Francia csoda a 94. percben, nem nyertek a spanyolok

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 23:17
null
Franck Ribéry (fehérben) Juanfrannal és Xabi Alonsóval vív a labdáért (Fotó: Action Images)
Spanyolország válogatottja Sergio Ramos góljával sokáig 1–0-ra vezetett Franciaország ellen a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében, az európai I-csoport keddi játéknapján, de a vendégek a 94. percben Olivier Giroud fejesével egyenlítettek (1–1). Az eddig százszázalékos két csapat kiváló, az utolsó pillanatokig nyílt mérkőzést vívott egymással. Cesc Fabregas az első félidőben 11-est hibázott.

A várakozásoknak megfelelően spanyol fölénnyel telt a madridi Vicente Calderón Stadionban megrendezett mérkőzés első húsz perce, de a francia védelemnek sikerült a veszélyzónán kívül tartania a labdát.

A 25. percben aztán nagyot hibázott a „kékek″ védelme, amit a spanyolok góllal büntettek. Xavi bal oldali szögleténél Sergio Ramos középen őrizetlenül ugrott fel fejelni, labdája a kapufáról jobbra pattant. Pedro egyből középre játszott, és bár Hugo Lloris vetődve beleütött a labdába, az a még mindig szabad Ramoshoz pattant, aki közelről a léc alá lőtt. 1–0

Válaszul két francia lehetőség következett. A 34. percben Karim Benzema viharzott el a bal oldalon, a tizenhatos vonaláról leadott lövését Iker Casillas vetődve védte. Öt perccel később Jérémy Ménez fejéről a spanyol kapuba pattant a labda, ám a játékvezető les miatt nem ítélt gólt – a televíziós felvételek tanúsága szerint hibázott.

A játékrész hajrájában a spanyolok többször is növelhették volna előnyüket, de Hugo Lloris a karrierje talán legjobb öt percét produkálta. A 42. percben a francia kapus jobbra vetődve kiütötte Cesc Fabregas büntetőjét, amelyet Laurent Koscielny hozott össze a Pedróval szembeni kíméletlen szerelési kísérlettel.

A 45. percben Xabi löbbölt álompassza után Pedro lőtt közelről, Lloris lábbal védett, a kipattanóból Fabregas tüzelt a jobbösszekötő helyéről, a francia kapus felpattant, és a levegőben úszva kiütötte a félmagasan érkező labdát.

A franciáknak jött tehát jobban a szünet, Didier Deschamps és tanítványai rendezték is soraikat. Az ezúttal fehérben játszó „kékek” rendkívül kulturáltan és bátran futballoztak a második félidőben, a becserélt Mathieu Valbuena vezérletével többször is veszélyt teremtettek a spanyol kapu előtt – Franck Ribéry egyszer 18 méterről alig lőtt mellé, a labda az oldalhálóban landolt.

A 69. percben Fabregas megpattanó lövése alig ment a kapu mellé, a szögletet követően Ramos érkezett a labdára jó ütemben, de ezúttal fölé fejelt. A 73. percben már a másik kapu előtt nyílt gólszerzési lehetőség, az óriási kedvvel játszó Benzema bal oldali beadásából Moussa Sissoko az öt és feles sarkáról kapásból az égbe lőtt.

A franciák az utolsó pillanatokig küzdöttek az egyenlítő gólért, előfordult, hogy eltüntették a labdát a spanyolok elől – de úgy tűnt, a legfontosabb feladatot, az egyenlítést nem sikerül megoldaniuk. Aztán a 94. percben Juanfran könnyelműsködése nyomán indult az utolsó akció, Ribéry balról középre emelt, és a nem sokkal korábban beálló Olivier Giroud a bal alsó sarokba fejelt. 1–1

Spanyolország és Franciaország továbbra is veretlen, de egyikük sem százszázalékos már – ezt alighanem a vendég franciák emésztik meg könnyebben.

SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1

FEHÉROROSZORSZÁG–GRÚZIA 2–0

A csoport másik mérkőzésén Fehéroroszország válogatottja 2–0-ra legyőzte Grúziát, és elkönyvelte első pontjait az európai I-csoportban.

A nullapontos belaruszok három vereséggel a hátuk mögött fogadták a grúzokat, és már az első félidőben biztossá tették győzelmüket: a 6. percben Renan Bressan nagy védelmi megingást kihasználva lőtt a kapuba nyolc méterről, míg a 28. percben, balról beívelt szabadrúgást követően Sztanyiszlav Dragun fejelte a labdát a hálóba.

VB-2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
I-CSOPORT
Spanyolország–Franciaország 1–1 (1–0)
Madrid, Vicente Calderón Stadion, 46 000 néző. Vezette: Brych (német)
Spanyolország: Casillas – Arbeloa (Juanfran, 50.), Busquets, S. Ramos, Jordi Alba – Xavi, Xabi Alonso, Iniesta (F. Torres, 75.) – D. Silva (Cazorla, 13.), Fabregas, Pedro. Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque
Franciaország: Lloris – Debuchy, Koscileny, Sakho, Evra – Cabaye, Gonalons (Valbuena, 57.), Matuidi – Ménez (Sissoko, 68.), Benzema (Giroud, 88.), Ribéry. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: S. Ramos (25.), ill. Giroud (94.)
VB-2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
I-CSOPORT
Fehéroroszország–Grúzia 2–0 (2–0)
Minszk, Dinamo Stadion, 22 000 néző. Vezette: Schörgenhofer (osztrák)
Fehéroroszország: Veremko – Filipenko, Poljakov, Verhavcov, Bordacsev – Dragun – Tigorev, Bressan, A. Hleb – A. Pavlov (Kiszljak, 83.), Rogyionov (Csuhlej, 91.). Szövetségi kapitány: Georgij Kondratyev
Grúzia: Revisvili – Hizanisvili, Amiszulasvili, Grigalava, Kasia – Kobahidze, Kankava, Dausvili, Targamadze (Kenia, 75.), Devderiani (Mcsedlidze, a szünetben) – Okriasvili (Ananidze, 49.). Szövetségi kapitány: Temur Kecbaja
Gólszerző: Bressan (6.), Dragun (28.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 3 2 1 6–1 +5 7
2. Franciaország 3 2 1 5–2 +3 7
3. Grúzia 4 1 1 2 2–4 –2 4
4. Fehéroroszország 4 1 3 3–8 –5 3
5. Finnország 2 1 1 1–2 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik