A Ferencváros ismét legyűrte a Vasast

Vágólapra másolva!
2011.03.04. 21:47
null
Jogos az öröm: a Ferencváros a héten öt pontot szerzett a Vasastól (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Címkék
Az élvonalbeli jégkorongbajnokság középszakaszában az FTC-Orangeways a szerdai, hazai pályán túlórában aratott győzelem után pénteken Káposztásmegyeren is legyőzte a Vasast. A Miskolc Székesfehérváron szenvedett háromgólos vereséget az Alba Volán farmcsapatától.

 

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a jégkorongbajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

VASAS–FTC

Káposztásmegyeren a házigazdák szereztek vezetést, de öt perccel később egalizáltak a két gárda szerdai összecsapását túlórában megnyerő zöld-fehérek. A második harmad közepén aztán Kiss Gábor az éppen emberelőnyben játszó ferencvárosiakat juttatta előnyhöz. A harmadik felvonásban Lubomir Sabol emberhátrányból második aznapi találatával egyenlített ugyan, de fórban játszva a szintén duplázó Kiss Gábor révén visszavette a vezetést az FTC, amely az utolsó percben üres kapus góllal biztosította be sikerét.

VOLÁN FARM–MISKOLC

Székesfehérváron a Volán farm a nyolcadik perc végére már kétgólos előnyhöz jutott – első találatukat emberhátrányból szerezték a házigazdák –, de a Miskolc még az első harmadban szépített. A második felvonásban a fehérvári gólra gyorsan, bő egy perc alatt megfeleltek a vendégek, így maradt az egygólos különbség. Ám nem sokáig, Martin Saluga két és fél perc elteltével kiegyenlített. Öt másodperc volt már csak hátra a harmadból, amikor Kiss Dávid visszavette a fehérvári előnyt.

Kiss utóbb kulcsembernek bizonyult, hiszen a hatvanadik percben üres kapus góllal ő biztosította be a fehérváriak sikerét, hogy aztán az utolsó pillanatokban Nagy Gergő is hasonlóképpen cselekedjen.

A fordulót követően a harmadik helyen álló Ferencváros ötpontos előnyre tett szert a negyedik Miskolccal szemben.

JÉGKORONG OB I, KÖZÉPSZAKASZ
VASAS HCFTC-ORANGEWAYS 2–4 (1–1, 0–1, 1–2)
Káposztásmegyer, 500 néző. V: Kincses, Nagy A., Berkesi
VASAS: Rajna – Szirányi B., Sille, Gergely Cs., Fodor Sz., Pavlis – Hüffner (1), Kangyal, SABOL 2, Gröschl (1), MÄKINEN – Nagy R., Svasznek, Somogyi, Popovics, Fodor Cs. – Berta, Wéber, Maszlov. Edző: Risto Kurkinen
FTC: PLESZKÁN (1) – Ványi, Vychodil, Peterdi, Hoffmann (1), BORSOS 1 – Székely Mádai L., János, Borbás, Schellin, Horváth G. – Mamics 1, Barabás, Jánosi (1), NAGY L. (2), Marosi – Dancsfalvi, Galló, KISS G. 2. Edző: Fekti Bálint
Kiállítások: 18, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Risto Kurkinen: – Gyengék voltunk, megint nem tudtuk a saját játékunkat játszani, rá kell jönni, mi ennek az oka, mert a Dunaújváros ellen sem lesz könnyű dolgunk.
Fekti Bálint: – Megint győzött a Fradi-szív!
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 FARM–MISKOLCI JJSE 6–3 (2–1, 2–2, 2–0)
Székesfehérvár, 350 néző. V: Sós Z., Abonyi, Wolf
FEHÉRVÁR: Bálizs – Ondrejcik, Maklári, HAJÓS R. (3), TÓTH A. (3), KISS D. 2 – HETÉNYI P. Balogh B., HEGYI Á. Z. 1 (1), Nagy G. 1 (1), Németh Á. (1) – ORBÁN 1, Erdélyi T., Farkas T. (1), Kovács V., Farkas L. S. 1 – Dósa, Meretei M., Pilcsik, Reiter R., Horváth D. Edző: Kóger István
MISKOLC: Budai K. – Gőz, Waddell 1, Bartzen, BONAR (1), Majoross (1) – Láda B., Urbán (1), SALUGA 1, Dubek, Rafaj (1) – Láda P., Budai R., Szilágyi 1, Kiss A., Sijka – Kállai, Dányi. Edző: Bob Dever
Kiállítások: 14, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Kóger István: – Nagy öröm, hogy ennek a csapatnak a sok szoros vereség után kijárt egy ilyen sikerélmény. Emeli eme győzelmünk értékét, hogy a Miskolcot számára fontos mérkőzésen tudtuk megverni.
Bob Dever: – Nagyot küzdöttünk, egyenlíteni tudtunk, voltak lehetőségeink, de sajnos a végén egy szerencsés üres kapus gól mindent eldöntött. Ilyen a jégkorong…
A KÖZÉPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Vasas 11 8 1 2
60–25
31
2. DAB 11 8 1 2 63–23 30
3. FTC 11 4
2 2 3 43–43
20
4. Miskolc 11 4 1 1 5
43–46
15
5. Fehérvár farm 11 3
1 1 6 35–41
12
6. Újpest 11 1 10 24–90 3
A Vasas 6, a DAB 4, az FTC 2 bónuszponttal kezdte a középszakaszt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik