Vb 2014: potya gól a görög meccsen, Dzeko-dupla a bosnyákoknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 22:46
null
A görögök uralták a szlovákok elleni meccset. (Fotó: Reuters)
A görög labdarúgó-válogatott egy hatalmas potya góllal nyert 1–0-ra Szlovákia ellen a 2014-es Vb-selejtező G-csoportjában. Litvánia két góllal verte a letteket, míg a bosnyákok az első félidőben szerzett négy góljuknak köszönhetően magabiztosan verték Liechtensteint. A záró fordulóban a bosnyákoknak nyerni kell a biztos kijutáshoz Litvániában, a (sokkal) jobb gólkülönbség ekkor még hatalmas görög győzelem esetén is Brazíliába juttatja őket.

Litvánia–Lettország 2–0

Már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, Fedor Cernych volt eredményes. A folytatásban bár picivel többet birtokolták a labdát a vendégek, a kapura mégis a litvánok voltak veszélyesebbek. A második félidőben Saulis Mikoliunas révén kétgólosra növelte előnyét a hazai csapat, és végül megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Bosznia-Hercegovina–Liechtenstein 4–1

A hazaiak a Manchester City támadója, Edin Dzeko vezérletével – a csatár duplázott – már az első félidőben érvényesítette a két csapat közötti különbséget, és négy góllal elhúzott ellenfelével szemben. A szünet után meglepetésre Liechtenstein megszerezte becsületgólját, bár ennél többre nem futotta tőlük. A bosnyákok a folytatásban már nem erőltették meg magukat, így végül maradt a 4–1-es hazai győzelem.

Görögország–Szlovákia 1–0

Az első félidő végén hatalmas potyagóllal szerzett vezetést Görögország: a Liverpool védője, Martin Skrtel passzolt haza messziről, ám a labda a szlovákok kapusának, Mucha talpa alatt elgurulva került a kapuba, 1–0. Habár további gól nem született, a hazaiak győzelméhez nem férhetett kétség, a szlovákok egyetlen kapura lövés nélkül fejezték be a találkozót.

LITVÁNIA–LETTORSZÁG 2–0
Vilnius, LFF Stadion. V: Reinert (feröeri)
Litvánia: Arlauskis – Vaitkunas, Zaliukas, Kijanskas, Borovskis – Kalonas, Ivaskevicius, Mikoliunas (Sirgedas, 76.), Cernych (Valskis, 72.) – Panka, Matulevicius (Razulis, 58.). Szövetségi kapitány: Igoris Pankratjevas
Lettország: Vanins – Bulvitis, Gorkss, Maksimenko, Gabovs (Kovalovs, 73.) – Rakels (Lukjanovs, 66.), Zjuzins, Laizans, Fertovs – Sabala – Verpakovskis (E. Visnakovs, 77.). Szövetségi kapitány: Marians Pahars
Gólszerző: Cernych (8.), Mikoliunas (68.)

BOSZNIA-HERCEGOVINA–LIECHTENSTEIN 4–1
Zenica, Bilino Polje. V: Liesveld (holland)
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Vrsajevic, Bicakcic, Spahic, Lulic (Kvrzic, 62.) – Pjanic (I. Hajrovic, 62.), Medunjanin (Ibricic, 62.) – Misimovic, Salihovic – Ibisevic, Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Liechtenstein: Jehle – A. Christen, Quintans (Erne, 57.), Stocklasa, Oehri – Polverino, Kaufmann – D. Hasler (Eris, 80.), M. Christen (Yildiz, 64.), Gubser – N. Hasler. Szövetségi kapitány: René Pauritsch
Gólszerző: Dzeko (27., 39.), Misimovic (34.), Ibisevic (38.), ill. N. Hasler (61.)

GÖRÖGORSZÁG–SZLOVÁKIA 1–0
Pireusz, Karaiszkakisz Stadion. V: Aytekin (német)
Görögország: Karnezisz – Toroszidisz, Manolasz, Papasztathopulosz, Holevasz – Maniatisz, Ciolisz – Szalpingidisz, Szamarasz, Hrisztodulopulosz – Mitroglu. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Szlovákia: Mucha – Pekarík, Skrtel, Durica, Hubocan – Kucka, Pecovsky – Sesták, Stoch, Weiss – Nemec. Szövetségi kapitány: Ján Kozák
Gólszerző: Skrtel (44. – öngól)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bosznia-Hercegovina 9 7 1 1 29–6 +23 22
2. Görögország 9 7 1 1 10–4 +6 22
3. Szlovákia 9 3 3 3 9–8 +1 12
4. Litvánia 9 3 2 4 9–10 –1 11
5. Lettország 9 2 1 6 8–18 –10 7
6. Liechtenstein 9 2 7 4–23 –19 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik