A Volán csak szaladt az eredmény után Linzben

Vágólapra másolva!
2012.01.31. 21:29
null
A Volán nem bírt a listavezető Linzcel (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) középszakaszának ötödik körében ismét kikapott a Sapa Fehérvár AV 19: a magyar csapat ezúttal a listavezető Linz otthonában kapott ki 5–4-re. Az első két harmadot egyaránt 2–1-re nyerték a házigazdák, a harmadik játékrészt ellenben a magyar csapat húzta be 2–1-re. 

 

 

1. HARMAD

Az első harmadban közel tíz percet kellett várni az első találatra. Sofron Istvánt küldték ki a fehérváriak közül, s a házigazdák az emberelőny utolsó másodpercében ütöttek gólt – Justin Keller átadása után Franklin Macdonald volt eredményes. A kanadai játékos idénybeli harmadik találatát szerezte.

SZAVAZÁS

Ön szerint a most zajló szezonban bejut az elődöntőbe a Fehérvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezután a Volán is játszhatott emberelőnyben, ám nem tudta gólra váltani azt, ehelyett kapott még egy gólt: Brian Lebler tálalt remekül testvére, Michael Lebler elé, aki bevette a magyar csapat kapuját. Még az első játékrészben szépített a Volán: Sofron István majd Ladányi Balázs volt a pakk útja, végül Vas Márton jegyezte a szépítő találatot. (2–1)

2. HARMAD

A második harmadban repülőrajtot vett a Linz, Brian Lebler ismét az előkészítő szerepében jeleskedett, a gólszerző ezúttal Gregor Baumgartner volt. Azonban a Volán is ott volt a jégen, s mintegy két és fél perc elteltével szépített: Ladányi ismét asszisztot jegyzett, Sofron pedig a hazaiak kapuját terhelte – s ezzel megszerezte idénybeli 29. gólját. A harmad vége előtt ismét visszaállította a kétgólos különbséget a Linz: Adrian Veideman passzát Mike Ouellette ütötte a fehérváriak hálójába, így a második játékrészt is 2–1-re nyerték a házigazdák. (4–2)

3. HARMAD

A záró harmad sem kezdődött jól a Volán számára: Danny Imren asszisztja után Justin Keller beütötte a hazaiak ötödik gólját a meccsen. A játékrész közepéhez közeledve Sofront kiküldték, ám a fehérváriak emberhátrányba is faragni tudtak a hátrányukon, méghozzá Ladányi góljával. Négy perccel később jött a következő Volán-találat, Mihály Árpád passzából Kovács Csaba adta vissza a vendégek reményét. Kevesebb mint két perccel a vége előtt még mindig egy góllal vezetett a Linz, s a Volán lehozta kapusát, Bálizs Bencét. Ám még így sem sikerült az egyenlítés, így a magyar együttes második vereségét szenvedte el a középszakaszban.

JÉGKORONG, EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ (1–6. HELY), 5. FORDULÓ
LIWEST BLACK WINGS LINZ (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 5–4 (2–1, 2–1, 1–2)
Linz, 3350 néző. V: Graber, Veit, Hofer, Siegl (mind osztrák)
LINZ: Westlund – Murphy, VEIDEMAN, B. LEBLER, OULLETTE, BAUMGARTNER – MacDonald, Alavaara, Irmen, HISEY, Keller – R. Lukas, Mayr, Maritsch, P. Lukas, Grabher Meier – Mitterdorfer, Scholz, Wolf, M. Lebler, Spannring
FEHÉRVÁR: Bálizs – Horváth A., Orbán, Sofron, Vas M., Ladányi – Pratt, DaCosta, Palkovics, Ryan, Klassen – Sille, Hetényi P., Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs. – Láda B., Magosi B., Benk, Tóth A.
Gólok: 9:20: MacDonald (Keller, Hisey – emberelőny, 1–0). 15:36: M. Lebler (B. Lebler, Veideman, 2–0). 18:35: Vas M. (Ladányi, Sofron, 2–1). 21:30: Baumgartner (B. Lebler, Veideman, 3–1). 23:57: Sofron (Ladányi, Vas M., 3–2). 32:53: OulLette (Veideman, Murphy – ee., 4–2). 43:54: Keller (Irmen, Hisey, 5–2). 49:13: Ladányi (emberhátrány, 5–3). 53:51: Kovács Cs. (Mihály Á., Hetényi P., 5–4)
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: – Magas színvonalú, jó meccset játszottunk, közel álltunk a bravúrhoz. Örülök, hogy ilyen nehéz mérkőzéseken is számíthatok a fiatalokra, Hetényi Péter és Tóth Adrián is jól teljesített. Hiányérzetem csak az emberelőnyös szituációk kihasználása miatt lehet, döntő volt, hogy ők kétszer is gólra váltották, jobban kellett volna figyelnünk a kipattanókra.
További eredmények: Olimpija Ljubjana–Klagenfurt 3–1 (0–1, 2–0, 1–0), Red Bull Salzburg–Medvescak Zagreb 4–3 (1–1, 0–1, 2–1, 0–0) – szétlövéssel. Alsóház (7–11. helyért): Vienna Capitals–Orli Znojmo 4–6 (2–1, 1–4, 1–1), Graz 99ers–Jesenice 1–2 (0–0, 1–0, 0–1, 0–1) – hosszabbítás után. Szabadnapos: Villach
KÖZÉPSZAKASZ – A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Linz 5 5 18–8 14 (4)
2. Zagreb 5 2 3 15–16 7 (3)
3. FEHÉRVÁR 5 3 2 14–12 6 (0)
4. Ljubljana 5 3 2 16–14 6 (0)
5. Salzburg 5 1 4 13–25 4 (2)
6. Klagenfurt 5 1 4 13–17 3 (1)
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok
KÖZÉPSZAKASZ – AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
7. Graz 4 1 2 1 11–6 8 (1)
8. Znojmo 4 3 1 15–10 7 (0)
9. Villach 4 2 2 6–9 7 (3)
10. Vienna 4 1 1 2 10–11 5 (2)
11. Jesenice 4 1 3 6–12 2 (0)
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik