Vb 2014: 31 éves japán gólkirály Zaccheroni keretében

Vágólapra másolva!
2014.05.12. 08:59
Alberto Zaccheroni, a japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kijelölte 23 fős keretét az egy hónap múlva kezdődő brazíliai világbajnokságra.

A húzónevek – mint például Honda Keiszuke (AC Milan), Kagava Sindzsi (Manchester United), Okazaki Sindzsi (Mainz) vagy Nagatomo Juto (Internazionale) – bekerültek a csapatba, míg a helyi média kisebb meglepetéssel fogadta a 31 éves csatár, Okubo Josito beválogatását, mert az olasz szakvezető eddig őt nem igazán foglalkoztatta. Okubo azzal érdemelte ki a vb-szereplés lehetőségét, hogy az előző idényben ő volt a gólkirály a japán bajnokságban, a J-League-ben.

Az Ázsia-bajnok együttes a vb előtt még Ciprussal, Costa Ricával és Zambiával vív felkészülési mérkőzést, és június 7-én érkezik meg Brazíliába.

Zaccheroni csapata a tornán először Elefántcsontpart ellen lép pályára június 15-én, majd öt nappal később Görögországgal, június 24-én pedig Kolumbiával találkozik.

A JAPÁN VÁLOGATOTT 23 FŐS VB-KERETE

Kapusok: Kavasima Eidzsi (Standard Liege), Nisikava Suszaku (Urava Red Diamonds), Gonda Suicsi (FC Tokyo)
Hátvédek: Morisige Maszato (FC Tokyo), Konno Jaszujuki (Gamba Oszaka), Nagatomo Juto (Internazionale), Maja Josida (Southampton), Inoha Maszahiko (Jubilo Iwata), Ucsida Acuto (Schalke 04), Szakai Hiroki (Hannover 96), Szakai Gotoku (VfB Stuttgart)
Középpályások: Endo Jaszuhito (Gamba Oszaka), Honda Keiszuke (AC Milan), Kagava Sindzsi (Manchester United), Haszebe Makoto (1. FC Nürnberg), Kijotake Hirosi (1. FC Nürnberg), Jamagucsi Hotaru (Cerezo Oszaka), Aojama Tosihiro (Sanfrecce Hirosima), Szaito Manabu (Yokohama F. Marinos)
Támadók: Okazaki Sindzsi (Mainz), Kakitani Joicsiro (Cerezo Oszaka), Oszako Juja (1860 München), Okubo Josito (Kavaszaki Frontale)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik