- Utolsó módosítás:
- 2012-01-15 02:43:58
A fehérváriak a döntőben három találattal győztek a Graz ellen. Hetényi egy gólt kapott a torna 120 perce alatt
A Volán ismét megnyerte az ifjabb Ocskay-emléktornát
A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata nyerte meg a második Ifjabb Ocskay Gábor-emléktornát is, miután a négycsapatos nemzetközi megmérettetés döntőjében remek, összeszedett játékkal múlták felül az osztrák Graz99erst. A harmadik helyezett a szlovén Olimpija Ljubljana ellen háromgólos győzelmet arató osztrák Vienna Capitals lett.
![]() |
| A Ljubljana elleni elődöntőt követően a Graz elleni finálét is megnyerte az Alba Volán (Fotó: Tumbász Hédi) |
A találkozó elejét nagyon megnyomta a Volán: Vas Márton korai góljával a harmadik perc elején vezetéshez jutottak (1–0), hogy alig négy perccel később Ladányi Balázs is feliratkozzon a gólszerzők közé. (2–0) Villámrajt a megilletődött graziak ellen, akik csak kétgólos hátrányba kerülve tudták felvenni a találkozó tempóját, hiába érkeztek papíron esélyesebbként.
Remekül játszott a Volán, biztosan őrizet előnyét a harmad hátralévő részében, de újabb gólt már nem tudtak lőni a fehérváriak, akik inkább biztosan védekeztek, mintsem belementek volna egy nyílt adok-kapokba.
![]() |
| Ocskay Gábor: a csapat újabb tisztelgése a volt társ emléke előtt |
A második felvonásban nem az iram játszotta a főszerepet, helyzetek és lövések tömkelegét sem láthattuk, a hangulat azonban egyre inkább paprikás lett a jégen. Előbb Tokaji Viktornak kellett megvédenie magát a magyar kapu előterében, majd Fodor Szabolcsot taglózták le hátulról a félpályánál. Utóbbinak gyaníthatóan törlesztésre visszavezethető oka volt, mert a közvetlen gólveszélytől még igen messze volt a hazai akció.
A 36. percben aztán összejött a harmadik fehérvári találat. Holéczy Roger lépett be bátran két védő közé, akik elpöckölték előle a korongot, de az éppen így lett jó a támadást második hullámban kísérő Palkovics Krisztiánnak, aki öt méterről, középről, takarásból a rövid, jobb felsőbe lőtt. (3–0)
A hátralévő négy percbe belefért egy kimaradt Vas Márton-ziccer, majd Oscar Ackeström megrendszabályozása. A fehérváriak légiós védője egy kipattanó korongra szúrt oda, amit a grazi kapus és védő is túlreagált, ketten egyszerre estek neki a védekezésre berendezkedő bekknek. Utóbbi hiába kapott az osztrák kapus botos kesztyűjével is, a kiállítást végül egyformán osztották le a bírók. De ki bánta: biztosan őrizte előnyét a Volán, az osztrákoknak meg savanyú volt a fehérvári szőlő.
A harmadik játékrészben ismét magasabb fokozatba kapcsoltak a csapatok, mindkét oldalon több helyzetet dolgoztak ki, de a védelmek és a két kapus is jól állta a megpróbáltatásokat, így az eredmény már nem változott.
A torna legjobb kapusa a két meccsen egy gólt kapó Hetényi Zoltán lett, a legjobb támadó Vas Márton, a legjobb fiatal játékos pedig Orbán Attila. Egyedül a legjobb védőnek járó különdíj került fehérvári házon kívülre, azt a graziak védője, Darcy Werenka vehette át.
Jól sikerült az Alba Volán EBEL-főpróbája a jövő pénteki, szlovén Jesenice elleni hazai nyitó mérkőzés előtt, a hétvégén látottakra lehet alapozni.
| DÖNTŐ |
| Sapa Fehérvár AV 19–Graz99ers (osztrák) 3–0 (2–0, 1–0, 0–0) |
| A 3. HELYÉRT |
| Vienna Capitals (osztrák)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 7–4 (1–1, 3–1, 3–2) |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 16:37 Tenisz: Hantuchová és Mirza is negyeddöntőbe jutott Pattayában
- 16:08 Felkészülés: a DVTK korai góllal győzte le a macedón bajnokot
- 16:05 PMFC: lett válogatott játékos érkezik; a volt boltonos aláírhat - videó
- 16:01 Videó: David Villa a reklám kedvéért szorítóba lépett, bokszolónak állt
- 15:47 Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson
- 15:33 Primera División: felfüggesztik a tárgyalást, újabb sztrájk jöhet
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







