Dél-amerikai rangadó: Brazília-Uruguay az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2013.06.23. 20:55
null
Futballtörténeti góllal szerzett vezetést Uruguay (Fotó: Reuters)
Az erőviszonyoknak megfelelően a második sorral a kezdőben felálló Uruguaynak semmilyen gondot nem jelentett a Tahiti elleni magabiztos győzelem megszerzése a Konföderációs Kupa csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában. A szimpatikus vesztes Tahiti ezúttal sem úszta meg: most nyolcat kapott, Abel Hernándeztől pedig egyenesen négyet. A dél-amerikaiak az elődöntőben így helyi riválisukkal, a rendező brazilokkal találkoznak majd, míg a másik ágon összejött a tavalyi Eb-döntő leosztása, a Spanyolország–Olaszország rangadó.



VIDEÓN A MÉRKŐZÉS GÓLJAI!

A FIFA honlapja szerint a végül mesternégyesig jutó Abel Hernández első találata volt a torna történetének leggyorsabb gólja, mindössze 79 mp-re volt hozzá szükség.

A mérkőzés góljait itt tekintheti meg!

Még csak a 2. perc elején jártunk csupán, amikor egy jobb oldalról beadott szöglet után a röviden megcsúsztatott labdát Abel Hernández a hosszún, üresen felejtve stukkolta a kapuba (1–0).

Tahiti makacsul ragaszkodott alaptaktikájához, amelyben a vonalban helyezkedő öt védő munkáját négy szűrő segíti, és megvolt a kellő fegyelem is. Labdaszerzés után nem rohantak előre fejetlenül a gólszerzés reményében, hanem egy-két játékosuk próbált meg akciózni, a többiek azonnal visszazártak és várták a következő dél-amerikai támadást. Amely jött is futószalagon, de mivel kevés volt az uruguayi játékosoknál a mozgás, és az sem párosult kellő intenzitással, olyan nagy gólveszélyt nem jelentett a mérkőzés favoritja.

Egy igazi fanatikus Tahitiről
Egy igazi fanatikus Tahitiről

A fordulópont a félidő közepén jött el, amikor két védelmi megingást is azonnal góllal büntetett Uruguay. Előbb egy védővonal mögé beindított labdát bombázott a kapuba Abel Hernández a 24. percben (2–0), majd a 27. percben egy kapufa után nem tudott felszabadítani a tahiti védelem, amit Diego Pérez használt ki (3–0). Marama Vahirua révén azért egy alkalommal veszélyeztettek az óceániaiak is, akiknek ezzel gyakorlatilag ki is merült a támadójátékuk.

Uruguay tempója picit idomult Tahitihez, és mivel előbbiek labdajáratásába is olykor hiba csúszott, nem jelentettek állandó nyomást az ellenfélre. A félidő utolsó momentumaként már a hosszabbításban jártunk, egészen pontosan a 46. percben, amikor Abel Hernández egy bal oldali akció végén került ziccerbe a balösszekötő helyén, majd 14 méterről, bal külsővel kilőtte a bal alsót (4–0).

Meriel hiába élt együtt a játékkal és védett büntetőt,
a nagy verést ezúttal sem kerülhette el társaival
Meriel hiába élt együtt a játékkal és védett büntetőt, a nagy verést ezúttal sem kerülhette el társaival

Andres Scotti volt a második félidő elejének a főszereplője. Előbb kihagyott egy tizenegyest – Gilbert Meriel rávetődött a bal alsóba tartó labdára, igaz hiába volt a birtokában, majdnem beütötte maga mögé –, majd második sárgával „kiállíttatta” magát.

Nem sokáig élvezhette az emberfórt Tahiti, Teheivarii Ludivion is két sárga után kapta meg a pirosat.

A 61. percben egy bal oldalról élesen kapu elé lőtt labdát Nicolás Lodeiro tolt be a kapuba közelről (5–0).

A 67. percben befújt büntetőt már Abel Hernández végezte el – a kiállított Scottinak ugye már nem volt erre esélye –, és az ismét bal oldalra induló Meriel alaposan becsapva kíméletlenül lőtt a kapu jobb alsó sarkába (6–0).

Abel meg sem állt négyig
Abel meg sem állt négyig

Uruguay klasszis csatártriójának tagjai közül először Luis Suárez érkezett a pályára, némi bejáratás célzattal kapott húsz percet. A dél-amerikaiak taktikusan tartották és járatták a labdát, labdabirtoklásokat senki nem fenyegette, legfőképpen nem Tahiti. Utóbbi csapat játékosain egyre jobban érződött a fáradtság, ami az ilyen nagy tornák sajátossága, és amihez aligha lehetnek hozzászokva.

A 81. percben Suárez egyéni akció és cselsorozat végén helyezett a jobb alsóba, még meggyőzőbbé téve a különbséget (7–0), a 90. percben pedig állította be a végeredményt, akkor a tizenhatosról gurított a bal alsóba (8–0).

 

KONFÖDERÁCIÓS KUPA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
URUGUAY–TAHITI 8–0
(Abel Hernández 2., 24., 45+1., 67. – 11-esből, Diego Pérez 27., Lodeiro 61., L. Suárez 82., 90.)

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Nigéria–Spanyolország 0–3

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 3 3 15–1 +14 9
2. Uruguay 3 2 1 11–3 +8 6
3. Nigéria 3 1 2 7–6 +1 3
4. Tahiti 3 3 1–24 –23 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik