A hajrában esett góllal kapott ki a Volán

2010.01.22. 22:06
Címkék
Két perccel a rendes játékidő vége előtt kapott góllal szenvedett 3–2-es vereséget hazai pályán a Sapa Fehérvár AV 19 a Graz ellen az osztrák jégkorongbajnokság alapszakaszának 46. fordulójában.

Ganxsta Zolee (Fotó: NS)
Ganxsta Zolee (Fotó: NS)
Ganxsta Zolee a helyszínen tekintette meg Ladányi Balázsékat (Fotó: Tumbász Hédi)
Ganxsta Zolee (Fotó: NS)
Ganxsta Zolee (Fotó: NS)

A mostani szezonban ötször találkozott egymással a Graz és az Alba Volán az osztrák bajnokságban. A magyar csapat mindössze egyszer nyert, s ez a szám a mai találkozó után sem növekedett. A 46. fordulóban ugyanis a listavezető Fehérvárott nyert 3–2-re.

Pedig nem sok kellett volna a Volán pontszerzéséhez, Stefan Herzog azonban a rendes játékidő vége előtt két perccel, egyenlő létszámnál talált be, s alakította ki a végeredményt.

A hajrában hiába jött le a jégről Hetényi Zoltán, a magyar csapat már nem tudott egyenlíteni.

Pedig magyar szempontból nagyon jól indult a találkozó, Vas János már a harmadik percben megszerezte a vezetést a fehérváriaknak, testvére, Márton passzát váltotta gólra. Az első szünet előtt azonban Christoph Harand egalizált – ráadásul ekkor az osztrákok egyel kevesebben voltak a jégen.

A második játékrészben mindkét oldalon több kiállítás volt, az adódó lehetőségekkel viszont egyik csapat sem tudott élni. Egyenlő létszámnál Jean Philippe Paré szerezte meg a vezetést a vendégeknek, az utolsó harmadra azonban még maradt Volán-gól.

Rögtön a záró játékrész negyedik percében Palkovics passzából Mihály Árpád egyenlített. Ám hiába játszott kétszer is emberelőnyben a magyar csapat, a győzelmet nem tudta kicsikarni, sőt, a már említett módon kikapott.

EBEL 
46. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS 2–3 (1–1, 0–1, 1–1)
Székesfehérvár, 3200 néző, Vezette: Trilar, Hribar, Rakovic(mindhárom szlovén)
Kiállítások: 6, ill. 16 perc
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Alen, Tokaji, Palkovics, Martz, Mihály Á. – Ackeström, Jobb, Vas J., Fekete, Kovács Cs. – Bornhammar, Horváth A., Sofron, Vas M., Ladányi – Benk, Nagy G., KÓGER
GRAZ: CHARPENTIER – Cullen, Klimbacher, Paré, DAY, Healey – Lindgren, Kuiper, Peintner, Norris, Harand – Grahut, Oraze, Schwab, Lange, HERZOG – Stefan, Dinhopel, Moderer, Brunegger, Woger
Gólok. 2:25: Vas J. (Vas M., Martz, 1–0). 11:46: Harand (Day – emberhátrány, 1–1). 37:35: Paré (Cullen, Klimbacher, 1–2). 43:40: Mihály Á. (Palkovics, Bornhammar, 2–2). 58:07: Herzog (Lange, Schwab, 2–3)
További eredmények: Klagenfurt–Jesenice 0–1 (0–0, 0–0, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel, Ljubljana–Villach 6–3 (1–0, 2–3, 3–0), Salzburg–Zagreb 3–2 (0–1, 3–0, 0–1), Vienna–Linz 1–4 (0–2, 1–1, 0–1)
AZ ÁLLÁS 
  1. Graz46265510167–11267
  2. Linz46252712153–12461
  3. Vienna45236313165–12961
  4. Salzburg45226413174–13160
  5. Villach46204220136–15250
  6. FEHÉRVÁR46165619142–15448
  7. Zagreb46147520135–160  47
  8. Klagenfurt46146323134–14543
  9. Ljubljana46151525128–171  37
10. Jesenice4675727126–182  31
Legfrissebb hírek

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
13 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
44 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik