A fővárosban szétlövéssel egyenlített a DAB

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2010.03.14. 17:32
null
Magosi betalált a mérkőzésen (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A két csapat párharcának második mérkőzésén is csupán szétlövés döntött, akárcsak legutóbb Dunaújvárosban. Ez is remekül mutatja, hogy a DAB és a Stars jelenleg nagyjából azonos játékerőt képvisel, ám míg az első találkozón a Stars, ezúttal az Újváros örülhetett a végén, ezzel visszaszerezte pályaelőnyét.

Nagyjából teljesen kiegyenlített játék folyt a jégen, az első két harmadban talán kicsivel jobbak voltak a vendégek, akik előbb Magosi Bálint révén szereztek előnyt, majd a folytatásban Pozsgai Tamás talált be.

A harmadik felvonásban aztán a hazai együttesnek már sikerült bevennie a remekül védő Sevela ketrecét. Előbb Fodor Szabolcs szépített, majd Kiss Ákos és Papp Viktor ismét kétgólosra növelhette volna az előnyt, de a lehetőségek kimaradtak, Holéczy Roger pedig egyenlített.

Kurt MacSweyn hiába szerzett egy teljesen szabályos gólt, ami a belső hálótartó vasról pattant ki, a játékvezetők nem adták meg a találatot, Hegyi Ádám bombája azonban már „hivatalosan" is bent volt, más kérdés, hogy a Vasasnak Fodor Szabolcs révén erre is volt válasza.

Következhetett az ötperces ráadás, ami újabb gólt már nem hozott, a szétlövésben pedig mindhárom hazai próbálkozás kimaradt, így az Acélbikák csapata nyerte meg a meccset.

Folytatás hétfőn Dunaújvárosban. 

JÉGKORONG OB I 
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
VASAS BP. STARS–DAB.DOCLER 3–4 (0–1, 0–1, 3–1, 0–1) – szétlövéssel Káposztásmegyer, 800 néző. Vezette: Kincses, Halassy, Mayer, Bedő
STARS: RAJNA – KLUSSKERI, Kangyal, Peterdi, Gergely Cs., Gröschl – Szirányi, Sille, HOLÉCZY, Somogyi, Sándor Sz. – Svasznek, Ennaffati, FODOR SZ., Berta, PETRICKO – Szajbert K., Fodor Cs., Majoross, Wéber. Edző: Glen Williamson
DAB: SEVELA – HEGYI, POZSGAI, MAGOSI, MACSWEYN, KOROL – Kiss D. , Vargyas, Azari, Papp V., Borsos – Lencsés, Orbán, MESTYÁN, Szilassy, Kiss Á. – Tőkési, Fisera, Jonkl, Virág T. , Győri. Edző: J. P. MacCallum
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
5 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
5 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
5 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
6 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
6 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik