Vb 2014: lemaradhat a tornáról a németek kulcsembere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.16. 12:05
null
Sami Khedira itt már sejthette, hogy nagy a baj (Fotó: Reuters)
Bekövetkezett az, amitől a német labdarúgó-válogatottnál és a Real Madridnál tartottak: a szombati vizsgálatok kimutatták, hogy Sami Khedira keresztszalagja elszakadt az olaszok elleni pénteki felkészülési mérkőzésen. Ez azt jelenti, hogy a Nationalelf és a madridi klub középpályására minimum hat hónapos kényszerpihenő vár, azaz könnyen lehet, hogy lemarad a jövő évi világbajnokságról.

Khedira az 1–1-re végződő mérkőzés 67. percében Andrea Pirlóval csapott össze – konkrétan irgalmatlanul felrúgta olasz ellenfelét –, majd sérülten a földön maradt. Az egyik milánói klinikán az olasz szakemberek mellett a német szövetség orvosa, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt is megvizsgálta a középpályást, a sérülés súlyosságára ezután derült fény.

„Samit mindenképpen meg kell műteni, de a remény megmarad, hogy a világbajnokságra egészséges lesz” – mondta a csapatorvos Hans-Wilhelm Müller-Wohlfarth.

„Óriási csapás ez számunkra és Sami számára is. A pályán és azon kívül is nagy harcos, és rendkívül pozitív gondolkodású. Ez segíteni fog a lábadozás és a rehabilitáció alatt, és bízom benne, hogy a brazíliai világbajnokságra már ismét teljesen egészségesen köztünk lesz. Reméljük, a műtétnél minden rendben lesz, és minél hamarabb el tudja kezdeni a rehabilitációt” – kommentálta kulcsembere sérülését Joachim Löw német szövetségi kapitány.

A milánói mérkőzésen a középpályán problémákkal küszködő Löw (Bastian Schweinsteiger és Ilkay Gündogan sem állt rendelkezésére) Philipp Lahmot tolta fel a hátvédsorból, de jelezte, a Bayern München klasszisával továbbra is a védelem jobb oldalán számol.

Sami Khedira sérülése

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik