Anglia ötig meg sem állt San Marino ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.12. 23:02
null
Nagy volt az öröm a Wembleyben (Fotó: Reuters)
Címkék
Az angol labdarúgó-válogatott hazai pályán 5–0-ra nyert San Marino ellen a 2014-es világbajnokság selejtezőjének H-csoportjában.

 

Roy Hodgson angol szövetségi kapitány egy magabiztos 5–0-s győzelemmel kezdte a mostani selejtező-sorozatot Moldovában, majd meglepetésre a Wembleyben csak egy ikszre futotta Ukrajna ellen. Ezúttal a papírforma alapján komolyabb megerőltetés nélkül is gólokkal kellett volna megajándékoznia az angol válogatottnak a Wembleybe kilátogató 85 ezer embert – az ellenfél ugyanis San Marino volt.

Alex Oxlade-Chamberlain nagy kedvvel kezdte a mérkőzést, a fiatal szélső a 3. percben majdnem betalált. Aztán pár perccel később a hazaiak Theo Walcottért aggódhattak miután a vendégkapus, Aldo Simoncini elkaszálta őt egy kifutás során. A San Marinó-i kapus örülhetett, hogy nem kapott pirosat a durva belépőért. Az Arsenal játékosát azonnal kórházba szállították, de a helyi tudósítók szerint mindezt elővigyázatosságból tették, a sérülése ugyanis elsőre nem tűnt súlyosnak.

Nem indult be olyan könnyen Hodgson gépezete, mint azt várni lehetett. Az angolok távolról voltak igazán veszélyesek. A félidő közepe felé Oxlade-Chamberlain nevét egyre többször kellett mondania a tudósítóknak, Michael Carrick pedig bődületes nagy erővel bombázott a lécre – de csak azután, hogy Wayne Rooney a kapu torkából mellé fejelt.

A 34. percben büntetőhöz jutott az angol csapat, miután Aldo Simoncini – aki nem sokkal korábban majdnem beejtette a labdát saját kapujába – buktatta Danny Welbecket a tizenhatoson belül. A tizenegyest Wayne Rooney magabiztosan a bal felsőbe vágta. 1–0

Három perccel később ismét zörrent a háló: a Walcott helyére beálló Aaron Lennon remekül tálalt Welbeck elé a szélről, a Manchester United támadója pedig nem hibázott. 2–0

A fordulás után sem volt túl meggyőző Anglia, a támadások felépítése ugyan gördülékenyen ment, de a helyzetek gólra váltása viszont pocsékul. Hodgson úgy gondolta, ez jó alkalom, hogy Jonjo Shelvey bemutatkozhasson a válogatottban, így hát beküldte Carrick helyett.

A 70. percben Shelvey indította Leighton Bainest, aki középre passzolt, Rooney pedig remekül érkezett és belőtte második gólját. 3–0

Két perc sem kellett az újabb hazai találathoz. Tom Cleverley remekül játszotta meg Welbecket, aki Rooneyhoz hasonlóan második gólját szerezte a találkozón. Welbeck roppant udvarias módon mindkétszer megvárta, míg Rooney betalál, de azt követően alig pár perccel később ő maga is gólt szerzett. 4–0

A 77. perc örökre emlékezetes marad Oxlade-Chamberlainnek – a fiatal angol ekkor szerezte első gólját a válogatottban, miután Baines sokadik remek beadása után Cleverley őt hozta kihagyhatatlan helyzetbe. 5–0

Anglia végül simán nyert, az önbizalommal nem lehet probléma a jövő keddi, Lengyelország elleni mérkőzésen.

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN

Moldova gól nélküli döntetlent játszott Ukrajnával hazai pályán.

VB 2014
H-CSOPORT
ANGLIA–SAN MARINO 5–0 (2–0)
London, Wembley, 84 6564 néző. Vezette: Mazeika (litván)
Anglia: Hart – Walker, Cahill, Jagielka, Baines – Carrick (Shelvey, 66.), Cleverley, Walcott (Lennon, 10.), Oxlade-Chamberlain – Rooney (Carroll, 73.), Welbeck. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
San Marino: Simoncini – Vitaioli (Bacciocchi, 84.), Della Valle, Simoncini, Cervellini, Brolli – Gasperoni, Coppini (Buscarini, 75.) – Cibelli, Palazzi, Rinaldi (Selva, 79.). Szövetségi kapitány: Giampaolo Mazza
Gólszerző: Rooney (35. –11-esből, 70.), Welbeck (37., 72.), Oxlade-Chamberlain (77.)
MOLDOVA–UKRAJNA 0–0
Chisinau. Vezette: Turpin (francia)
Moldova: Namasco – Golovatenco, Bulgaru, Onica, Racu, Epureanu – Covalciuc (Pascenco, 61.), Gatcan, Suvorov (Ovseannicov, 79.), Dedov – Picusceac (Doros, 84). Szövetségi kapitány: Ion Caras
Ukrajna: Pjatov – Mihalik, Szelin, Hacseridi, Butko – Huszjev (Devic, 79.), Rotan, Timoscsuk, Garmas (Szeleznyov, 60.) – Jarmolenko, Zozulja (Milevszkij, 74.). Szövetségi kapitány: Andrij Bal
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 2 1 11–1 +10 7
2. Montenegró 2 1 1 8–2 +6 4
3. Lengyelország 2 1 1 4–2 +2 4
4. Ukrajna 2 2 1–1 0 2
5. Moldova 3 1 2 0–7 –7 1
6. San Marino 2 2 0–11 –11 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik