Új-Zéland a 93. percben vett el két pontot Szlovákiától

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 13:34
null
A két gólszerző megmutatta, hogy jó a levegőben: Reid (4) és Vittek harca (Fotó: Reuters)
Hiába vezetett Szlovákia Róbert Vittek 50. percben szerzett szép fejes góljával történetének első vb-mérkőzésén Új-Zéland ellen, az utolsó szó az All Whitesé, illetve a 93. percben egyenlítő Winston Reidé volt. Az 1–1-es eredmény azt jelenti, hogy az F-csoportban a négy csapat holtversenyben áll az első forduló után.
Nem mondhatni, hogy az új-zélandiak esélyesként vágtak volna a meccsnek: az All Whites eddig 28 alkalommal találkozott európai csapattal, és mindössze háromszor nyert – 1985-ben Izrael, 2006-ban Grúzia ellen, majd most, a vb előtt Szerbia volt az "áldozat".

Az első lövést Chris Killen eresztette meg a 3. percben, a Middlesbrough játékosának próbálkozása viszont arra sem volt elég, hogy megemelje Ján Mucha pulzusát. Az első öt perc mindenesetre a fehér mezes új-zélandiaké volt, még ha igazi helyzetet nem is tudtak kialakítani. Mint ahogy az első tíz percben sem volt ziccer, a két csapat jobbára óvatos játékkal töltötte az időt.

A 14. percben a szlovákok egy egészen sajátos (és szörnyű) felszabadításnak köszönhetően minden korábbinál közelebb jutottak az új-zélandi kapuhoz, más kérdés, hogy a bal oldali beadás után Mark Paston simán lehúzta a labdát. A rustenburgi stadion közönsége elszórakoztatta magát, és igaz, ami igaz, az első húsz percben (bármilyen borzalmasan is hangzik) még szinte a vuvuzelaszó volt a legjobb...

Az első szlovák lehetőséget Marek Hamsík hagyta ki, a Napoli középpályása éles szögből csavart a hosszú sarok mellé. Az első 25 percet mezőnyjátékkal abszolválta a két csapat, a riportereknek gyakorlatilag fel sem kellett emelniük a hangjukat...

Bezzeg a 28. percben! Szép kombináció után Vladimír WeissStanislav Sesták elé tálalt, a selejtezők szlovák gólkirálya viszont jó helyzetből nem találta el a kaput. Ez annyira „felingerelte” Sestákot, hogy kisvártatva ismét ráhozta a szívbajt Pastonra, így aztán gyorsan két helyzetet is feljegyezhettünk. A 33. percben Paston suta mozdulattal a labda mellé rúgott, Róbert Vittek az alapvonalig robogott, de nem tudott helyzetet kialakítani, pedig az új-zélandi kapus mindent megtett ezért. Vittek hamarosan újra próbálkozott, ám éles, ballábas lövése elzúgott a bal kapufa mellett.

Az új-zélandiak hosszú ideje nem látogattak el a szlovák tizenhatosig, de amikor megtették, akkor egyből lövéssel fejezték be az akciót: Shane Smeltz éles szögből talált mellé. Alaposan megélénkült a meccs, ha a színvonal nem is emelkedett sokat. A félidő végére Tony Lochhead gondolta úgy, hogy gyújtást ad a meccsnek, rondán felrúgta  Erik Jendriseket – fáradozásaiért sárga lapban részesült. A szabadrúgás után Hamsík lőtt, Pastonnak kapaszkodnia kellett a 0–0 megőrzéséhez. Az első félidő gól nélkül zárult.

Weiss révén a szlovákok egy kiharcolt szöglettel kezdék a második félidőt, igaz, semmire sem mentek vele, mert Martin Skrtel túl erőszakosan igyekezett a labdához férni. A következő lehetőség után viszont már zörgött a háló: Sesták az 50. percben jobbról remekül ívelt középre, Róbert Vittek pedig a jobb alsó sarokba fejelt a tehetetlen Paston mellett (0–1).

A szlovák vb-történelem első gólját egy új-zélandi sérülés követte, Simon Elliott kért ápolást. Az óceániai csapatnak valami támadójáték-félét kellett volna összeütnie, ami az első óra alapján nem tűnt könnyű feladatnak. Az All Whites előrefelé továbbra sem volt veszélyes, a szlovákok pedig nem erőltették a támadásokat, noha a képességbeli különbségek alapján megtehettek volna...

A 70. percben Vittek közel került ahhoz, hogy a világbajnokság első duplázója legyen, de egy szépen kijátszott akció után Winston Reid mentett előle. A meccs jó részét semmittevéssel töltő Killent a West Bromwich Albion támadója, Chris Wood váltotta fel, azaz Ricki Herbert megpróbálta a rendelkezésére álló eszközökkel élénkíteni a támadójátékot. Az új-zélandi kapitány a 78. percben már védőt cserélt középpályásra:  Ivan Vicelich helyére Jeremy Christie állt be. A játék képe alapján azért ez nem feltétlenül jelentett kiwi-rohamokat.

Szlovákia is váltott, Filip Holosko mondhatta el magáról, hogy hazája vb-történetének első csereként beálló játékosa lett. Hamarosan lejött a gólszerző Vittek is, az ifjú Miroslav Stoch állt be, aki most igazolt a Chelsea-től a Fenerbahcéhoz. A cseréken kívül, fájdalom, semmi érdekes nem történt a pályán...

Egészen a 88. percig, amikor Lochhead bal oldali beadását Smeltz kevéssel fejelte mellé – tulajdonképpen a meccs legnagyobb új-zélandi lehetősége volt. Vladimír Weiss, az apa, rövidesen gratulálhatott Vladimír Weissnek, a fiúnak, ugyanis a 90. percben lecserélte a szélsőt.

Az időhúzás nem volt elég: a 93. percben az új-zélandiak jobb híján még egy íveléssel próbálkoztak, Winston Reid emelkedett Strba és Durica között, majd gyönyörűen bólintott a bal sarokba, igaz, a kapufa is segített neki. 1–1, az utolsó pillanatban egyenlített az All Whites, és ezzel pontot mentett! A csoport négy csapata egyaránt egy ponttal, 1–1-es gólkülönbséggel áll.

 

A JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik