Oroszország: Capello 72 évesen vezeti vb-re a válogatottat

Vágólapra másolva!
2014.01.24. 09:12
null
Capello a 2018-as világbajnokságig biztosan marad Oroszországban (Fotó: Reuters)
Az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFU) meghosszabbította Fabio Capello szövetségi kapitány szerződését. Az olasz szakvezető így a 2018-as oroszországi világbajnokság végéig marad a válogatott élén – derült ki az RFU hivatalos közleményéből.

 

 

Capello 2012-ben vette át az orosz válogatott irányítását, és rögtön egy sikeres vb-selejtezővel mutatkozott be: kivezette a szbornaját az idei világbajnokságra. Az orosz szövetség már tavaly év végén jelezte hosszabbítási szándékát Capellónak, ám az olasz szakvezető gondolkodási időt kért.

A 67 éves olasz tréner végül úgy döntött, rábólint az RFU ajánlatára és a 2018-as oroszországi világbajnokság végéig meghosszabbította szerződését. Capello az említett torna idején 72 éves lesz.

„Hálás vagyok az orosz szövetségnek és a sportminiszternek, hogy bíznak bennem. Nagyon boldog vagyok, hogy itt dolgozhatok – nyilatkozta Fabio Capello szerződése meghosszabbítása után. – Nagy terveink vannak, mindent meg fogunk tenni, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat.”

Az orosz válogatott idén először március 5-én lép pályára: Krasznodarban Örményországgal vív felkészülési meccset a Capello-csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik