Fokozódó török veszély, védekező románok, gyenge észtek - riválisfigyelő

Frissítve: 2013.02.21 01:18

Az elmúlt napokban számos nemzetközi felkészülési mérkőzést rendeztek: a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei is pályára léptek. Riválisaink közül egyedül a csoport egyértelműen legerősebb tagja, Hollandia készült az Eb-re, a többiek már az őszi megméretést tartották szem előtt. Az eredmények alapján a törökök léptek előre a legjobban, a románok védelmét nehéz lesz feltörni, míg az észtek jelenlegi formájukban verhetőnek tűnnek. A legutóbbi FIFA-játéknaphoz hasonlóan ismét helyi újságírók segítségével értékeltük az ellenfelek felkészülését.

 

A törökök elrontották a portugálok Eb-főpróbáját (Fotó: Reuters)

HOLLANDIA

A holland válogatott természetesen az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében játszott három mérkőzést az elmúlt napokban, és az oranje a Bulgária elleni vereség (1–2) után megverte a szlovákokat (2–0) és az északíreket (6–0). A magabiztos főpróba ellenére azonban Hollandiában nem mindenki vár Eb-győzelmet a csapattól.

 
A 2014-es világbajnokság európai selejtezőinek csoportbeosztását és a magyar válogatott programját itt tekintheti meg.

„A felkészülési meccsek után nyilvánvaló, hogy mi a holland csapat gyengesége: a védelem. A kapus Stekelenburg rendben van, de vállproblémák miatt egy hónapot kihagyott. A jobb oldali védő, Gregory van der Wiel nem játszik jól, de a cseréje, Khalid Boulahrouz még rosszabb. Johnny Heitinga jó teljesítményt nyújt, míg Joris Mathijsennek szalagsérülése van. Az ő helyén Wilfred Bouma vagy Ron Vlaar játszhat, de előbbivel kapcsolatban már az is hihetetlen, hogy bekerült az utazó keretbe: nagyon gyenge szezont futott a PSV-nél. Vlaar erős, jó védő, de még tapasztalatlan a nemzetközi porondon. A legnagyobb gond a bal oldali védő posztján van, mivel Erik Pieters sérült, és Van Marwijk az eredetileg középpályás Stijn Schaarst vagy a mindössze tizennyolc éve Jetro Willemst szerepelteti a helyén. A középpálya közepén Van Bommel és De Jong is rendelkezésre áll, de szerintem hasonló képességű labdarúgók, elég lenne az egyikük a csapatba” – mondta Chris Tempeleman, a Voetbal International szakírója a Nemzeti Sport Online-nak.

„A középpálya támadó részében Robben a jobb oldalon, Sneijder középen, Afellay pedig a bal oldalon áll rendelkezésre. Sneijder jelenleg nem elég jó, de a vébé legjobbja kihagyhatatlan Van Marwijknál. Afellay nemrég tért vissza súlyos sérülése után, de játszott két jó meccset a napokban. Úgy tűnik, Kuyt elveszíti a helyét a kezdőben. Van Persie és Huntelaar szerepeltetése nagy vitákat okoz Hollandiában: két nagy csatárról van szó, akik jó idényt tudnak maguk mögött. Van Marwijk Van Persie-t választotta, míg Huntelaar csereként kaphat szerepet.”

„Úgy gondolom, a holland csapatnak jó kezdésre van szüksége Dánia ellen, mivel a németek ellen nem lesz esélye. A portugálokkal pedig döntő mérkőzésre kerül sor a csoportban, ellenük rendkívül nehéz lesz játszani. Természetesen van esélyünk bejutni a negyeddöntőbe, de szoros lesz. Alapvetően Németországnak és Spanyolországnak sokkal jobb a csapata, és azt gondolom, a franciáknak is kiváló az együttesük és az edzőjük” – jósolta meg az oranje esélyeit az újságíró.

HOLLANDIA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 6–0

 

 

 

TÖRÖKORSZÁG

A törökök nem vesztegették az időt, öt felkészülési meccset is játszottak az elmúlt hetekben, és csak a finnek elleni találkozót bukták el (2–3), a grúzok (3–1), a bolgárok (2–0), a portugálok (3–1) és az ukránok (2–0) elleni meccset megnyerték. Nem is csoda, ha a török sajtó elégedett, és bizakodva készül a vb-selejtezőkre, még ha most inkább az Eb-szereplés elmaradása miatti keserűség jellemző inkább.

„Törökország öt meccset is játszott az utóbbi időben: négyet megnyert, egyet pedig elveszített. Főleg a két legutóbbi találkozón volt meggyőző a csapat teljesítménye. A Hiddink helyére kinevezett Abdullah Avci szövetségi kapitány folytatta a nemzeti együttes fiatalítását, amit még a holland szakember kezdett el, és ennek már látszik az eredménye. Portugália ellen különösen jó teljesítményt nyújtott a gárda, és Ukrajna ellen is meggyőző volt. A törökök mindkét ellenfélnél jobbak voltak” – mondta Onur Dincer, a Milliyet napilap újságírója.

„Úgy gondolom, hogy ezek a meccsek bizonyították, Törökországnak ott kellene lennie az Eb-n, bár még nincs minden a helyén, mivel Avci számos új játékost meghívott, és ezek a fiatal futballisták még nem ismerik úgy egymást. Tunay Torun, Omer Toprak és Sercan Sararer például Németországban játszik, mindhárman német születésű törökök, és a hazai ligából is vannak új játékosok."

„Mindent egybevetve azt gondolom, a török csapat jó úton jár, de csak a hollandok elleni vb-selejtező mutatja meg igazán, hogy hol tartunk. Azon az összecsapáson majd kiderül, jó tett-e a változás az együttesnek”

UKRAJNA–TÖRÖKORSZÁG 0–2

 

 

 

ROMÁNIA

A románok hozzánk hasonlóan csak két találkozót játszottak a napokban, és szomszédaink mérlege  egy győzelem és egy iksz. A Svájc elleni siker (1–0) és az Ausztria elleni döntetlen (0–0) után a román közvélemény nem elégedetlen az eredményekkel, de a támadójátékot keményen kritizálják.

„Vegyes a hangulat a válogatottal kapcsolatban Romániában. Victor Piturca csapata sem a Svájc, sem az Ausztria elleni, idegenbeli mérkőzésen nem kapott gólt, kiválóan védekezett a nemzeti csapat. A védekező középpályások is jól teljesítettek, ám a másik oldalról a támadójáték finoman szólva nem volt az igazi. A két felkészülési találkozón összesen körülbelül egy épkézláb támadást vezetett a válogatott. Keveset birtokolta a labdát, és a támadók gyakran csak visszapasszolni tudták a labdát. A gárdából hiányzik egy olyan futballista, aki gólpasszokat ad. Összességében a román sajtó az eredményekkel elégedett, de a játékkal már kevésbé” – értékelte a románok két meccsét Boros Miklós, romániai magyar újságíró.

„A román együttes kerete számos helyen megváltozott a februári felkészülési mérkőzéshez képest: ezúttal kevés légiós kapott szerepet, főleg a hazai bajnokságból válogatott a kapitány. Ami az őszi világbajnoki selejtezőket illeti, a szövetség hivatalos elvárása, hogy a román csapat nyerje meg az Észtország és az Andorra elleni első két meccset, majd ne kapjon ki a törököktől idegenben, illetve a hollandoktól hazai pályán. A közvélekedés szerint ha sikerülne az első négy összecsapáson nyolc pontot gyűjteni, az már komoly bizakodásra adhatna okot.”

SVÁJC–ROMÁNIA 0–1

 

 

ÉSZTORSZÁG

Törökországhoz hasonlóan az észtek is öt meccset játszottak a napokban, de az eredmények alapján északi országtól sokkal kevésbé kell tartanunk az őszi vb-selejtezőn, mint a törököktől. A rekordot döntő válogatott ugyanis a horvátoktól (1–3), az ukránoktól (0–4), a finnektől (1–2) és a franciáktól (0–4) is kikaptak, s csak László Csaba litván válogatottját tudták legyőzni (1–0).

„A franciák simán nyertek ellenünk négy nullra utolsó felkészülési meccsünkön, amelyen Észtország az egyetlen olyan nemzetté vált, amely mind az ötvenhárom UEFA-tagország ellen játszott már mérkőzést. Az észt csapat jól kezdett, akár a vezetést is megszerezhette volna egyébként a nyolcadik percben Henrik Ojamaa révén Philippe Mexes hibája után. Az önök országában játszó Sander Purinak is akadt egy lehetősége a meccsen, de Franciaország megérdemelt sikert aratott, ezt kapitányunk, Tarmo Rüütli is elismerte” – jelentette ki Jaanus Pruuli, az ERR Sport újságírója.

„Az észt csapat ezzel az ötödik találkozóját játszotta két hét alatt: kikaptunk Ukrajnától, Horvátországtól, a Balti-kupán pedig a finnektől, míg Litvániát legyőztük egy nullra. Nehéz ezek után összegezni, mivel a játékosaink nagy része már a nyaralásra készült a nehéz klubszezon után. A csapatunk megfelelőnek tűnik a vb-selejtezőkre, főleg ha az Ojamaa és Sergei Zenjov alkotta támadóduónkat nézzük, amely gyors és jól cselez, de a védelem közepén sebezhetőek vagyunk Raio Piiroja kiesése miatt, akinek a jövője kérdéses számos térdsérülése miatt.”

ANDORRA

Világbajnoki selejtezőcsoportunk leggyengébb tagja, Andorra előrelépett – legalábbis ami a FIFA világranglistáján elfoglalt helyezését illeti: az Azerbajdzsánnal ikszelő (0–0), majd az Eb-házigazda lengyelektől kikapó (0–4) miniállam az utolsó helyről (205.) a 199. helyre lépett elő. Ennek ellenére joggal bízhatunk benne, hogy nem gyűlik meg vele a bajunk a vb-selejtező során.

A LEGFRISSEBB FIFA-VILÁGRANGLISTA 
 Hely Előző Ország Pont
    1. (1.) Spanyolország 1456
    2. (3.) Uruguay 1292
    3. (2.) Németország 1288
    4. (4.) Hollandia 1234
    5. (6.) Brazília 1155
    6. (7.) Anglia 1145
    7. (9.) Argentína 1137
    8. (8.) Horvátország 1053
    9. (10.) Dánia 1019
  10. (5.) Portugália   996
  11. (13.) Chile   994
  12. (12.) Olaszország   977
  13. (11.) Oroszország   975
  14. (16.) Franciaország   964
  15. (14.) Görögország   953
  16. (15.) Elefántcsontpart   943
  17. (17.) Svédország   910
  18. (18.) Írország   907
  19. (20.) Mexikó   889
  20. (23.) Kolumbia   880
  21. (18.) Svájc   868
  22. (25.) Paraguay   833
  23. (30.) Japán   822
  24. (21.) Ausztrália   820
  25. (22.) Ghána   818
  26. (24.) Norvégia   787
  27. (26.) Csehország   771
  28. (29.) Amerikai Egyesült Államok   767
  29. (27.) Bosznia-Hercegovina   756
  30. (28.) Szlovénia   742
  31. (35.) MAGYARORSZÁG   735
  32. (38.) Algéria   734
  33. (33.) Törökország   732
  34. (32.) Szerbia   725
  35. (31.) Dél-Korea   719
  36. (37.) Ecuador   693
  37. (36.) Peru   688
  38. (41.) Wales   658
  39. (34.) Szlovákia   649
  40. (43.) Venezuela   614
  41. (48.) Skócia   611
  42. (46.) Líbia   608
  43. (39.) Mali   601
 
(40.) Zambia   601
  45. (52.) Irán   596
  46. (52.) Panama   591
  (56.) Tunézia   591
  48. (57.) Egyiptom   588
  49. (42.) Gabon   586
  50. (55.) Montenegró   581
  51. (47.) Örményország   579
  52. (45.) Románia   572
  
(50.) Ukrajna   572
  54. (44.) Belgium   564
  55. (49.) Salvador   550
  
(62.) Honduras   550
  57. (54.) Észtország   528
  58. (73.) Ausztria   524
  59. (61.) Sierra Leone   523
  60. (51.) Jamaica   520
  
(63.) Nigéria   520
  62. (65.) Lengyelország   518
  63. (77.) Szenegál   517
  64. (64.) Kamerun   515
  65. (59.) Costa Rica   507
  66. (70.) Üzbegisztán   503
  67. (68.) Guinea   502
  68. (67.) Dél-afrikai Köztársaság
  499
  69. (69.) Fehéroroszország   497
  70. (60.) Marokkó   491
  71. (71.) Haiti   490
  72. (124.) Benin   489
  73. (66.) Kína   481
  74. (72.) Irak   477
  75. (79.) Finnország   464
  76. (74.) Lettország   459
  77. (75.) Kanada   457
  
(76.) Zöld-foki Köztársaság
  457
  79. (84.) Albánia   451
  80. (81.) Jordánia   429
  81. (58.) Izrael   427
  82. (82.) Trinidad és Tobago   425
  83. (91.) Kongó   422
  84. (78.) Angola   416
  85. (83.) Guatemala   412
  86. (80.) Burkina Faso   407
  87. (86.) Kuvait   383
  88. (89.) Litvánia   380
  89. (86.) Észak-Korea   375
  90. (96.) Bulgária   373
  91. (84.) Katar   372
  92. (89.) Szaúd-Arábia   369
  93. (123.) Közép-afrikai Köztársaság
  366
  94. (93.) Uganda   363
  95. (94.) Bahrein   359
  (95.) Grúzia   359
  97. (92.) Omán   349
  98. (88.) Togo   343
  (97.) Vietnam   343
100. (130.) Új-Zéland   341
101. (98.) Macedónia   338
  (113.) Szudán   338
103. (100.) Észak-Írország   336
104. (99.) Guyana   332
105. (100.) Antigua és Barbuda   330
106. (104.) Zimbabwe   329
107. (102.) Malawi   324
108. (113.) Gambia   320
109. (107.) Bermuda   318
110. (108.) Bolívia   312
111. (117.) Kenya   303
112. (109.) Azerbajdzsán   300
  (115.) Csád   300
114. (103.) Egyenlítői-Guinea   298
  (111.) Saint Kitts és Nevis   298
116. (106.) Botswana   295
117. (110.) Mozambik   290
118. (116.) Sao Tomé és Príncipe   288
119. (105.) Ruanda   284
  (120.) Egyesült Arab Emírségek   284
121. (119.) Luxemburg   283

199.

(205.)

Andorra

 
    15