Szöglet, fejes: egy ide, egy oda - iksz a lengyel-angol

Vágólapra másolva!
2012.10.17. 19:00
null
Rooney ugyan megszerezte a vezetést, az angolok ne tudták megőrizni előnyüket (Fotó: MTI)
A lengyel labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Angliával. A világbajnoki selejtező H-csoportjának mérkőzésén Wayne Rooney góljával kerültek előnybe a vendégek, de Kamil Glik később egalizált.

Tegnap a heves esőzés miatt elmaradt a Lengyelország–Anglia találkozó, ma azonban pótolni tudták az összecsapást, amelyen az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, bár az angolok többet birtokolták a labdát.

HODGSON: A HALASZTÁS A HAZAIAKNAK KEDVEZETT
„Hétfőn a játékosok nagyon élesek voltak, »be voltak lőve« a keddi mérkőzésre. Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy az ellenfél nem dolgozott meg az egy pontért, de egy ilyen halasztáshoz mindig könnyebben alkalmazkodik a hazai csapat. Persze, nem volt kérdés, tegnap alkalmatlan volt a pálya játékra. A mai nap mindkét csapat többet hibázott, szerettünk volna nyerni, de ez most nem sikerült, ilyen a futball" – nyilatkozta a mérkőzést követően Roy Hodgson.

Roy Hodgson együttese fél óra elteltével megszerezte a vezetést: egy bal oldali szögletet követően Wayne Rooney az öt és felesről fejelte/vállalta a labdát a kapu bal oldalába. A találatnál csúnyán elaludtak a hazai védők, a kapus Przemyslaw Tytonnal egyetemben. 0–1

A kapott gól pedig nem sok jóval kecsegtette a hazaiakat, ugyanis, amikor Rooney betalált tétmeccsen a válogatottban, akkor 16 meccsből mindössze egyet veszítettek el a „háromoroszlánosok" – a „maradék" tizenötöt megnyerték.

Rooney a 24. válogatott gólját szerezte tétmeccsen, s már csak kettővel marad el Michael Owen rekordjától. Az első félidőben mindkét csapat egyaránt hétszer próbálkozott lövéssel, nem elhanyagolható különbség azonban, hogy az angolok egyszer be is találtak.

A második játékrészre nagyon elszánt lengyel válogatott érkezett, s az első negyedórában egyértelműen jobban futballozott, mint ellenfele. Az 50. percben például Ludovic Obraniak tesztelte Joe Hartot, aki szép mozdulattal védte a lengyel játékos életerős löketét. Nem sokkal később Lukasz Piszczek bombázott az oldalhálóba.

Aztán a félidő közepére ismét magukra találtak az angolok, de Rooney nagy helyzetben a kapu fölé bombázott, aminek meglett a böjtje. A 70. percben ugyanis egyenlítettek a lengyelek.

A találat hasonlított az elsőre. Csak éppen ezúttal egy jobb oldali szöglet után érkezett Kamil Glik hat méteren, s fejelt a vendég kapuba. Joe Hart megpróbált kirohanni a kapujából, de a labdát nem érte el, így ő is jócskán benne volt a gólban. 1–1

Az egyenlítés nagyon kényelmessé tette mindkét csapatot, az utolsó húsz percben úgy tűnt, hogy mindkét válogatott elégedett a döntetlennel. A hajrában em sok helyzet alakult ki, igazán komoly esély nem is volt az újabb gólszerzésre. Igazságos döntetlen született.

LENGYELORSZÁG–ANGLIA 1–1

VB 2014, EURÓPA
H-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Lengyelország–Anglia 1–1 (0–1)
Varsó. V: Rocchi (olasz)
Lengyelország: Tyton – Piszczek, Wasilewski, Glik, Wawrzyniak – Krychowiak, Polanski – Wszolek (Mierzejewski, 63.), Obraniak, Grosicki (Milik, 83.) – Lewandowski. Szövetségi kapitány: Waldemar Fornalik.
Anglia: Hart – G. Johnson, Jagielka, Lescott, A. Cole – Milner, Gerrard, Carrick, Cleverley – Rooney (Oxlade-Chamberlain, 73.), Defoe (Welbeck, 67.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson.
G: Glik (70.), ill. Rooney (31.)
AZ ÁLLÁS
1. Anglia 4 2 2 12–2 +10 8
2. Montenegró 3 2 1 9–2 +7 7
3. Lengyelország 3 1 2 5–3 +2 5
4. Moldova 4 1 1 2 2–7 –5 4
5. Ukrajna 3 2 1 1–2 –1 2
6. San Marino 3 3 0–13 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik