Uruguayjal vált teljessé a 32-es vb-mezőny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.21. 02:10
null
Diego Godín (3) hagyta ki a legnagyobb helyzetet (Fotó: fifa.com)
A 2014-es brazíliai világbajnokság 32-es mezőnye Uruguayjal vált teljessé, miután a dél-amerikai válogatott az idegenbeli 5–0-s siker után hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott Jordánia ellen az interkontinentális selejtezőn, de ettől függetlenül kvalifikálta magát a vb-re.

A múlt heti jordániai 5–0-s győzelem után a hazai szurkolók alighanem futballünnepre készültek Jordánia ellen, ehhez képest azonban Uruguay nagyon visszafogott teljesítménnyel rukkolt ki.

Hiába birtokolták az első percektől sokkal többet a labdát a hazaiak, és szorították többször is saját térfelére Jordániát, a fölény helyzetekben nem mutatkozott meg, pedig Luis Suárez és Edinson Cavani is ott volt a hazai kezdőcsapatban.

A legutóbbi vb-n 4. Uruguay első valamire való lehetőségére fél órát kellett várni, amikor Cavani lépett ki a labdával a védők közül, de hosszan tolta meg, kisodródott, és bár valamelyest visszacselezte magát, az ötös jobb sarkáról fölé lőtt. Ezután a hazai védőknek voltak lehetőségeik.

Előbb Maxi Pereira sistergős bombája szállt a kapu fölé, majd az Atlético Madrid védője, Diego Godín hagyta ki a szinte kihagyhatatlant, három méterről a tátongó kapu fölé fejelve.

A második félidőben egy szöglet után még Diego Luganónak is volt egy nem sokkal a kapu mellé szálló fejese, de több említést érdemlő helyzete nem is akadt a nagyon kényelmesen játszó, a labdát járató, de igazán lendületes akciót nem igazán vezető Uruguaynak. A hazaiak lanyha támadójátékán az sem sokat változtatott, hogy a 61. percben Cristian Stuani helyett Diego Forlán állt be.

Az eredmény maradt 0–0, de a lefújást követően így is útjukra indultak az előre bekészített tűzijátékok, a kétszeres világbajnok Uruguay készülhet története 12. világbajnoki szereplésére. Luis Suárezékkel pedig teljessé vált a jövő évi torna 32 résztvevőjének listája, és az is biztos, hogy Uruguay az első kalapból várja majd a decemberi sorsolást. (Erről részleteket itt olvashat!)

VB 2014
INTERKONTINENTÁLIS PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
URUGUAY–
JORDÁNIA 0–0
Montevideo.
V: Eriksson (svéd)
Uruguay: Silva – Maxi Pereira, Lugano, Godin, Cáceres – Stuani (Forlán, 61.), Arévalo Ríos, Lodeiro (G. Ramírez, 61.), C. Rodríguez – Suárez, Cavani (A. Hernández, 82.). Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez
Jordánia:
Satnavi – Zahran, Aqel, el-Dmeiri, Zejad – Hasas, S. Adnan – A. Adnan, el-Dzsammal (Baniatejah, 60.), Szalim (Ravasdeh, 87.) – Ibrahim (Bavab, 91.). Szövetségi kapitány: Hosszam Hasszan
Összesítésben: 5–0, Uruguay javára

A VB-RÉSZTVEVŐK ZÓNÁNKÉNT
Dél-Amerika: Brazília, Argentína, Kolumbia, Ecuador, Chile, Uruguay
Ázsia: Japán, Ausztrália, Irán, Dél-Korea
Európa: Olaszország, Hollandia, Belgium, Németország, Svájc, Bosznia-Hercegovina, Oroszország, Spanyolország, Anglia, Görögország, Horvátország, Portugália, Franciaország
CONCACAF: Egyesült Államok, Costa Rica, Honduras, Mexikó
Afrika: Nigéria, Elefántcsontpart, Kamerun, Ghána, Algéria

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik