Vb 2010: a franciák „egy emberként" döntöttek úgy, hogy nem edzenek

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 18:23
A francia labdarúgó-válogatott játékosai a Raymond Domenech szövetségi kapitány által felolvasott közleménnyel fejezték ki tiltakozásukat a Francia Labdarúgó-szövetség Nicolas Anelkát hazazavaró döntése ellen.
A FRANCIA CSAPAT KÖZLEMÉNYE

E közleményben a francia válogatott összes játékosa kinyilvánítja, hogy nem ért egyet a Francia Labdarúgó-szövetség ama döntésével, amellyel kizárta a keretből Nicolas Anelkát. Sajnáljuk a Franciaország–Mexikó mérkőzés szünetében történteket, de még jobban sajnáljuk, hogy felhasználtak valamire egy olyan eseményt, ami kizárólag ránk tartozik, a belügyünk. A csapat kérésére a szóban forgó játékos kísérletet tett a párbeszédre, de elutasításra talált.

A Francia Labdarúgó-szövetség kísérletet sem tett arra, hogy megvédje a játékosokat. A szövetség ugyanakkor úgy hozta meg a döntését, hogy előtte nem konzultált a játékosokkal, kizárólag azokra az információkra hagyatkozott, amik a sajtóban megjelentek. Ennek következtében, illetve a francia futball irányító szervezetének eljárása elleni tiltakozásul, a játékosok egy emberként úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az edzésen. Az edzésre kilátogató szurkolók iránti tiszteletünk jeléül úgy döntöttünk, hogy mivel jelenlétükkel a támogatásukat fejezték ki felénk, találkozunk velük. Tisztában vagyunk azzal, mekkora felelősséget ró ránk a nemzeti színek képviselete, és tekintettel vagyunk a szurkolóinkra, a jó szándékú emberekre és a megszámlálhatatlanul sok gyerekre, aki példaképül választott minket.

Ami minket illet, egyetlen feladatunkról sem feledkezünk meg. Magától értetődően külön-külön és csapatként is mindent megteszünk kedden este annak érdekében, hogy végre jó teljesítményt nyújtva visszaszerezzük Franciaország becsületét.

A francia válogatott játékosai

A francia válogatottat érintő újabb botrány összefoglalóját itt olvashatják!

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
18 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik