A Fehérvár hazai pályán is legyőzte a graziakat

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 20:27
null
A fehérvári munka megosztása: Horváth ütközik (hátul), Sofron akciózik (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság (EBEL) alapszakaszának 46. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán két pontot gyűjtött be a pont nélkül maradó Graz ellen, miután 3–2-es győzelmet aratott. Egy hete idegenben nyertek hosszabbításban a fehérváriak az osztrák csapat ellen. A Volán öröme mégsem lehet felhőtlen: a 26. percben sérülés miatt kellett lecserélni a válogatott kapust, Hetényi Zoltánt.

Az a Graz látogatott vasárnap Székesfehérvárra, amelyet a Volán egy hete hosszabbításban vert meg idegenben. Az alapszakasz során a fehérváriaknál 12 ponttal többet gyűjtő osztrákokat így alighanem fűtötte a reváns, és esetükben még a rájátszás pályaelőnye is elérhető cél. A Volán ugye közben sereghajtóként a rájátszásért küzd...

1. HARMAD

A Hetényi Zoltánnal a kapuban felálló fehérváriak kihagyott emberelőnnyel kezdték a találkozót, miközben a Graz azonnal az első fórját kihasználta. Juray Durco kiállításának alig több mint a fele telt el, amikor Patrick Harand megszerezte a vezetést a vendégeknek. A gólhátrányba került házigazdák még az első harmadban újabb emberelőnyt kaptak, de azt sem tudták gólra váltani. (0–1)

SZAVAZÁS

Ön szerint bejut-e a Sapa Fehérvár AV19 az EBEL 2010–2011-es szezonjának rájátszásába?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

2. HARMAD

A kiegyenlített mérkőzés második felvonásának első említésre méltó eseménye Hetényi cseréje volt: a válogatott kapus egy parázs akció után maradt a jégen – kifejezetten nagy volt a forgalom a fehérvári ketrec előterében –, de felállt és folytatni tudta a játékot. Bár nem sokáig... Cserét kért, helyét Bálizs Bence foglalta el, miközben Hetényi a csapat orvosával azonnal az öltözőbe távozott. A rögtönzött helyszíni vizsgálat elsőre porcsérülést állapított meg a kapusnál, akinek holnap tüzetesebb orvosi vizsgálaton lesz majd jelenése.

A váratlan kiválás nem zavarta meg a fehérváriakat, akik percekkel később akcióból egalizáltak. A 31. percben szerzett találat Tóth Adrián érdeme. A játékrészben még Sofron István ment ki egy párosra a büntetőpadra, majd Oscar Ackeström kétperces hiányzását úszta meg kapott gól nélkül a Volán. (1–1)

3. HARMAD

A harmadik harmad elején Palkovics Krisztián kiállítása miatt azonnal emberhátrányba került a fehérvári alakulat, és még mielőtt kiegészülhetett volna – egy másodperc kellett volna ehhez –, Ales Krancj is összeszedett egy kiállítást. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hazaiak szlovén légiósa is „levitt" magával egy grazi játékost. Az ismételten kihagyott grazi fór után Mihály Árpád révén kihasználta saját előnyét a Volán, majd Sofron négy és fél perccel később akciógólt szerzett. Kétgólos fehérvári előnynél azonban volt még hátra a találkozóból több mint nyolc perc.

Harry Lange fél perc alatt szerzett szépítő és felzárkóztató találata nagyon nem tett jót az esélyeknek, hiszen a hátralévő nyolc percben még gyakorlatilag bármi megtörténhetett. Szerencsére a bármi ezúttal nem „játszott", a vendégeken még kapusuk levitele sem segítette a hajrában. (3–2)

A Volán tizenhetedik mérkőzését nyerte meg a szezonban, a tizenkettediket a rendes játékidőben.

A fehérváriak helyzetét változatlanul nehezíti, hogy „alsóházi" riválisak is szorgosan gyűjtögetik a pontokat. A fordulóban például a zágrábiak és a ljubljanaiak hazai környezetben nyertek egyaránt 4–1-re, míg a jeseniceiek Bécsben győztek büntetőkkel.

EBEL, ALAPSZAKASZ, 46. FORDULÓ 
SAPA FEHÉRVÁR AV19–MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS 3–2 (0–1, 1–0, 2–1)
Székesfehérvár, 3300 néző. V: Smetana (osztrák), Hribar, A. Lesniak (mindkettő szlovén)
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. (BÁLIZS) – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Kranjc, ACKESTRÖM,  PALKOVICS, JOHANSSON, MIHÁLY Á. – Durco, Orbán, Benk, Holéczy, Kovács Cs. – Jobb, Vaszjunyin, TÓTH A. Edző: Kevin Primeau
GRAZ: WEINHANDL – WERENKA, Klimbacher, Paré, Hancock, Norris – Tremblay, Lembacher, Matthias Iberer, Peintner, Lenes – F. Iberer, Kuiper, Ganahl, Lange, Woger – Hunt, Moderer, P. HARAND, Oulette, C. Harand. Edző: Bill Gilligan
Gólok: 12:12: P. Harand (Oulette, F. Iberer – emberelőny, 0–1). 30:20: Tóth A. (Palkovics, Vaszjunyin, 1–1). 47:06: Mihály Á. (Johansson, Palkovics – ee., 2–1). 51:36: Sofron (Vas M., Holéczy, 3–1). 52:04: Lange (Ganahl, Woger, 3–2)
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: – Egy kicsit lassan kezdtük a mérkőzést, az első harmadban nem voltam elégedett a csapat korcsolyázó mennyiségével, és a harci szellemünkkel. Utána azonban fokozatosan feljavultunk. Voltak ugyan problémáink, hiszen a kapusunk megsérült, de a fiatalok kitettek magukért, Tóth Adrián gólt szerzett, Bálizs Bence kitűnően védett. Összességében egy izgalmas mérkőzésen megdolgoztunk a sikerért.
Bill Gilligan: Nem mondhatok egy rossz szót se a csapatra, hiszen jól játszottunk, ám nem lőttük be a helyzeteinket. Különösen vonatkozik ez a második harmadra, amikor aztán kiegyenlített az ellenfél egyre jobb lett. Tudjuk, hogy ezen a pályán általában ez történik, érzelem gazdag meccseket vívunk. Sajnos ma több játékosom is rossz napot fogott ki, ez, pedig rányomta a bélyegét a találkozó végeredményére.
További eredmények
Klagenfurt–Salzburg 5–2, Ljubljana–Villach 4–1, Vienna–Jesenice 2–3 – szétlövéssel, Zagreb–Linz 4–1
 AZ ÁLLÁS
  1. Klagenfurt 46 25 6 5 10 167–133 67
  2. Salzburg 46 20 8 2 16 179–154 58
  3. Vienna 46 22 5 4 15 173–135 58
  4. Villach 46 21 3 3 19 153–150 51
  5. Linz 46 15 7 6 18 126–133 50
  6. Graz 46 21 2 4 19 141–132 50
  7. Zagreb 46 15 5 6 20 153–148 46
  8. Ljubljana 46 16 4 4 22 136–169 44
  9. Jesenice 46 16 2 7 21 136–165 43
10. FEHÉRVÁR 46 12 5 6 23 134–179 40
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik