A finn Risto Kurkinen a Vasas új edzője

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 13:39
Címkék
A finn Risto Kurkinen irányítja a következő szezonban a Vasas MOL-ligában induló felnőtt jégkorongcsapatát, amely a Vasas újonnan megalakult jégkorongszakosztályához tartozik. A csapat neve a következő szezontól Vasas Budapest Starsról Vasasra változik.. A 47 éves szakember játékosként szerepelt a svéd és a finn elitligában, a finn válogatott tagjaként két világbajnokságon szerepelt. Edzőként dolgozott Svédországban és Finnországban.

Risto Kurkinen az egyik legsikeresebb játékosmúlttal rendelkező jégkorong-szakember, aki valaha megfordult Magyarországon. A 47 éves edző hét szezont játszott a finn elitligában, kettőt a svédben. 1987-ben draftolta a Pittsburgh Penguins, ennek eredményeként az IHL-ben szereplő Muskegon Lumberjacks színeiben játszott egy idényt. Pályafutása végén az osztrák és a német bajnokságban vezetett le.

Risto Kurkinen a Vasas új edzője.
Risto Kurkinen a Vasas új edzője.

„Nem ügynökön keresztül, hanem egy svédországi kapcsolatom révén sikerült eljutnom Risto Kurkinenhez mondta Kangyal Balázs klubigazgató, aki ebben az idényben még játékosként is rendelkezésére áll a csapatnak.Azt várjuk tőle, hogy átadja azt a hatalmas tudást, amit pályafutása során szerzett. Két világbajnokságon szerepelt például, a két vébén öt gólt szerzett, majd edzőként is belekóstolt az észak-európai bajnokságokba, tehát több profi műhelyt látott már."

Amikor Kangyal felvette vele a kapcsolatot, Kurkinen sok kérdést feltett a klubbal kapcsolatban, és annak infrastrukturális lehetőségeiről, de a klubigazgató megnyugtatta, hogy Magyarország, de talán egész Európa egyik legnagyszerűbb létesítményébe érkezik. A megállapodást követően Risto Kurkinen határozottan kikötötte, hogy az új igazolásokról már ő akar dönteni, és az edzőmeccseket is ő szeretné lekötni.

„A finn és a svéd jégkorongszövetség is remek ajánlást adott a szakemberről, aki sokat gondolkozott az ajánlaton, de végül elfogadta – folytatta Kangyal. – Észak-Európában rendkívül sok jónevű tréner dolgozik, nehéz vezetőedzőként befutni, ezért úgy gondolom, hogy ez az idény Risto Kurkinennek is egy kiugrási lehetőség. Ha itt, Magyarországon eredményt tud elérni, arra a hazájában is odafigyelnek. A célokat egyébként nem pontos számokban határoztuk meg, de természetesen minél előkelőbb helyen akarunk végezni a MOL-ligában és az ob I-ben, de tervünk továbbra is a hosszú távú építkezés, úgyhogy most is ezt tartjuk szem előtt."

Risto Kurkinen augusztus 5-én érkezik Magyarországra, a felkészülés 9-én rajtol.

A klubhoz kapcsolódó hír még, hogy a jövőben a felnőtt, a junior és az ifi csapat Vasas néven szerepel a különböző sorozatokban. A váltás azzal magyarázható, hogy a Starsnál az utánpótlást működtető Bp. Stars Sportegyesület finanszírozása kritikussá vált, ám a felnőtt csapatot működtető gazdasági társaság nem akarta hagyni, hogy a két igen tehetséges generáció – amelynek a versenyeztetése egyébként a legdrágább az utánpótlás-csapatok közül – szétessen, ezért a felnőtt mellett felvállalta e két korosztály finanszírozását is.

„Nagyon örülök annak, hogy belevágtunk a közös munkába, mert mára bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztunk, amikor egy évvel ezelőtt próbaidőre együttműködési megállapodást kötöttünk a Bp. Stars felnőtt jégkorongcsapat tulajdonosaival. Egy év alatt kölcsönös bizalom és nagyon jó kapcsolat alakult ki a Vasas vezetősége és a jégcsarnokot, illetve a felnőtt csapatot működtető gazdasági társaság tulajdonosai között. Ennek is köszönhető, hogy a tulajdonosok által felvázolt jövő mellé természetesen odaálltunk és támogattuk a Vasas jégkorongszakosztály létrehozását. Ez azt jelenti, hogy a következő idényben az U8-as korosztály már a Vasas jégkorongszakosztály keretein belül működik tovább, ezzel létrehozva az alapjait egy saját utánpótlás bázisnak. Ezen felül pedig a junior, ifi és felnőtt csapatok is a Vasas név alatt indulnak a jövőben a különböző bajnokságokban. A klub számára ez egy újabb óriási szakmai előrelépés. A századik születésnap előtt nagyon fontos az egyesület életében a bővítés, hiszen stratégiailag az a célunk, hogy a centenáriumtól kezdődően minél több, vonzó sportág közül tudjanak a hozzánk forduló gyermekek választani. Ezért ezúton is hálával tartozom a tulajdonosi körnek, hogy a teljes finanszírozást felvállalva minket választottak, és csatlakoztak a Vasashoz. Büszke vagyok arra is, hogy a jelenlegi kormány által kiválasztott öt látványsportág közül most már mindegyikkel rendelkezünk, sőt ezek közül négy csapatunk az első osztályban szerepel, ami ugyancsak bizonyítja az egyesület meghatározó pozícióját a magyar sportban" – fűzte hozzá a közleményhez Markovits László, a Vasas Sport Club ügyvezető elnöke.

A Vasas kombinált bérletei természetesen a jégkorongcsapat 2010–2011-es hazai bajnoki mérkőzéseire is érvényesek lesznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik