Vb 2014: tragédia a nyitó meccs stadionjában, két halott

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.27. 17:59
null
Egy hete még az összes daru állt az Itaquerao Stadionnál... (Fotók: Reuters)
Leszakadt szerdán a jövő évi labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzésének helyt adó Sao Pauló-i Itaquerao Stadion tetőszerkezetének egy darabja, a balesetben az első jelentések szerint három, majd a hivatalos, módosított rendőrségi jelentés szerint két ember életét vesztette.

A helyi tűzoltóság képviselője az egyik rádiónak elmondta, hogy egy daru omlott össze a fémszerkezet tetején. A televíziós felvételek alapján egy hatalmas fémdarab zuhant rá a lelátóra az aréna keleti oldalán, s a nézőtér mellett a nagykivetítő is megsérült.

A stadionban az építkezést most fejezték volna be, ám így minden bizonnyal nem tudják majd átadni a nemzetközi szövetség által kijelölt decemberi határidőig.

A stadiont birtokló Corinthians közleményben fejezte ki sajnálatát a történtek miatt, míg az építtető cég azonnal jelezte, hogy a vizsgálatot indított, melynek célja, hogy kiderítse, mi okozta a tragédiát.

A brazíliai világbajnokság szervezői hosszú ideje futnak versenyt az idővel, hogy valamennyi stadion készen álljon a FIFA által megadott határidőre, ennek ellenére a 12-ből az Itaquerao mellett további öt aréna nem készült még el. Ráadásul a hat közül éppen a Sao Pauló-i létesítményben álltak legjobban a munkálatok.

„A FIFA és a vb helyi szervezőbizottsága mély szomorúsággal értesült a Sao Pauló-i Corinthians Arenában történt tragédiáról. Ezúton nyilvánítjuk részvétünket az elhunytak családjának. A munkások biztonsága kiemelt prioritást élvez mind a FIFA-nál, mind a szervezőknél, mind a szövetségi kormányzatnál, valamint minden szerződéses stadionépítő cégnél. A helyi hatóságok vizsgálatot indítanak a tragikus baleset okának kiderítésére. Mivel egyelőre további információkat várunk a hatóságoktól, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy további kommentárt fűzzünk az esethez” – tudatta a FIFA.

...aztán szerdán az egyik megadta magát
...aztán szerdán az egyik megadta magát

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik