Vb 2014: Albánia három pontot szerzett Norvégiában

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 20:59
null
Gylfi Sigurdsson (kékben) duplája három pontot ért Izlandnak (Fotó: Reuters)
A világbajnoki selejtezősorozat E-csoportjában Norvégia hazai pályán egygólos vereséget szenvedett Albánia ellen.

Az E-csoport hét órakor kezdődő mérkőzésén Albánia nem feltartott kézzel érkezett Norvégiába, ami már az első félidő játékán is meglátszott. Habár egyik csapat sem tudott igazán nagy fölényt kialakítani, mindkettő támadófutballra rendezkedett be.

Sokáig gól nélküli döntetlenre állt a mérkőzés, a második félidő 67. percében viszont megszerezte a vezetést a vendégcsapat: Hamdi Salihi egy pontrúgás-variáció után a kapu bal felső sarkába lőtt, 0–1. A folytatásban hiába próbált meg mindent Norvégia, nem sikerült egyenlítenie.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
E-CSOPORT
NORVÉGIA–ALBÁNIA 0–1 (0–0)
Oslo,
Ullevaal Stadion. V: Kevin Blom (holland)
NORVÉGIA: Jarstein – Högli, Hangeland, Nordtveit, J. A. Riise – Forren, R. Jenssen, Henriksen – Elyounoussi (King, 62.), Mo. Abdellaoue, Söderlund (Berisha, 75.). Szövetségi kapitány: Egil Olsen
ALBÁNIA: Berisha – Mavraj, Lila, Dallku (Elseid, 80.) – Cana, Agolli, Bulku, Roshi, Basha – Salihi (Curri, 90.), Cani (Bogdani, 75.). Szövetségi kapitány: Giovanni De Biasi
Gólszerző: Salihi (67.)
Kiállítva: Lila (89.)

SZLOVÉNIA–IZLAND

Szlovénia Milivoje Novakovic góljával szerzett vezetést a 34. percben, és uralta a játékot az egész első félidőben. A hazai csapat azonban hiába támadott többet, egy szabadrúgás révén mégis egyenlíteni tudott Izland – Gylfi Sigurdsson tekert a kapu bal felső sarkába. A 78. percben egy ellentámadás végén a győztes gólt is sikerült megszereznie a vendégeknek, a gólszerző megint csak Sigurdsson volt. Ezzel a három ponttal Izland egyelőre az E-csoport második helyére ugrott.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
E-CSOPORT
SZLOVÉNIA–IZLAND 1–2 (1–0)
Ljubljana,
Sportni park Stozice. V: Sztavrosz Tritszonisz (görög)
SZLOVÉNIA: S. Handanovic – Brecko, Jokic, B. Ilic, Cesar – Kurtic, Krhin (Dedic, 79.), Radosavljevic, Birsa (Lazarevic, 54.) – Ljubijankic (Matavz, 65.), Novakovic. Szövetségi kapitány: Srecko Katanec
IZLAND: Halldórsson – Ottesen, R. Sigurdsson, Saevarsson, Bjarnason – Skúlason, Hallfredsson (E. Gudjóhnsen, 76.), Gunnarsson, G. Sigurdsson – Sigthórsson, Finnbogason. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Gólszerző: Novakovic (34.), ill. G. Sigurdsson (55., 78.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 3 1 7–1 +6 10
2. Albánia5
3

2
6–5
+1
9
Izland
5
3
2
6–5
+19
4. Norvégia
5
2 1 2
6–6 0
7
5. Szlovénia 5
1 4
4–7 –4
3
6. Ciprus 4 1 3 4–8 –4 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik