Falcao-Suárez helyett Kolumbia-Uruguay a Maracanában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.28. 13:37
null
Edinson Cavanitól várják a gólokat az uruguayiak (Fotó: Action Images)
A vb-nyolcaddöntő Kolumbia és Uruguay közötti mérkőzése még Radamel Falcao és Luis Suárez párharca is lehetne – nem lesz az, de így is remek összecsapásra számíthatunk.

Óscar Tabárez uruguayi szövetségi kapitány a Kolumbia elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján tajtékzott Luis Suárez eltiltása miatt, és bejelentette, hogy lemond a FIFA-ban betöltött két tisztségéről (tag volt az oktatási és a stratégiai bizottságban).

„Nem tanácsos olyan szervezetben munkát vállalni, amely nyomást gyakorolt, hogy ilyen döntést hozzanak. Tudjuk, nagy hiba volt ezt elkövetnie a játékosomnak, de van a személyiségének másik oldala is. Eltúlzott mértékű a büntetés – mondta Tabárez, aki Edinson Cavanitól és Diego Forlántól várhatja a gólokat. – Edzőként azt mondom, csak kinevezték őt bűnbaknak, és példát statuálnak vele mindenkinek, hogy mi a rossz és mi a jó. Igen, elismerjük, van alapja a büntetésnek, de veszélyes útra léptek ezzel a büntetéssel: sokszor elfelejtik, hogy a bűnbak is csak ember, akinek megvannak a maga jogai. Minden megváltozott a büntetés óta a táborunkban. Meg kell büntetni az ilyen tetteket, de ez csak egy vétség volt, nem bűn. Túlzásba esett a FIFA.”

URUGUAY FORLÁN NAGYPAPÁJÁVAL MÁR LEGYŐZTE KOLUMBIÁT VB-N
A két csapat eddig 38-szor találkozott egymással, a 18-szor Uruguay, 11-szer Kolumbia nyert, kilenc döntetlen született.
Uruguay eddig az egyik legnagyobb sikerét éppen a Maracanában érte el, az 1950-es világbajnoki címről döntő mérkőzésen Rióban 2–1-re legyőzte a házigazda Brazíliát.
Világbajnoki tornán eddig egyszer találkoztak, 1962-ben, amikor Uruguay szövetségi kapitánya Juan Carlos Corrazo, Diego Forlán nagypapája volt – a Dorogi Andor vezette meccset 2–1-re az uruk nyerték meg.
A selejtezősorozatban kétszer találkoztak:
Kolumbia–Uruguay 4–0 (Falcao 2., Gutiérrez 47., 51., Zuniga 90.)
Uruguay–Kolumbia 2–0 (Cavani 77., Stuani 81.)

Tabárez szerint Giorgio Chiellininek is járt volna a büntetés. „Meglepett, hogy Chiellini megúszta, és hogy mások megúsztak hasonló eseteket, de tudjuk, kik felé húz a hatalom, amely a szervezők kezében van” – mondta Tabárez, majd kiemelte az angol nyelvű média szerepét, amely az első percektől követelte, hogy keményen büntessék meg Suárezt.

Az eltiltott Suárezt – aki nélkül legutóbbi két vb-meccsét (most Costa Ricával, 2010-ben Hollandiával szemben) elveszítette Uruguay – természetesen a veterán Diego Forlán helyettesíti, míg a rutinos bekk, Diego Lugano ezt a mérkőzést is kénytelen kihagyni térdsérülése miatt. Az uruguayi csapatból Egidio Arévalo Ríos, Martin Cáceres, Walter Gargano, Diego Godín és Fernando Muslera játszik úgy, hogy ha sárga lapot kap és csapata továbbjut, ki kell hagynia a negyeddöntőt.

Christian Stuani, az uruk csatára megpróbálta függetleníteni magát a Suárez-esettől.

„Kétség nem fér hozzá, hogy különleges helyzetbe kerültünk. Egy olyan stadionban, a Maracanában fogunk fellépni, ahol a szurkolók többsége a mi mezünket viseli. Már két finálét is játszottunk ezen a vébén, megvertünk két korábbi világbajnokot a csoportban, és csak az első meccsen kaptunk ki” – mondta Stuani.

José Pékerman, a kolumbiaiak argentin mestere leszögezte, hogy csapata taktikáját nem érinti Suárez eltiltása. Mint ahogy saját ásza, Radamel Falcao hiányán is sikeresen túljutott csapata, amely a három csoportmeccsén kilenc gólt szerzett, s a harmadik találkozóra Jackson Martínez is belelendült.

„Nagyon jól tudjuk, hogy Uruguay erős és remek ellenfél – udvariaskodott Pekerman. – Roppant tapasztalt, sok jó képességű játékossal és egy csodálatos edzővel bír, aki már évek óta bizonyít. Csak a saját problémáinkra koncentrálunk, mint például a kisebb sérülésekre, ezekkel vagyunk elfoglalva, Luis Suárez eltiltása nem érinti taktikánkat. Nagyon érzékeny téma ez, kényes kérdés. Megértem, hogy mindig erről kérdeznek, de mi Uruguayra mint csapatra koncentrálunk. Velük nézünk szembe szombaton, ennyi a történet.”

A kolumbiaiaknál mindenki bevethető, felépült húzódásából a Sevilla támadója, Carlos Bacca is. Sárga lap miatt Fredy Guarín és Carlos Sánchez veszélyeztetett.

SZAVAZÁS

Ön szerint Kolumbia vagy Uruguay jut tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

VB 2014
NYOLCADDÖNTŐ

KOLUMBIA–URUGUAY – élőben az NSO-n!
Rio de Janeiro,
Maracana. 22.00 (Tv: M1). V: Kuipers (holland)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
KOLUMBIA:
Ospina – Zúniga, Zapata, Yepes, Armero – Aguilar, C. Sánchez – Cuadrado, J. Rodríguez, Ibarbo – Jackson Martínez. Szövetségi kapitány: José Pékerman
URUGUAY: Muslera – Cáceres, Giménez, Godin, Pereira – Á. González, Arévalo Ríos, Lodeiro, C. Rodríguez – Cavani, Forlán. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez

A KERETEK

Kolumbia
Kapusok: 1 David Ospina (Nice – francia), 22 Faryd Mondragón (Deportivo Cali), 12 Camilo Vargas (Independiente Santa Fe)
Védők: 18 Camilo Zúniga (Napoli – olasz), 7 Pablo Armero (West Ham – angol), 2 Cristián Zapata (Milan – olasz), 3 Mario Yepes (Atalanta – olasz), 23 Carlos Valdés (San Lorenzo – argentin), 4 Santiago Arias (PSV – holland), 16 Éder Álvarez Balanta (River Plate – argentin)
Középpályások: 5 Carlos Carbonero (River Plate – argentin), 10 James Rodríguez (Monaco – francia), 8 Abel Aguilar (Toulouse – francia), 6 Carlos Sánchez (Elche – spanyol), 13 Fredy Guarín (Internazionale – olasz), 20 Juan Fernando Quintero (Porto – portugál), 15 Alexander Mejía (Atlético Nacional), 14 Víctor Ibarbo (Cagliari – olasz), 11 Juan Guillermo Cuadrado (Fiorentina – olasz)
Csatárok: 21 Jackson Martínez (Porto – portugál), 9 Teófilo Gutiérrez (River Plate – argentin), 17 Carlos Bacca (Sevilla – spanyol), 19 Adrián Ramos (Borussia Dortmund – német)
Szövetségi kapitány: José Pékerman (argentin)

Uruguay
Kapusok: 1 Fernando Muslera (Galatasaray – török), 23 Martín Silva (Vasco da Gama – brazil), 12 Rodrigo Munoz (Libertad – paraguayi)
Védők: 2 Diego Lugano (West Bromwich Albion – angol), 3 Diego Godín (Atlético Madrid – spanyol), 13 José María Giménez (Atlético Madrid – spanyol), 22 Martín Cáceres (Juventus – olasz), 16 Maxi Pereira (Benfica – portugál), 4 Jorge Fucile (Porto – portugál), 19 Sebastián Coates (Nacional)
Középpályások: 17 Egidio Arévalo (Monarcas Morelia – mexikói), 5 Walter Gargano (Parma – olasz), 15 Diego Pérez (Bologna – olasz), 20 Álvaro González (Lazio – olasz), 6 Álvaro Pereira (Sao Paulo – brazil), 7 Cristian Rodríguez (Atlético Madrid – spanyol), 18 Gastón Ramírez (Southampton – angol), 14 Nicolás Lodeiro (Botafogo – brazil)
Támadók: 21 Edinson Cavani (PSG – francia), 10 Diego Forlán (Cerezo Oszaka – japán), 11 Christian Stuani (Espanyol – spanyol), 8 Abel Hernández (Palermo – olasz)
Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez
Eltiltás miatt távozott: 9 Luis Suárez (Liverpool – angol),

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik