Sabella távozik, Di María edz. De mi lesz a sérült balhátvéddel?

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 19:33
null
Ángel Di María a vb-döntőben, ha játszik, utoljára játszhat Alejandro Sabella kezei alatt (Fotó: Reuters)
Sabella távozik posztjáról, Di María felépülhet a vb-döntőre, Rojo ellenben lemaradhat róla.

 

Zajlanak az események a németek elleni világbajnoki döntőre készülő argentin labdarúgó-válogatott háza táján. Az Alejandro Sabella ügyeit intéző Eugenio López az egyik helyi rádióállomásnak adott nyilatkozatában elmondta, a szövetségi kapitány a világbajnokságot követően távozik posztjáról.

A menedzser elárulta, az 59 esztendős szakember egész életében arról álmodott, hogy hazája nemzeti csapatát irányítsa, de úgy érzi, lejárt az ideje a válogatott élén, így a vb-döntő eredményétől függetlenül feláll a kispadról. A Sheffield United és a Leeds United korábbi játékosa 2011 óta irányítja az albicelestét, amelynek egyik támadója, Ángel Di María jó úton jár afelé, hogy pályára léphessen a németek elleni vasárnapi fináléban.

A Real Madrid szélsője – aki a Belgium elleni negyeddöntőben szenvedett combizomszakadást – pénteken már labdás gyakorlatokat végzett, valamint kitámasztásokkal és irányváltásokkal terhelte a lábát, tehát lehet, hogy hadra fogható lesz, de Sabella a csapat számára legjobb döntést fogja meghozni a kezdőcsapat kihirdetésekor.

A sérülés súlyosságából ítélve Di María, ha fel is épül a döntőre, egyértelműen az egészségét teszi kockára.

A ballábas játékosok közül nemcsak a villámgyors támadó, hanem a balhátvéd, Marcos Rojo játéka is kérdéses. A Sporting CP védője már a hollandok elleni elődöntő hajrájában is húzta a lábát, a legutóbbi edzést pedig idő előtt fejezte be boka- és sípcsontfájdalmai miatt. Amennyiben a középhátvédként is bevethető játékos nem épül fel idejében – állítólag erre van kisebb esély –, akkor a belgák ellen pályára lépő José María Basanta kaphat szerepet a védelem bal oldalán.

Az argentin szurkolókhoz kapcsolódó hír, hogy hatalmas az érdeklődés a vb-döntő iránt. A mindenre elszánt drukkerek 2700 kilométert sem sajnálnának megtenni, hogy a Maracanában tekinthessék meg kedvenceiket. A beszámolók szerint a világbajnokság kezdete óta mintegy 120 ezer autó és busz haladt át a brazil határon, ami 30-szor nagyobb forgalmat jelent, mint egy átlagos júniusi-júliusi időszakban.

PROFI FILMKÉSZÍTÉS OKOSTELEFONNAL

A Sony Xperia Z2 okostelefonnal önből is profi rendező válhat! Az Xperia Z2-vel például 120 képkockát készíthet másodpercenként. Speciális trükkök növelik felvételei értékét, sekély mélységélességet szimulálhat, vicces animációkat, hangeffekteket használhat fel. Ráadásul víz alatt is készíthet felvételeket!

Látogasson el Youtube-csatornánkra is, ahol további érdekességeket mutatunk önnek! (x)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik