni a társak, ami azért sok mindent elmond a történtekről.

A nyolcadik percben Palkovics Krisztián fantasztikus szólóját köténygóllal koronázta meg, némi örömet és reményt csempészve a mérkőzésbe, amelyen a Volán igencsak védekezésre kényszerült. Nem sokáig tartott a fieszta, pontosan 1:44 percig, akkor Jeffery Shantz eszmélt a leggyorsabban, és egy lecsorgó korongot két védő között talált a hazai kapuba. A játékrész végén Markus Pirmann is betalált – centikről kellett a korongot a hálóba kotornia –, miután Hetényi a szöget zárva korizott ki kapujából, de lövés helyett egy zseniális passz következett. (1–3)

A második felvonást Gregor Hager szerencsés gólja nyitotta meg – a védőharmadban eladott korong után a kék vonalról visszalőtt korongba ért bele Hetényi előtt – , de Ladányi Balázs duplája ismét izgalmakat hozott a már elúszni látszó mérkőzésbe. A fehérváriak klasszisa mindkétszer kettős fórban játszva vágott be kapásból egy korongot a klagenfurti kapuba, előbb a bal, majd a jobb oldalt vette célba a változatosság kedvéért. Slusszpoénként a lendületben maradó Fehérvár Ladányi, Vas Márton kombinációból egyenlített: előbbi passzát utóbbi vágta laposan az osztrákok ketrecébe. Parádés feltámadás, 1–4-ről hozni az egyenlőt, de még várt a csapatokra a harmadik felvonás. (4–4)

Kifejezetten élvezetes maradt a játék a záró harmadban, mígnem a 48. percben egy védelmi hiba után a vendégek ismét megszerezték a vezetést. Hetényi előtt ketten is árván maradtak, másodikra már nem hibáztak. Hager volt az értelmi szerző, de a gólt Dieter Kalt ütötte. Nagy iramot diktált, forrt a Volán, záporoztak a lövések Andy Chiodo kapujára, és a fórokat is megkapta a házigazda. A percek azonban peregtek, sőt rohantak, az idő pedig nem a Volánnak dolgozott. Juray Durco viszont remek vételnek tűnik: a hét elején szerződtetett szlovák bátran fellépett a támadással, megjátszható helyre korcsolyázott, majd remek gólt szerzett. Ismét egyenlő, és még volt hátra három perc. A hajrában Palkovics kiállítása miatt emberhátrányban játszott a Volán, így Hetényinek több alkalma is volt statisztikájának a fényezésére. (5–5)

Jöhetett a túlóra, de még mielőtt igazán belemelegedhettek volna a csapatok az izgalmakba, harminc másodperc elteltével eldőlt az összecsapás. Egy fáradt klagenfurti lövés a fehérvári kapu előtt álló Vas Márton korcsolyáján lassult, és új irányt vett. Így lett tökéletes a lesipuskásként ácsorgó David Schullernek, aki megvárta, amíg Hetényi eldőlt, majd a Volán kapujába lőtt. (5–6)

 EBEL, ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–EC KAC KLAGENFURT (osztrák) 5-6 – H.U. (1–3, 3–1, 1–1, 0–1)
Székesfehérvár, 2800 néző. V: B. Lesnjak, Korosec, A. Lesnjak (mindhárom szlovén) 
FEHÉRVÁR: Hetényi – Tokaji, Maklári, Sofron, Vas M., LADÁNYI – Ackeström, Durco, PALKOVICS, Nagy G., Mihály – Jobb, Orbán, Fekete, Holéczy, Kovács Cs. – BENK, Fodor Sz., Hegyi Á., Vaszjunyin. Edző: Ulf Weinstock:
KLAGENFURT: Chiodo – Furey, Reichel, Kalt, SCHULLER, HAGER – Ratchuk, Schumnig, Scofield, Shantz, CRAIG – Kirisits, Brown, Brandner, Schellander, Hundertpfund – Ratz, Pirmann, M. Geier, Herburger, S. Geier. Edző: Emanuel Viveiros:
Gólok: 5:38: Craig (Furey – emberelőny, 0–1). 7:48: Palkovics (1–1). 9:32: Shantz (Craig, Ratchuk – ee., 1–2). 18:14: Pirmann (Brown, Herburger, 1–3). 22:09: Hager (Schuller, 1–4). 25:26: Ladányi (Tokaji, Vas M. – kettős ee., 2–4). 34:14: Ladányi (Tokaji – kettős ee., 3–4). 38:16: Vas M. (Ladányi, 4–4). 46:28: Kalt (Hager, Schuller, 4–5). 56:57: Durco (Palkovics, 5–5). 61:31: Schuller (Kalt, Ratz, 5–6)       
Kiállítások: 10+végleges kiállítás (Mihály Á.), ill. 18+20 perc fegyelmi
MESTERMÉRLEG
Ulf Weinstock: – Örülök a pontszerzésnek, hiszen az első harmadban sokkal jobban játszott az ellenfél. Aztán a középső játékrész is rémálomszerűen kezdődött, akkor teljesen padlón voltunk, ám utána jól korcsolyáztunk, sokat dolgoztunk, és dicséretes teljesítménnyel felálltunk, igazából a hosszabbításban, pedig már tényleg csak a szerencsén múlott.
Emanuel Viveiros: – Jól kezdtük a találkozót, aztán nagyon sokat voltunk kiállítva, ez befolyásolta a mérkőzést, ekkor a Volán elkapta a fonalat, ám összességében, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Zagreb–Linz 9–0 (4–0, 5–0, 0–0), Graz–Jesenice 3–5 (1–1, 1–1, 1–3), Villach–Ljubljana 6–3 (3–2, 1-–0, 2–1), Vienna–Salzburg 7–1 (3–1, 2–0, 2–0)
 AZ ÁLLÁS
1. Klagenfurt 9 6 2 1 37–30 14
2. Villach 9 6 3 37–28 12
3. Jesenice 9 5 1 3 29–33 11
4. Vienna 9 5 4 36–27 10
5. Salzburg 9 5 4 32–26 10
6. Zagreb 9 5 4 30–22 10
7. Ljubljana 9 4 1 4 25–35 9
8. Graz 9 4 5 23–25 8
9. FEHÉRVÁR 9 3 1 5 28–36 7
10. Linz 9 2 1 6 16–31 5
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik