A DAB kiütötte az Újpestet, mínusz kettőről mentett pontokat az FTC

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 21:36
null
A Miskolc kellemetlen vereséget szenvedett otthon a Brassótól (Fotó: Jezoviczki Máté)
Címkék
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a címvédő Dab.Docler az elmúlt meccseken mutatott visszafogott teljesítményével szemben ezúttal gázolt, méghozzá a fonalat már-már elkapó Újpest otthonában. A Brassó egygólos győzelmet aratott Miskolcon, már veszni látszó találkozón szerzett két pontot az FTC-ESMTK otthon a Csíkszereda ellen.

 

Miskolc–Brasov

A játéknap rangadóján a Jegesmedvék korai vezető találatára gyors duplával feleltek meg a vendégek, akik az első harmad végén már kétgólos előnybe kerültek. A miskolciak a második felvonás második felében egyenlítettek, majd a záró rész elején már ismételten vezetéshez jutottak. Péter Zsolt góljával azonban a vendégek a 49. percben újfent egalizáltak, majd másfél perccel később emberelőnyös góllal a győzelmet is megszerezték.

SZAVAZÁS

Melyik csapat foglalja el az ob I-ben a Fehérvár által üresen hagyott trónt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Újpesti TE–Dab.Docler

A 11. percig megőrizte kapuja ártatlanságát az Újpest, de Pavuk Attila duplájával a vendégek az első harmad végére kétgólos előnyhöz jutottak. A második harmad elején újabb két gólt értek el a vendégek, így korán eldőlt a mérkőzés. A harmadik játékrész elején és végén gólerősen játszott a Dunaújváros, így győzelme kiütéses lett. Mindezt úgy, hogy nyolc gólját akcióból, egyenlő létszámnál szerezte, csupán kettő volt fóros a sportszerű összecsapáson. Azari Zsolt triplázott, Pavuk öt ponttal – két gól plusz három assziszt – zárt.

FTC-ESMTK–Csíkszereda

Bíró Ottó korai góljával jutott előnyhöz a vendégcsapat, amelyet a 32. percben kettős fórban játszva megduplázott. Pilcsik Tamás azonban emberhátrányban játszva is szépített, de az 54. perc közepéig így is biztos győztesnek érezhette magát a kétgólos előnyét őrző csíki csapat. A hajrában azonban a pesterzsébeti ferencvárosiak két perc alatt egyenlítettek, majd lendületben maradva 24 mp alatt a két pontot érő győztes gólt is megszerezték.

JÉGKORONG MOL LIGA, ALAPSZAKASZ
MISKOCI JEGESMEDVÉK–CORONA BRASSÓ (romániai) 4–5 (1–3, 2–0, 1–2)
Miskolc, 1100 néző. V: Haszonits, Moravec (szlovák), Sós Z., Slavomir (szlovák)
MISKOLC: Budai K. – Hegyi Á., Láda B., NAGY G. 1, Saluga (1), Fodor Sz. – Szirányi B., Atkinson (1), Czuba, Dubek (1), Nagy K. 1 – Orosz, Gőz, Szilágyi, Sijka, Popovics – Budai R., RITÓ 1, Wéber, RAFAJ 1 (1), MISKOLCZI (2). Edző: Tim Kehler
BRASSÓ: POLC – NAGY CS. 2, Wehrs (1), PETRES 1 (1), BONAR (2), Rawlik (1) – Hietamäki 1, Laczkó A., Zsók (1), Virág Csanád, Péter R. (1) – Imecs, Jánosi, Péter Zs. 1, Borsos (1), Basilidesz (1) – Mihailescu, Fodor Cs., Lőrincz. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – A második harmad remekül sikerült, a harmadik húsz percben azonban fegyelmezetlenek voltunk, ezért kaptunk ki. Egyébként jó mérkőzést játszottunk, de ellenfelünket sajnos gólokkal ajándékoztuk meg.
Greg Lindqvist: – A Miskolc jó csapat, nehéz itt nyerni, ezért különösen értékes ez a diadal. Kemény mérkőzést vívtunk, és nagyon örülök, hogy három ponttal utazunk haza.
ÚJPEST–DAB.DOCLER 0–10 (0–2, 0–3, 0–5)
Megyeri út, 200 néző. V: Kincses, Varjú, Vas M., Pálkövi
ÚJPEST: Hajek – Zalavári, Maklári, Kovács V., Pál Z., Kukucska – Garbacz, Sommer, Pichler, Farkas L., Schellin – Dorner, Bereczki, Meretei M., Németh P., Dömötör – Reiter, Virág Csaba, Turbucz. Edző: Ancsin János
DAB: SEVELA – Lindgren, Tőkési, Mátyási, Galanisz 1, Szappanos – Kiss Dániel 1 (1), ERDÉLYI P. (1), Peterdi 1 (2), Somogyi, Gröschl 1 (1) – Chvátal (2), Hüffner (2), AZARI 3 (1), PAVUK 2 (3), Virág T. (1) – Nagy R., Papp V. (1), Sabados 1, Kiss Á. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
MESTERMÉRLEG
Ancsin János: – Ez nem a mi meccsünk volt. Akartunk, próbálkoztunk, sokat korcsolyáztunk, de semmi sem sikerült. Nem hittük el, hogy szoros meccset játszhatunk a Dunaújvárossal, a harmadik harmadban pedig szét is estünk. Ennek a következménye a végeredmény.
Stephan Lundh: – Tudtuk, hogy az Újpest végig küzdeni fog, így fontos volt, hogy három harmadon keresztül nyomás alatt tartsuk őket. Ezt meg is valósítottuk, maradéktalanul elégedett vagyok a csapatommal. A fiatalok nagyszerűen játszottak, Mátyási Bence játékát pedig külön kiemelném, hiszen remekül mutatkozott be a felnőttek között.
FERENCVÁROS-ESMTK–HSC CSÍKSZEREDA 4–3 – h. u. (0–1, 1–2, 2–0, 1–0)
Pesterzsébet, 300 néző. V: Halassy, Kovács B., Bedő, Mizsák
FTC: Szőke – Hoffmann, Hrajnoha, Pilcsik 1, Gergely Cs. (1), Dancsfalvi – Győri, ERDÉLYI T. (1), Roczanov, Bordás, Kiss G. – Revák (1), Lencsés, BERTA 1, SALIJI 1 (2), Feil – Géczi, Lévai, Hegyi Á. Z. 1, Hegyi D. (1), Horváth D. Edző: Dobos Tamás
CSÍKSZEREDA: Kozuch – Adorján (1), Molnár Sz., Mihály E. (1), HURTAJ 1, NOVÁK 1 (1) – Kósa, Péter L., Tranca (1), Becze T., Molnár Zs. – Bors, Moldován (1), Bíró O. 1, Szőcs (1) – Bíró T. Edző: Timo Lahtinen
Kiállítások: 17 + 10 perc fegyelmi (Kiss G.), + végleges fegyelmi (Feil), ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Timo Lahtinen: – A miskolci meccshez képest ez előrelépés volt, de bosszús vagyok, kezünkben volt a meccs, majd buta gólokat és buta kiállításokat kaptunk. Ilyet egyszerűen nem lehet csinálni, sok tanulnivalónk van még.
AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 19 16 1 1 1 92–38 +54 51
2. Nové Zámky 18 11 1 6 66–49 +17 35
3. Miskolc 17 8 2 7 67–41 +26 28
4. Csíkszereda 15 7 1 2 5 46–49 –3 25
5. Brasov 16 6 1 2 7 41–53 –12 22
6. FTC-ESMTK 19 2 3 2 12 57–85 –28 14
7. Újpest 18 1 1 3 13 30–84 –54 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik