Vb 2014: Csak az egyik kapus tudta, hogy cserélni fogunk - Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 02:17
null
Nem Krul volt Van Gaal első telitalálatos cseréje a vb-n (Fotó: Action Images)
A labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében Costa Ricát tizenegyespárbajban búcsúztató holland válogatott szövetségi kapitánya, Louis van Gaal elárulta, előre készültek az esetleges kapuscserére.

 

Hollandia gól nélküli rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesekkel, 4–3-ra legyőzte a vb meglepetéscsapatát, Costa Ricát, amely – a hollandok elleni tizenegyespárbajt nem számítva – veretlenül esett ki a 2014-es tornáról.

A rúgások előtt Van Gaal lekapta első számú kapusát, Jasper Cillessent és Tim Krult küldte a helyére. Terve bevált, hisz a Newcastle hálóőre két tizenegyest is hárított, ráadásul mind az öt lövésnél jó irányba indult el.

„Már a meccs előtt mondtuk Krulnak, hogy ő védhet, ha tizenegyesekre kerül a sor, Cillessennek viszont nem említettük ezt a lehetőséget. Nem akartuk, hogy megzavarja a felkészülésben – nyilatkozta Louis Van Gaal a mérkőzést követően, majd így folytatta – nem is lehet kérdés, hogy ki áll a kapuba az elődöntőben. Természetesen Cillessen lesz az. Ettől függetlenül úgy éreztük, a tizenegyeseknél Krul a megfelelő választás, kettejük közül ő a jobb tizenegyesölő.”

A világbajnokságon már több zseniális cserét végrehajtó Van Gaal nem győzte dicsérni az elődöntőbe jutó holland csapatot: „Ez a legjobb társaság, amivel valaha együtt dolgoztam a csapatszellemet és a csapategységet tekintve.” Hollandia először nyert világbajnokságon hosszabbításos párharcot.

A vesztes közép-amerikaiak szövetségi kapitánya, Jorge Luis Pinto szerint nincs miért szégyenkezniük.

„Büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Veretlenül estünk ki a világbajnokságról, emelt fővel indulhatunk haza Brazíliából. Nagyszerűen játszottunk kiváló játékosok ellen, a tizenegyesrúgásokban mindig ott van a hiba lehetősége.”

„Szerencsére is szükségünk volt, hogy ilyen messze eljussunk, de keményen védekeztünk, hittünk magunkban, mindent beleadtunk” – mondta Pinto, aki kapusát magasztalta, a játékvezetőket pedig kritizálta.

„Úgy gondolom, hogy Keylor Navas a világbajnokság legjobb kapusa. Büszke vagyok rá, ahogy az egész csapatra, nem kételkedek benne, hogy egész Costa Rica így érez.”

„Nem kaptunk meg egy jogos büntetőt Olaszország és Görögország ellen sem, illetve Hollandia ellen is elmaradt két tizenegyes, így a játékvezetéssel nem lehetek elégedett. Több súlyos hiba is volt a tornán, olyan hibák, amelyeknek nem szabadna megtörténnie. Szerintem ezzel sokan egyetértenek, de a FIFA feladata, hogy ezt kivizsgálja.”

A 2014-es Costa Rica-i csapat az 1986-os házigazda mexikóiak után az első közép-amerikai válogatott, amelyik veretlenül zárt egy világbajnoki tornát.

Robben nem akar műesésről hallani
(Fotó: Action Images)
Robben nem akar műesésről hallani (Fotó: Action Images)

A hollandok vezéregyénisége, Arjen Robben szerint a jól működő cserék a nagyszerű csapategység ékes bizonyítékai.

„Nagyot buliztunk az öltözőben! – kezdte Robben, majd kitért az este főszereplőjére. – Krulnak köszönhetően megnyertük a tizenegyespárbajt, az ő beállása is azt mutatja, mennyire egyben van ez a társaság."

„Megérdemeltük a győzelmet, jól játszottunk, egyedül a gól hiányzott. Közhely lesz, amit mondok, de ez igazi csapatmunka volt.”

Robbent az őt folyamatosan érő kritikákról is kérdezték, miszerint sokszor él a műesés nem túl tisztességes fegyverével. „Sokan és sokat beszélnek arról, hogy mennyit színészkedem, és ez kezd fárasztani engem. Minden irányból rugdosnak a mérkőzéseken, örülhetek, hogy egyáltalán egészséges vagyok. Éreztem, hogy én lehetek az a játékos, aki a különbséget jelenti, de nem jutott el hozzám elégszer a labda. Nem akarom magamat fényezni, de szerintem nem játszottam rosszul” – zárta mondandóját a Bayern München szélsője.

Természetesen a két tizenegyest hárító Tim Krul is megszólalt és igazolta Van Gaal korábbi szavait.

Krul jó irányba mozdult (Fotó: Action Images)
Krul jó irányba mozdult (Fotó: Action Images)

„Tudtam, hogy be fogok állni a tizenegyesekhez, ha marad még egy cserénk. A 120. perc közeledtével kezdtem egyre izgatottabb lenni, ami ezután történt, egy valóra vált álom. Senki sem tudhatja, mit érzek most pontosan” – mondta a 26 éves kapus, aki kollégájáról sem feledkezett meg.

„Ha Jasper nem véd akkorát az utolsó pillanatokban, el sem jutunk a tizenegyesekig. Fantasztikus érzés, milyen jól működünk együtt, mindenki odateszi magát, igazi csapatként küzdünk a közös cél elérése érdekében.”

Dirk Kuyt, a hollandok fáradhatatlan szélsője és Van Gaal bizalmi embere egy személyes rekordról vallott az egyik televíziónak: „Soha életemben nem sprinteltem olyan gyorsan, mint amikor Krul kivédte a második tizenegyest.”

Hollandia a világbajnokság szerdai elődöntőjében Argentína ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik