Messi csak csere volt, Argentína nem bírt Kolumbiával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 02:13
null
Di María (balra) ezúttal nem tudta eléggé színezni, Falcao pedig hatástalan maradt (Fotó: Reuters)
Kolumbia Argentínában, míg Venezuela Bolíviában szerzett egy-egy pontot a 2014-es labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai zónájában. Az argentinoknál Lionel Messi továbbra sem teljesen egészséges, csak a kispadon kapott helyet, és ott maradt egészen az 58. percig, de hiába vált vele veszélyessé a házigazda, érvényes gólig nem jutott.

A 8. percben adódott az első komoly hazai helyzet: Gonzalo Higuaín kiváló kiugratás után került ziccerbe, de nem tudta kicselezni a kifutó David Ospinát. A kolumbiai védelem ezt követően sem állt feladata magaslatán, miként az argentinok a befejezéseknél: a 15. percben egy támadásból két gólt is szerezhettek volna, de egyet sem sikerült...

A 20. percben lesgóllal büntettek a vendégek, az állás azonban így nem változott, de legalább megmutatták a házigazdáknak: hogyan kell a semmiből helyzetbe kerülni, és azt értékesíteni. Percekkel később Radamel Falcao is megvillant...

Aztán meg a piros lap villant. Egy argentin kiugratásra jó ütemben és bátran lépett ki Ospina – nagyon együtt élt játékkal, felkészült a hazaiak lőtt passzaira, majdnem vészközéphátvédként játszott –, az őt védő, és a labdát fedező Cristian Zapata pedig összeakaszkodott Higuaínnal.

Picit rúgtak is egymás felé, de inkább csak reflexből, amire viszont meglepetésre lett két kiállítás. Meg egy kis kakaskodás és pár perces kölcsönös reklamálás. A rendkívül bizonytalan kolumbiai védelem az egyik oszlopos tagját, védelmének középső emberét veszítette el, az argentinok pedig támadásban lettek még súlytalanabbak. Jellemző, hogy a szünetben az öltözőbe vonuló játékosokat nem taps, hanem hangos fütty kísérte pihenőre, pedig az iramra nem lehetett panasz. A színvonalra, a kapu előtti határozottságra viszont annál inkább. Falcao magára hagyatva, egyedül küzdött a vaktában előre vágott labdákért, kevés veszélyt jelentett, hogy azt ne mondjuk: semmit.

A második félidő aztán varázsütésre más színt hozott, talán a nagyobb szabad területre hívták fel a szakvezetők a figyelmet. Bátor, nyílt támadójátékot láthattunk mindkét fél részéről, már a vendégek is sokkal közelebb kerültek az ellenfél kapujához.

Az argentinok előtt pedig még nagyobb terület adódott támadni. Sergio Agüero viszont hiába lőtt a kapuba, les miatt érvénytelenítette a gólt a játékvezető. Aztán az 58. percben elérkezett a nagy pillanat, és Messi pályára lépése. A tízes előbb megkapta Javier Mascheranótól a kapitányi karszalagot, majd vezetésével rögtön ritmust váltott Argentína. Kolumbia beszorult a tizenhatosának előterébe. Agüero a 71. percben ismét hiába talált be Ospina kapujába, a partjelző ezúttal is lest jelzett. Az első eset még csak véleményes volt, a második már rossz játékvezetői döntés.

Alejandro Sabella nem is tudta türtőztetni magát, a szövetségi kapitány játékosaival együtt reklamált a bírónál és az asszisztensénél, de még a negyedik játékvezetői is csak nehézségek árán tudta lecsillapítani valamelyest. A hajrára elfáradtak a felek, a kolumbiaiak védekezés rendezetté és fegyelmezetté vált ugyan, több taktikai faultot is segítségül hívtak, viszont kihúzták a gól nélküli ikszet.

Az Argentína–Kolumbia mérkőzésen kívül további három meccset rendeztek a dél-amerikai zónában.

Chile a Juventusban játszó Arturo Vidal góljának is köszönhetően nyert 2–1-re Paraguay ellen, a hazaiak a 87. percben szépítettek a Málaga légiósa, Roque Santa Cruz révén. Chile győzelmének, illetve Venezuela bolíviai pontvesztésének – Bolívia–Venezuela 1–1 – köszönhetően feljött a negyedik helyre, ami már alanyi jogon vb-szereplést ér.

Peru hazai pályán 1–0-ra győzött Ecuador ellen, a találkozót a Bayern-csatár Claudio Pizarro korai találata döntötte el.

LABDARÚGÓ-VB 2014
DÉL-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐK
13. FORDULÓ
ARGENTÍNA–KOLUMBIA 0–0
Buenos Aires,
Estadio Monumental. V: Escalante (venezuelai)
ARGENTÍNA: Romero – Zabaleta, Garay, F. Fernández, Rojo – Mascherano, Biglia, Montillo (Messi, 58.) – Di María, Agüero (Lavezzi, 81.), Higuaín. Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella
KOLUMBIA: Ospina – Yepes, Zapata, Aguilar (Mejía, 60.), Zúniga – C. Sánchez, A. Ramírez, Armero – Falcao, J. Martínez (Perea, a szünetben), J. Rodríguez (Cuadrado, 35.). Szövetségi kapitány: José Pekerman
Kiállítva: Higuaín (26.), ill. Zapata (26.)

BOLÍVIA–VENEZUELA 1–1 (0–0)
La Paz,
Estadio Hernando Siles. V: Loustau (argentin)
BOLÍVIA: Galarza – Raldés (J. Campos, 74.), Eguino, Zenteno, Chumacero – R. Cardozo, M. Moreno (Fierro, 64.), J. Arce, – Saucedo, Veizaga, D. Chávez (Mojica, a szünetben.). Szövetségi kapitány: Francisco Azkargorta
VENEZUELA: Vega – Rosales, Perozo, Cichero, Arango (Feltscher, 81.) – C. González (A. González, 71.), Agnel Flores, T. Rincón – Seijas, R. Blanco (E. Hernández, 65.), J. Martínez. Szövetségi kapitány: César Farías
Gólszerző: J. Campos (86.), ill. Arango (58.)

PARAGUAY–CHILE 1–2 (0–1)
Asunción, Estadio Defensores del Chaco. V: Leandro Pedro Vuaden (brazil)
PARAGUAY: Villar – P. da Silva, Candia, Cáceres, Samudio – J. Dos Santos (Luis Caballero, 80.), Riveros (Ortiz, 58.), Oviedo, Cardozo – D. López (Santa Cruz, 58.), E. Benítez. Szövetségi kapitány: Gerardo Pelusso
CHILE: Bravo – M. González, Isla, Rojas, Vidal – M. Diaz, Medel, E. Paredes (Fernández, 59.), Mena – A. Sánchez (Pinto, 90.), Vargas (Gutiérrez, 85.). Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli
Gólszerző: Santa Cruz (88.), ill. Vargas (41.), Vidal (54.)

PERU–ECUADOR 1–0 (1–0)
Lima, Estadio Nacional de Lima. V: Marcelo de Lima Henrique (brazil)
PERU: R. Fernández – A. Rordríguez, Herrera, Zambrano, L. Ramírez – Retamoso, Yotún, J. Vargas (Ampuero, 81.), P. Guerrero – C. Pizarro (C. Ramos, 90.), Farfán (Advíncula, 89.). Szövetségi kapitány: Sergio Markarián
ECUADOR: A. Domínguez – Guagua, Erazo, S. Castillo, Valencia – Noboa, Ayoví, J. Paredes (Ibarra, 75.), Montero – C. Benítez (M. de Jesús, 87.), J. Rojas (F. Caicedo, 64.). Szövetségi kapitány: Reinaldo Rueda
Gólszerző: C. Pizzarro (11.)

A ZÓNA ÁLLÁSA
1. Argentína 12 7 4 1 24–8 25
2. Kolumbia 11 6 2 3 19–7 20
3. Ecuador 11 6 2 3 16–11 20
4. Chile 12 6 0 6 18–20 18
5. Venezuela 12 4 4 4 10–13 16
6. Peru 11 4 2 5 12–15 14
7. Uruguay 11 3 4 4 17–21 13
8. Bolívia 12 2 4 6 14–21 10
9. Paraguay 12 2 2 8 9–23 8
Az 1–4. helyezett kijut a vb-re, az 5. helyezett interkontinentális pótselejtezőt játszik Ázsia képviselőjével.

A TÖBBI MAI VB-SELEJTEZŐ EREDMÉNYÉT ITT KÖVETHETI FIGYELEMMEL!

EREDMÉNYEK, GÓLSZERZŐK, TABELLÁK: A SELEJTEZŐK TELJES ADATBANKJÁT ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik