„Románia kikövezte az utat a világbajnokságra”

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.13. 14:17
null
Az andorraiak kőkeményen futballoztak a hollandok ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A mieink vb-selejtezős csoportjában pénteken a holland labdarúgó-válogatott érvényesítette a papírformát, azaz hazai pályán legyőzte Andorrát. A csoport másik mérkőzésén Románia némi meglepetésre elvitte a pontokat Törökországból. Louis van Gaal, az oranje szövetségi kapitánya nem volt maradéktalanul elégedett csapata játékával, s kemény meccsre számít jövő kedden, Bukarestben.

 

 

„Az első húsz perccel elégedett vagyok, nagyon jól kezdtünk, mindenki azt hozta, amit megbeszéltünk. Aztán vártam a jó folytatást, de nem ez történt – mondta Louis van Gaal az Andorra ellen 3–0-ra megnyert rotterdami vb-selejtezőről. – A második félidőben sok helyzetet kihagytunk, ami különböző érzéseket váltott ki az emberekből.”

„Reménykedtem, hogy döntetlennel zárul a találkozó, mivel akkor kétpontos előnyünk lehetett volna – utalt a románok törökországi sikerére Van Gaal. – Kedden a románok ellen nagyon nehéz dolgunk lesz, sokkal erősebbek, mint Andorra, ráadásul morálisan nagy lökést adott nekik az isztambuli siker.”

Arjen Robben a hollandok csütörtöki edzésén megsérült, így minden bizonnyal nem léphet pályára a románok ellen. Van Gaal még az utolsó pillanatokig kivár, a Bayern München középpályásának sorsa szombaton dől el. Sajtóhírek szerint azonban nem kizárt, hogy a szélsőnek több hetet kell kihagynia.

Klaas-Jan Huntelaar elmondta: nem volt számára jó meccs az Andorra elleni. A hollandok második gólját szerző támadó már csak hat találatra van Patrick Kluivert válogatottbeli rekordjától (40 gól).

„Az ilyen meccseken nem túl nagy öröm játszani. Az ellenfél nem futballozik, csak öli a játékot – utalt az Andorra elleni vb-selejtezőre Huntelaar, majd beszélt a románok elleni keddi találkozóról is. – Nem tudtunk túl nagy előnyt szerezni, a közönségnek sem tetszett a mérkőzés. Az edzővel még nem beszéltünk arról, hogy ki fog játszani Bukarestben.”

A románokat a törökök sem tudták megállítani (Fotó: Reuters)
A románokat a törökök sem tudták megállítani (Fotó: Reuters)

Rafael van der Vaart góllal hálálta meg a bizalmat 101. válogatott mérkőzésén. A HSV középpályása egy emlékplakettet is átvehetett az Andorra elleni meccs előtt.

„Jó érzés volt pályára lépni és gólt szerezni, remélem, még sok-sok meccset játszhatok a nemzeti tizenegyben – nyilatkozta Van der Vaart. – Számomra különleges volt, hogy Andorra ellen játszhattam a 101. mérkőzésemet a válogatottban, hiszen ellene viselhettem először is a címeres mezt.”

„Kellemetlen ellenfél lesz Románia, főleg azok után, hogy nyert Törökországban, így valószínűleg hatalmas önbizalommal várnak minket a játékosaik. Nem mondom, hogy élet-halál harc lesz Bukarestben, de nagyon fontos találkozó lesz, jó erőfelmérő számunkra. Ha nyerünk, nagy lépést teszünk a világbajnokság felé” – tette hozzá Van der Vaart.

A hollandok elleni keddi világbajnoki selejtezőn is győzelemre tör csapatával Victor Piturca, a román válogatott szövetségi kapitánya.

„Nagyon kimerült a csapat a mérkőzésen, így a remek fizikai állapotban lévő hollandok ellen két-három helyen változtatást tervezek – mondta Piturca. – Szinte tökéletesen védekeztünk, az első félidőben pedig támadásban is jól teljesítettünk. Ugyanakkor most vissza kell nyernünk az erőnket.”

A kapitány hozzátette, hogy hat ponttal akarja zárni ezt a két mérkőzést. A prosport.ro vezető román sportportál cikke még Piturcánál is előbbre tekint, s azt írja: „Egyszerűen nagyszerű: Törökország–Románia 0–1, Piturca csapata kikövezte az utat a 2014-es világbajnokságra”.

A holland sajtó is foglalkozott természetesen a csoport többi meccsével. A Voetbal International a török-román mérkőzés kapcsán megemlíti a győztes gólt szerző Gheorghe Grozavot, a második félidőben kimaradó nagy Ciprian Marica-ziccert, illetve Arda Turan és Nuri Sahin helyzetét. A mieink összecsapásáról is említést tesz a tekintélyes szaklap: „a magyarok versenyben maradtak a vb-re való kijutásért, miután Hajnal Tamás góljával legyőzték nagy nehezen Észtországot. Bogdán Ádám kapusnak is köszönhetik, hogy meglett a három pont, hiszen a hajrában nagy bravúrral védett Andres Oper lövésénél".

VB 2014 – EMLÉKEZTETŐ
D-CSOPORT
TÖRÖKORSZÁG–ROMÁNIA 0–1 (0–1)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion. Vezette: Webb (angol)
Törökország: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Semih Kaya, Ömer Toprak, Hasan Ali Kaldirim – Hamit Altintop (Mevlüt Erdinc, 61.), Mehmet Topal, Emre Belözoglu (Nuri Sahin, 80.), Sercan Sararer (Emre Colak, 68.) – Arda Turan, Umut Bulut. Szövetségi kapitány: Abdullah Avci
Románia: Tatarusanu – Tamas, Chiriches, Goian, Rat – Bourceanu, Pintilii – Torje, B. Stancu (Mutu, 82.), Grozav (Cocis, 50.) – Marica (Chipciu, 79.). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Gólszerző: Grozav (45+1.)
HOLLANDIA–ANDORRA 3–0 (2–0)
Rotterdam, Feyenoord Stadion, 38 000 néző. Vezette: Kulbakov (fehérorosz)
Hollandia: Stekelenburg – Janmaat, Heitinga, Vlaar, Martens – Strootman (Emanuelson, 74.), N. de Jong, Van der Vaart (Affelay, 70.) – Schaken, Huntelaar, Lens (Kuyt, 70.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Andorra: Gomes – M. García, I. Lima, Vales, Rodrigues (San Nicolas, 51.) – Lorenzo, Ayala, M. Pujol, M. Vieira – S. Gómez (Morenao, 73.), Moreira (Bernaus, 82.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Gólszerző: Van der Vaart (7.), Huntelaar (15.), Schaken (50.)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 3 3 9–1 +8 9
2. Románia 3 3 7–0 +7 9
3. MAGYARORSZÁG 3 2 1 7–4 +3 6
4. Törökország 3 1 2 3–3 0 3
5. Észtország 3 3 0–6 –6 0
6. Andorra 3 3 0–12 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik