Vb 2014: Dánia nem bírt odahaza a bolgárokkal

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 22:09
Dánia 1–1-es döntetlent játszott Bulgáriával hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozat B-csoportjában. A csoport második helyén álló vendégek szerezték meg a vezetést a második félidőben, Daniel Agger büntetőjével azonban a dánok pontot mentettek.

A találkozó első lehetősége a bolgárok előtt adódott, Veszelin Minev azonban nem tudta bevenni Stephan Andersen kapuját. A hazaiak a félidő közepén Nikolai Stokholm révén kerültek közel a gólhoz, de a középpályás sem tudott betalálni. A félidő hátralévő részében is a dánok előtt adódtak inkább helyzetek, igaz, a 42. percben Ivelin Popov is megszerezhette volna a találkozó első gólját.

A második játékrész egy Dennis Rommedahl-helyzettel indult, de Nikolaj Mihajlov a helyén volt, és hárította a szélső próbálkozását. Az 51. percben a vendégek jutottak vezetéshez némileg váratlanul. Alekszandar Tonev átadását követően Sztaniszlav Manolev talált be. 0–1

A 61. percben Ilija Milanov buktatta a tizenhatoson belül Andreas Corneliust, a játékvezető által befújt büntetőt pedig Daniel Agger értékesítette két perccel később. 1–1

A találkozó hátralévő részében mind a két csapat előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, az eredmény azonban már nem változott a lefújásig.

B-CSOPORT

DÁNIA–BULGÁRIA 1–1 (0–0)
Koppenhága,
Parken Stadion, 22 182 néző. Vezeti: Firat Aydinus (török)
DÁNIA: S. Andersen – Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen – Zimling (Makienok, 86.), Stokholm – Rommedahl (N. Jörgensen, 54.), Eriksen, Krohn-Dehli (Schöne, 69.) – Cornelius. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
BULGÁRIA: Mihajlov – Manolev (Gargorov, 87.), I. Ivanov, Bodurov (Dimitrov, 23.), I. Milanov, V. Minev – Gadzsev, I. Popov (G. Iliev, 70.), G. Milanov, Djakov – Tonev. Szövetségi kapitány: Ljuboszlav Penev
Gólszerző: Agger (63. – 11-esből), ill. Manolev (51.)

KORÁBBAN

ÖRMÉNYORSZÁG–CSEHORSZÁG 0–3 (0–0)
Jereván,
Vazgen Szargszjan Stadion. Vezette: Cristian Pavel Balaj (román)
ÖRMÉNYORSZÁG: Berezovszkij – Arzumanjan, Voszkanjan, Hovhanniszjan, Alekszanjan – Pizzelli, Mhitarjan, Muradjan (Manojan, 78.) – Gazarjan (Szarkiszov, 60.), Manucsarjan (Özbiliz, 50.), Movsziszjan. Szövetségi kapitány: Vardan Minaszjan
CSEHORSZÁG: Cech – Gebre Selassie, Sivok (Suchy, 43.), Kadlec, Limbersky – Rosicky, Plasil, Hübschman – Darida (Jirácek, 85.), Vydra, Lafata (Kolár, 74.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek
Gólszerző: Vydra (47., 81.), Kolár (94.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik