Vb 2014: gól a 94. percben, vb-közeli mámor Új-Zélandon

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 10:05
null
Az új-zélandi játékosok a csapat első gólját szerző Chris Killent (10) köszöntik (Fotó: FIFA)
Új-Zéland hazai pályán 2–1-re legyőzte Új-Kaledóniát a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek pénteki játéknapján, amivel biztossá vált, hogy megnyeri az Óceániai zóna küzdelmeit, és interkontinentális pótselejtezőt vívhat a vb-részvételért.

 

Chris Killen korai fejes gólját César Lolohea a második félidő elején, szép egyéni akciót követően közeli lövéssel megválaszolta, de ez végül nem volt elég a vendégeknek a bravúros pontszerzéshez a Dunedinben megrendezett mérkőzésen.

A „kivik” megpörgették a hajrát, és bár Shane Smeltzet még megakadályozták a gólszerzésben – az esetnél a támadót véletlenül fejbe rúgták, dőlt belőle a vér, jött is a csere –, a 94. percben Tommy Smith befejelte a győztes találatot.

Új-Zéland – amely mind az öt eddigi mérkőzését megnyerte a 3. selejtezőkörben, Új-Kaledóniát idegenben 2–0-ra verte – az Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség válogatottjait tömörítő CONCACAF-zóna negyedik helyezettjével vív majd oda-visszavágós párharcot a brazíliai kvótáért.

VB-SELEJTEZŐ, ÓCEÁNIAI ZÓNA, 3. SELEJTEZŐKÖR
5. FORDULÓ
Új-Zéland–Új-Kaledónia 2–1
(Killen 10., T. Smith 94., ill. Lolohea 56.)
Tahiti–Salamon-szigetek, szombat

AZ ÁLLÁS
1. Új-Zéland 5
5
15– 2
15
2. Új-Kaledónia 5
3
2
16– 6
9
3. Salamon-szigetek 4
1 3
5–17
3
4. Tahiti 4 4 0–11 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik