Defoe a végén döntött: az angolok legyőzték az olaszokat

2012.08.15. 22:59
null
Lescott nem talált be, de a végén az angol válogatott örülhetett (Fotó: Action Images)
Címkék
Felkészülési mérkőzésen az angol labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Olaszországot. Az Európa-bajnoki ezüstérmes Daniele De Rossi góljával ugyan megszerezte a vezetést, de az angolok Phil Jagielka és Jermain Defoe találatával fordítottak.

Az Európa-bajnokságon kisebb meglepetésre egészen a döntőig menetelő Olaszország jól kezdett a kontinenstornán tulajdonképpen magából mindent kihozó Anglia ellen. A 15. percben egy szögletet követően Daniele De Rossi fejelt a Joe Hart sérülése miatt kezdő Jack Butland kapujába.

Az angolok a kapott gól miatt nem sok jóra számíthattak. Már csak azért sem, mert az olasz csapat kilencből nyolc meccsét megnyerte, amelyen De Rossi gólt szerzett. Ehhez képest a háromoroszlánosok végül megfordították a találkozót.

Nem sokáig vezetett az Eb-ezüstérmes, a 27. percben máris egyenlítettek az angolok: Phil Jagielka szintén fejjel talált be az olasz kapuba. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, és igazságos volt a döntetlen.

A második félidőben sokáig úgy tűnt, nem változik az eredmény. A 73. percben például óriási kavarodás után Salvatore Sirigu a gólvonalon elvetődve hatalmas bravúrral védett, majd Joleon Lescott próbálta középre kaparni a labdát, amely egy olasz védőről a kapufára pattant.

Aztán a hajrában mégis megszerezte a győztes találatot az angol válogatott: Jermain Defoe lövése után a labda a jobb felső sarokban kötött ki James Milner passza után a 79. percben.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ANGLIA–OLASZORSZÁG 2–1 (1–1)
Bern
ANGLIA: Butland (Ruddy, a szünetben) – Walker, Jagielka (Lescott, 61.), Cahill, Baines (Bertrand, 78.) – Carrick, Lampard (Livermore, 69.), Cleverley – Young (Milner, 62.), Carroll (Defoe, 46.), Johnson. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
OLASZORSZÁG: Sirigu – Abate (Schelotto, 86.), Ogbonna, Astori, Balzaretti (Peluso, 46.) – De Rossi, Nocerino, Aquilani (Poli, 68.) – Diamanti (Verratti, 59.) – Destro (Fabbrini, 84.), El Shaarawy (Gabbiadini , 58.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
G: Jagielka (27.), Defoe (79.), ill. De Rossi (15.)
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
38 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája