A Fehérvár megnyert meccsen veszített a Linz ellen

Vágólapra másolva!
2011.09.23. 21:56
null
Nagyot játszott a Volán a Linz ellen, de egy pontot így is hagyott elúszni (Fotó: Grnák László)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának ötödik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 hazai környezetben szétlövéssel kapott ki a Linztől. A Volán harmadik vereségét szenvedte el, igaz ezúttal egy pontot azért begyűjtött, a Linz a negyedik győzelmét aratta. A fehérvári vereség azért fájó különösen, mert a harmadik harmadban 5–2-es vezetésnél, a 47. perctől öt percig emberelőnyben játszhattak, a vendégek akkor kezdték el a felzárkózást.

Nem volt feszültségektől mentes a kezdés, a büntetőpadokon nagy volt a forgalom. A két hazai kisbüntetést három linzi kiállítás követte. Utóbbiak közel egy percen belül. Ezt aztán már ki is használta a Volán: Eric Johansson keze villant, aki álló helyzetből, védője takarásából váratlanul kilőtte a bal felsőt.

SZAVAZÁS

Ön szerint a most zajló szezonban bejut a felsőházi rájátszásba a Fehérvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A bedobásból megduplázta előnyét a házigazda. A megszerzett korongot Palkovics Krisztián vitte be a vendégek harmadába, majd Johanssonhoz passzolt, aki a jobb szélről visszaadta a korongot a feladónak. A védővel a nyakán-hátán érkező Palkovics a hosszún besodorta a pakkot. Lendületbe jött az addig sem visszafogott Volán, mezőnyfölénye a 12. percben újabb gólt eredményezett: a kettő az egyben vezetett kontránál Derek Ryan adott gólpasszt a hosszún érkező Johanssonnak, aki ismét a rövid felsőbe tüzelt. A fehérvári védelem bizonytalanságát kihasználva szépítettek ugyan a vendégek, de ez bőven belefért a harmadba. (3–1)

Őrületes linzi nyomás nehezedett a biztos korcsolyaéleken álló Adam Munro kapujára, a 28. percben egy kontra végén fel is zárkóztak egygólos hátrányra a vendégek. A második harmad közepén azonban jött a fordulat. Előbb Sikorcin Ladislav adott óriási gólpasszt Nagy Gergőnek – utóbbinak fél méterről üres kapuba kellett behúznia a korongot –, majd másfél perccel később fordított volt a felállás, de ismét jött a hazai gól. Akkor Sikorcin vezette rá védőjére a korongot, akit egy testcsellel kibillentett az egyensúlyából, majd köténygólt lőtt. A harmadból hátralévő idő a Voláné volt, a Linz beszorult saját kapujának előterébe, és csak a szerencsének köszönhette, hogy nem nőtt a különbség, amely így is közte három volt már. (5–2)

Kicsit fáradt a Volán a harmadik játékrészben, de a fordulópont Brian Lebler kiállítása volt a 47. percben, aki a nagy kedvvel játszó Sikorcint ütközte le túl durván, amiért véglegest kapott. Az egyik legjobb linzi kiválása – különösen a háromgólos előny tudatában – sajnos kicsit túlnyugtatta a házigazdákat, mert mi mással magyaráznánk, hogy az ötperces fórt 0–1-gyel zárta a Volán, majd nem sokkal később egy percig teljesen jogosan állhatott fel kettős emberhátrányban. Utóbbit gólra is váltották a vendégek, akik nagy rohamot indítottak a hajrában, és az 59. percben egy kapu előtti tömörülés végén sikerült is kiegyenlíteniük. (5–5)

A túlóra öt percében inkább defenzív, mintsem offenzív játék jellemezte a kontrából így is gólhelyzetig jutó Volánt, de mivel gól egyik oldalon sem született, jöhetett a szétlövés. A büntetőknél Johansson és Ryan is hibázott, míg a három linzi közül kettő betalált, így Kovács Csabának már nem is kellett jönnie. (5–6)

TOKAJI: PRÓBÁLOM MAGAM ÖSSZEKAPNI A MECCS UTÁN

JÉGKORONG, EBEL, ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–LIWEST LINZ (osztrák) 5–6 – SZÉTLÖVÉSSEL (3–1, 2–1, 0–3, 0–0, 0–1)
Székesfehérvár, 3000 néző. V: Altersberger, Falkner, Ettlmayr (mindhárom osztrák), Kovács B. (magyar)
FEHÉRVÁR: Munro – Horváth, Tokaji, Sofron, Vas M., Kovács Cs. – Pratt, Borgatello, PALKOVICS, JOHANSSON, Ryan – Durco, Sille, Benk, SIKORCIN, Magosi – Láda B., NAGY G., Tóth A. Edző: Kevin Primeau
LINZ: Westlund – Veidemann, MURPHY, Baumgartner, OULETTE, Leahy – Kurtz, Scholz, Grabher Meier, Hisey, IRMEN – R. Lukas, MACDONALD, Keller, Oberkofler, Mairitsch – Mayr, Mitterdorfer, Spannring, P.Lukas, Lebler. Edző: Rob Daum
Gólok. 8:38: Johansson (Tokaji, Palkovics – kettős emberelőny, 1–0). 8:51: Palkovics (Borgatello, Johansson – emberelőny, 2–0). 11:44: Johansson (Ryan, Sille – emberhátrány, 3–0). 16:17: Keller (Irman, 3–1). 27.57: MacDonald (Hisey, Keller, 3–2). 32:48: Nagy G. (Sikorcin, Benk, 4–2). 34:12: Sikorcin (Sille, Nagy G., 5–2). 48:59 Veidemann (Murphy, Oberkofler, 5–3). 55:03: Murphy (Oulette – kettős emberelőny, 5–4). 58:39: Irman (Keller, Hisey, 5–5). 65:00: Oulette (győztes büntető)
Kiállítások: 18, ill. 11 perc+ végleges fegyelmi (Lebler)
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: – Tanulságos mérkőzés volt. A játékunk alapján talán megérdemeltük volna mindkét pontot, azonban a játékosoknak azt is meg kell tanulniuk, milyen, amikor ekkora vezetésnél játszanak. Tény, hogy az ilyen eset ritkább ebben a bajnokságban. Nem játszottunk rosszul, megyünk tovább.
Rob Daum: – A nézők számára biztos élvezetes meccs volt, nekünk, edzőknek viszont nem. Két harmad után a harmadikban leszálltunk a buszról és megteremtettük magunknak a lehetőséget, hogy megnyerjük a mérkőzést. Most is sok gólt kaptunk, ezen változtatnunk kell a jövőben
További eredmények: Klagenfurt–Graz 8–3 (42, 31, 10), Salzburg–Villach 6–4 (21, 22, 21), Ljubljana–Znojmo 4–1 (20, 10, 11), Vienna–Zagreb 2–3 – szétlövéssel (00, 10, 12, 00, 01)
AZ ÁLLÁS
1. Klagenfurt 4 4 21– 6 8
2. Linz 5 3 1 1 25–21 8
3. Ljubljana 5 4 1 14–10 8
4. Salzburg 4 3 1 16–14 6
5. Vienna 5 1 1 1 2 20–21 5
6. FEHÉRVÁR 5 2 1 2 15–17 5
7. Zagreb 4 2 2 11–11 4
8. Znojmo 4 1 2 1 16–19 4
9. Villach 5 2 3 11–15 4
10. Graz 5 1 4 11–19 2
11. Jesenice 4 4 8–15 0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik