A DAB legyőzte az Újpestet, és megnyerte az alapszakaszt

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 22:27
null
A Jegesmedvék lehajrázták az érsekújváriakat (Fotó: Jezoviczki Máté)
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a listavezető Dab.Docler hazai környezetben hat góllal nyert az Újpest ellen. A címvédő már a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül megnyerte az alapszakaszt. A Miskolci Jegesmedvék háromgólos győzelmet aratott hazai környezetben a Nové Zámky ellen. A házigazdák nehezen lendültek játékba, de az érsekújváriak abból sem tudtak profitálni, hogy háromszor jutottak vezetéshez.

 

Dab.Docler–Újpest

A lilák ezúttal egy harmadon át tudtak becsülettel ellenállni a náluknál lényegesen magasabban jegyzett rivális rohamainak, igaz, így is kétgólos hátrányba kerültek a harmad végére. Azari Zsolt második harmad elején szerzett duplája viszont már beláthatatlanná tette a két együttes közötti különbséget, innentől kezdve az volt a kérdés: megszerzik-e a becsületgóljukat a vendégek, illetve a végén mennyi lesz közte? Nos, az újpestiek nemcsak egy, hanem mindjárt három gólt is lőttek – kettőt a záró harmadban –, viszont így sem úszták meg a súlyos, hatgólos vereséget.

Miskolc–Nové Zámky

A miskolciaknak előbb hosszabb – bő fél harmad, illetve egy szünet is –, majd kétszer rövidebb idő kellett az egalizáláshoz. A harmadik játékrész közepén lőtt duplával aztán már meg is ugrottak a Jegesmedvék, hogy az 55. percben bebiztosítsák a győzelmüket. A mérkőzést ikszes állás után eldöntő három miskolci találatból kettő emberelőnyben született.

JÉGKORONG MOL LIGA ALAPSZAKASZ
DAB.DOCLER–ÚJPESTI TE 9–3 (2–0, 4–1, 3–2)
Dunaújváros, 500 néző. V: Haszonits, Mayer, Abonyi, Gangel
DAB: Kiss T. – Lindgren, Kiss Dániel 1 (1), Pavuk 1, Galanisz 1 (1), Szappanos 1 (2) – Nagy R. 1, HÜFFNER, SOMOGYI 1, GRÖSCHL (1), KISS Á. (2) – Tőkési, Szabados, Peterdi, Vaszjunyin, Virág T. – Huba (1), Chvátal 1, Mihálik 1, Papp V., Azari 1 (1). Edző: Stephan Lundh
ÚJPEST: Hajek – Bereczki, ZALAVÁRI, Reiter, Kovács V. L. (1), Fliszár – Dorner, Sommer, Németh P., Gergely, Virág Csaba (1) – Garbacz, Maklári, Szirányi D., Dömötör, Jankovics – PICHLER 1, Bata, Ódry 1, Meretei 1 (1), Fodos. Edző: Ancsin János
Kiállítások: –, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh: – Nem olyan egyszerű az ilyen mérkőzéseket behúzni, de most sikerült viszonylag könnyedén megszerezni a győzelmet. A három kapott gól annak a következménye, hogy korong nélkül nem voltunk elég intenzívek. Remélem, a folytatásban kemény, de jó mérkőzéseken sikerül győznünk.
Ancsin János: – A Dunaújváros ezúttal is túl nagy falatnak bizonyult számunkra, kevés volt az önbizalmunk. Ha nagyobb lett volna, talán szorosabb meccset tudunk játszani.
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–ÉRSEKÚJVÁR (szlovákiai) 6–3 (0–1, 2–1, 4–1)
Miskolc, 1000 néző. V: Wolf, Lauf, Vas, Soós D.
MISKOLC: Gyenes – Hegyi Á., Szirányi B., Rafaj, FODOR SZ. 1 (1), Czuba (1) – Atkinson (1), Cowan, TÓTH A. (2), SALUGA 1 (2), DUBEK 2 – Láda B. (1), Gőz, Smith (1), Szilágyi L. 1, Nagy K. (1) – Orosz, Popovics, Ritó, Miskolczi 1. Edző: Tim Kehler
ÉRSEKÚJVÁR: Krizan – Král, Hrudík, Mamonovs 1, Mihajlov, M. Stefanka – Gábris, Sucharda, Ruzicka, Uhnák (1), Dobry 1 – Teluskins (1), Joanidis, Barcák, O. Stefanka (1), Púchovsky 1 – Lehocky, Baron, Németh V., Klubúcnik, Tarnoczy (1). Edző: Róbert Spisák
Kiállítások: 10+10 perc fegyelmi (Atkinson), ill. 12+10 perc fegyelmi (Mihajlov)
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – Kitűnő mérkőzésen többször álltunk talpra, ezért rendkívül értékes a győzelmünk. Nagyon tetszett, ahogy vesztes helyzetből lehetőségeinket kihasználva fordítani tudtunk.
Róbert Spisák: – Három kettes vezetésünkig jól játszottunk, azután a hazaiak jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel.
AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 41 31 3 2 5 186–88 +98 101
2. Miskolc 41 24 2 4 11 178–107 +71 80
3. Nové Zámky 41 21 3 1 16 138–124 +14 70
4. Csíkszereda 41 20 3 4 14 131–126 +5 70
5. Brasov 40 17 5 2 16 132–115 +17 63
6. FTC-ESMTK 41 5 4 3 29 100–177 –77 26
7. Újpest 41 3 2 6 30 72–200 –128 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik