László Csabáékat is megverték a bosnyákok

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 21:55
null
Edin Dzeko és Miralem Pjanic ünnepli a bosnyákok újabb győzelmét (Fotó: Action Images)
A világbajnoki selejtezősorozat G-csoportjában Bosznia-Hercegovina újabb meggyőző sikert aratott. A Vedad Ibisevic és Edin Dzeko nevével fémjelzett bosnyák támadószekció négy meccsen 15 gólt szerzett. A lettek Liechtenstein ellen szerezték meg első pontjaikat, a szlovákok a görögök ellen veszítették el veretlenségüket.

BOSZNIA-HERCEGOVINA–LITVÁNIA 3–0

8–1, 4–1, 3–0 (és egy görögök elleni 0–0), Bosznia-Hercegovina támadógépezete tovább remekel a vb-selejtezőkön – ezt most a László Csaba irányította, nem túl acélos litvánok bánták. A bosnyákok az első félidőben bő tíz perc leforgása alatt eldöntötték a mérkőzést: a 29. percben Ibisevic, a 35.-ben Dzeko, majd hat perccel később Miralem Pjanic talált a litván kapuba.

A bosnyákok magasan a legjobb gólkülönbséggel vezetik csoportjukat, László Csaba litván válogatottja a negyedik helyet foglalja el.

LETTORSZÁG–LIECHTENSTEIN 2–0

A 29. percben Vladimirs Kamess góljával a lettek szerezték meg a vezetést, akik a 60. percben emberelőnybe is kerültek, miután Daniel Kaufmannt második sárga lappal kiállította a játékvezető.

A mérkőzés 77. percében a csereként beállt Edgars Gauracs találatával végleg eldőlt a három pont sorsa, ezzel a lettek első győzelmüket könyvelhették el a selejtezősorozatban.

SZLOVÁKIA–GÖRÖGORSZÁG 0–1

Szokása szerint jól koncentrált egy közvetlen rivális elleni fontos idegenbeli meccsen Görögország, nyert is Szlovákiában: a görögök győztes gólját az 63. percben Dimitrisz Szalpingidisz szerezte.

A szlovákok első vereségüket szenvedték el, és a csoport harmadik helyén állnak, míg a görögök tartják a lépést a jó formát mutató bosnyákokkal.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐKÖR
G-CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Litvánia 3–0 (3–0)
Zenica. V: Zelinka (cseh)
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Spahic, Mujdza (Vrsajevic, 59.), Vranjes, Lulic (Zukanovic, 76.) – Misimovic, Salihovic, Pjanic (Stevanovic, 66.), Zahirovic – Ibisevic, Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Litvánia: Karcemarskas – Zaliukas, Stankevicius, Kijanskas, Borovskis – Semberas, Klimavicius, Panka (Pilibaitis, 85.), Radavicius (Sernas, a szünetben) – Labukas (Rimkavicius, 66.), Novikovas. Szövetségi kapitány: László Csaba
Gólszerző: Ibisevic (29.), Dzeko (35.), Pjanic (41.)
VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐKÖR
G-CSOPORT
Lettország–Liechtenstein 2–0 (1–0)
Riga. V: Kovács (romániai)
Lettország: Vanins – Rugins, Bulvitis, Gorkss, Ivanovs – Cauna, Laizans (Gauracs, 65.), Fertovs, Kamess (Visnakovs, 74.) – Verpakovskis (Zjuzins, 84.), Rudnevs. Szöv. kapitány: Aleksandrs Starkovs
Liechtenstein: Bicer – Y. Oehri, Quintans, Ma. Stocklasa, Kaufmann – Erne (Kieber, 80.), Christen, N. Hasler (Eberle, 85.), Wieser, Burgmeier – Polverino. Szöv. kapitány: Bidu Zaugg
Gólszerző: Kamess (29.), Gauracs (77.)
Kiállítva: Kaufmann (60.)

 

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐKÖR
G-CSOPORT
Szlovákia–Görögország 0–1 (0–0)
Pozsony. V: Collum (skót)
Szlovákia: Kuciak – Zabavník, Skrtel, Saláta, Breznaník – Sapara, Pecovsky – Duris (Holosko, 72.), Hamsík, Stoch (Weiss, 69.) – Kucka (Guede, 82.). Szövetségi kapitány: Michal Hipp
Görögország: Karnezisz – Toroszidisz, Szpiropulosz, Sziovasz (Fotakisz, 75.), Papasztazhopulosz – Kacuranisz, Ninisz (Karagunisz, 66.), Ciolisz – Gekasz (Mitroglu, 59.), Szalpingidisz, Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: Szalpingidisz (63.)

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bosznia-Hercegovina 4 3 1 15 –2 +13 10
2. Görögország 4 3 1 5– 1 +4 10
3. Szlovákia 4 2 1 1 5– 3 +2 7
4. Litvánia 4 1 1 2 3– 6 –3 4
5. Lettország 4 1 3 5– 8 –3 3
6. Liechtenstein 4 4 1–14 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik