A Fehérvár felbontotta Ladányi Balázs szerződését

Vágólapra másolva!
2013.01.15. 11:52
null
Ladányi már nem lehet a Fehérvár segítségére a folytatásban (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongszakosztálya a mai napon morális okokra hivatkozva felbontotta Ladányi Balázs szezon végéig érvényes szerződését. Ladányi Balázs tudomásul vette a menedzsment döntését.

 

„Nem akarok bővebben nyilatkozni a történtekről, egy biztos, most van néhány napom, hogy csapatot találjak magamnak – nyilatkozta Ladányi a Nemzeti Sport Online-nak. – A válogatott érdekében a hazai rendezésű világbajnokságig meccsben kell maradjak.”

A Znojmo elleni pénteki, egygólos hazai vereséget (2–1) követően Ladányi a találkozót közvetítő SportKlub-nak a vereség(ek) okaként annyit említett meg, hogy ők ugyan minden tőlük telhetőt elkövetnek – úgy edzésen, mint mérkőzésen –, megteszik azt, amit az edző kér tőlük, ám burkoltam utalt a klub vezetésére is, hogy az ő dolguk lenne a keret megerősítése. Amellyel reálisan elérhető lett volna a felsőház. Mindez aligha esett jól Ocskay Gábor szakosztály-igazgatónak, és vezetőtársainak, de ez vélhetően csak az utolsó csepp lehetett a pohárban.

A vasárnapi, Graz elleni vereséggel (3–1) biztosra vált, hogy a Volán nem lehet biztos résztvevője a negyeddöntőnek, így a tavalyi rájátszással ellentétben nem a felső-, hanem az alsóházban folytathatja a szereplését, ahonnan már csak két csapat jut be a negyeddöntőbe. A Volánra kőkemény csaták várnak a Salzburg, a Ljubljana, és vélhetően a Znojmo ellen. (A Dornbirn és az Innsbruck verhető riválisnak számít.)

A Fehérvár még Kevin Primeau-val vágott neki a 2012–2013-as idénynek, de gyorsan hullámvölgybe került, így a kispadon váltás történt. Érkezett Jan Neliba, akivel rendeződni látszódtak a sorok, a Volán sokáig biztos tagja volt a felsőháznak. Karácsony után viszont ismét lejtőre került a csapat, és onnan már nem volt megállás: a sorozatos vereségek után három fordulóval az alapszakasz vége előtt elszálltak a felsőházi, egyben biztos negyeddöntős remények. Ennek ismeretében a fehérvári szakvezetés hétfő délután már egyeztetett, de döntés akkor még nem született. Nem úgy a kedd délelőtti folytatáson.

Ladányi szerződése a szezon végén járt volna le. Az előző szezonban a pontátlaga 1.21 volt (57 pont/47 meccs), amellyel a Volán leghatékonyabb játékosának bizonyult, nála több pontot csak az EBEL-gólkirály csapat- és sortárs, Sofron István (59) szorgoskodott össze. Ők ketten, kiegészülve Vas Mártonnal, nemcsak a Volán, hanem a válogatott első sorát is jelentették. A 2012–2013-as idényben ahogyan a Volán, úgy Ladányi sem volt annyira kiegyensúlyozott, a jelenlegi pontátlaga 0.85, amellyel – Sofronnal holtversenyben – még így is magasan a legjobb fehérvári.

A 37. születésnapját január hatodikán betöltő, dunaújvárosi Ladányi 2005-ben hagyta el akkor éppen anyagi nehézségekkel küzdő nevelőegyesületét. Előbb két évet húzott le az Újpestben, ahol viszont nem érezte jól magát – leginkább a fővárosi élet volt számára szokatlan és megszokhatatlan –, nem úgy a francia Brianconban, ahol ugyancsak két idényen át játszott. A Volánhoz – amelyet korábban Dunaferr-játékosként sokszor egymaga szomorított – 2009-ben szerződött, és azóta folyamatosan a fehérváriak meghatározó emberének számított.

A Volán az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 42. fordulójában ma este a tabella második helyén álló Medvescak Zagrebet fogadja. Már Ladányi nélkül...

JÉGKORONG, EBEL
ALAPSZAKASZ, 42. FORDULÓ
Sapa Fehérvár AV 19–Medvescak Zagreb 19.15 óra (Tv: Sport Klub)
Klagenfurt–Innsbruck
Villach–Znojmo
Vienna–Linz
Dornbirn–Graz
A BAJNOKSÁG TABELLÁJÁT ITT TALÁLJA MEG!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik