BACSKAI JÁNOS 2018.07.06 15:11 Frissítve: 2018.07.06 15:12

C. Ronaldo és Messi vb-arany nélkül? Puskás, Zico, Platini, Van Basten dettó...

Nagyon úgy néz ki, korunk két legjobb labdarúgója, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo nem lesz világbajnok – az argentin klasszis legalább annyival vigasztalhatja magát, hogy egyszer azért a döntőig eljutott (bár ott helyzetet rontott), míg a portugál Európa-bajnok lett. De nehogy azt higgye a fiatalabb generáció, hogy a zseniális, aranylabdás futballisták a nemzeti csapatukkal is mind felültek a világ tetejére, nézzék csak!

Sócrates és a nyakában Zico: futballistenek vb-arany nélkül. Sokan vannak (Fotó: AFP)



13. SZOVJETUNIÓ, 1986

Miért?

A villámgyorsan, nagy taktikai fegyelemmel, imponáló maga- és labdabiztossággal játszó szovjetek kiválóan rajtoltak az 1986-os, mexikói világbajnokságon, ám a „vörösök” végzete a „vörös ördögök” csapata lett.

Hogyan?

Mi, magyarok, különösen a negyvenes korosztálytól és felfelé, saját bőrünkön éreztük a tv-képernyők előtt (a helyszínen lévőkkel egyetemben), hogy micsoda remek válogatottat rakott össze a szovjet válogatott mestere, Valerij Lobanovszkij. A szakember a Dinamo Kijev edzőjeként ült a nemzeti tizenegy, a szbornaja kispadján, és mivel a szovjet bajnok kijeviek tavasszal Kupagyőztesek Európa-kupáját nyertek, mindenképp indokoltan épített az otthonról hozott anyagra (a világbajnoki keretbe nem kevesebb mint 12 kijevi játékost hívott be). A magyarok ellen könnyed 6–0-val kezdett a Daszajev – Besszonov, Kuznyecov, Larionov, Gyemjanyenko – Jaremcsuk, Alejnyikov, Jakovenko (Jevtusenko, 72.), Rácz – Belanov (Rogyionov, 70.), Zavarov csapat (amelyben nem kapott akkor szerepet például az aranylabdás Oleg Blohin vagy a háromszoros szovjet gólkirály Oleg Protaszov), majd 1–1-et játszottak a szovjetek a franciákkal, és tartalékosan megverték a kanadaiakat. A következő körben viszont kikaptak a torna meglepetéscsapatától, a belgáktól hosszabbítás után 4–3-ra. A belgák két lesgólt is lőttek a beszámolók szerint, de a szovjetek mintha elkönnyelműsködték volna a „vörös ördögök” elleni összecsapást kétszeri vezetésük után. Igor Belanov aztán év végén legalább az Aranylabdával vigasztalódhatott.

Hogyan tovább?

Lobanovszkij mester gyakorlatilag ugyanezzel a kerettel (az időközben felfedezett Alekszej Mihajlicsenkóval megerősödve) két év múlva az Európa-bajnokság döntőjébe vezette a szbornaját, amely ott nem bírt a Marco van Basten, Ruud Gullit tandem vezette hollandokkal. Az 1990-es világbajnokságot sokan megélték még a „mexikóiakból”, ám simán kiestek a csoportjukból. Később a csapat és maga a Szovjetunió is elkopott.

12. DÁNIA, 1986

Miért?

A hetvenes évektől egyre erősebb lett a dán válogatott, hiszen egyre több játékosuk állt légiósnak, akik közül 1977-ben Allan Simonsen Aranylabdát kapott. A dinamikus, kőkemény, hajtós, férfias, ugyanakkor élvezhető, gyakran szellemes, rövid passzos futballt produkáló „dán dinamitok” fénykorukat 1984 és 1986 között élték.

Hogyan?

A dánok első főállású kapitánya, Sepp Piontek kiválasztottjai az 1984-es kontinenstornán csak az elődöntőben kaptak ki a spanyoloktól, tizenegyespárbajban, Qvist – Sivebaek, M. Olsen (Brylle), I. Nielsen, Busk – Bertelsen, Lerby, M. Laudrup, Arnesen (J. Olsen), Berggreen – Elkjaer-Larsen felállásban. Az 1986-os világbajnokságra selejtezőcsoportjukban a szovjeteket megelőzve, titkos esélyesként érkeztek, bombaformában. 1–0-ra legyőzték a harcos skótokat, kiütötték a jó erőkből álló Uruguayt 6–1-re, majd a később döntőig jutó NSZK-t verték meg 2–0-ra. A nyolcaddöntőben a spanyolok ellen is megszerezték a vezetést, ám Jesper Olsen csinált egy nagy butaságot, s onnantól elindult a lavina: az élete nagy napját kifogó Emilio Butragueno négy góljával hatástalanította a „dinamitokat”. Ettől a mindig vidám dán drukkerek, a roligánok is elszomorodtak kissé.

 

Hogyan tovább?

Az 1988-as Eb-n a nagy generáció tagjai, élükön a 38 éves Morten Olsennel és a lelassult Preben Elkjaer-Larsennel, három vereséggel búcsúztak. Amikor az 1990-es vb-re sem kvalifikálták magukat, nemigen akadt olyan ember a világon, aki gondolta volna, hogy a következő kontinenstornáról aranyéremmel térnek haza a dánok. De ez már egy teljesen új generáció meséje.

11. ANGLIA, 1970

Miért?

A címvédőként induló háromoroszlánosok remek csapatot vonultattak fel a mexikói tornára, jóval erősebbet, mint négy évvel korábban. Akkor szörnyű játékkal és nem kevés hátszéllel világbajnokok lettek, 1970-ben azonban csak a legjobb nyolcig jutottak.

Hogyan?

1966-ban a győzelem után pezsgő helyett akár hideg vizet is ihattak volna – további vb-sikereikre, hiszen amit a labdarúgás istenei és egyéb szereplői akkor adtak számukra, azt később kamatostul megfizették az angolok. A következő vb-n a csoportküzdelmek során kis híján megverték a csodacsapattal felálló brazilokat (kapusuk, Gordon Banks az évszázad védését mutatta be, ám társai elpuskáztak egy szekérderéknyi helyzetet), majd a kieséses szakaszba lépve az NSZK visszavágott a négy évvel korábbi fináléban elszenvedett vereségért. Az angoloknál (Bonetti – K. Newton, Labone, B. Moore, T. Cooper – Mullery, Ball, B. Charlton /Bell, 70./ – F. Lee, Hurst, Peters /Hunter, 81./) Banks gyomorrontás miatt ezúttal nem szerepelhetett, helyettese, Peter Bonetti pedig csúnyán benézte 2:0-s angol vezetésnél Franz Beckenbauer lövését, majd Uwe Seeler háttal fejelt neki felső sarkos gólt. A ráadásban Gerd Müller szerzett közelről – meglepő...! – még egy találatot, innen pedig már nem keltek fel az angolok. Nagy hibát követett el a legendás mester a kétgólos vezetéskor: Sir Alf Ramsey lehozta a hajrá előtt 1966 Aranylabdását, a fáradó Bobby Charltont, és innentől kezdve Franz Beckenbauer szabadon szervezkedett. Sokak szerint meglepő az angolok szereplése ezen a listán, de nézhetjük úgy, hogy az 1970-es brazil gárdát tartják minden idők legjobb csapatának (sokszor az Aranycsapat előtt!), és Pelé azt mondta a mexikói győzelem után, hogy az angolok legyőzése volt ezen a tornán az igazi finálé...

Hogyan tovább?

A világbajnok kapitány, Sir Alfred Ramsey csapatát az 1972-es Eb selejtezőin újfent a nyugatnémetek fricskázták meg (az utolsó szeg beverését ismét Gerd Müller vállalta), az 1974-es világbajnokság kvalifikációját pedig elbukták. Ez Ramsey állásába került, ám ez keveseket vigasztalt.


10. LENGYELORSZÁG, 1974

Miért?

A múlt század hetvenes éveiben kezdődött a lengyel futball aranykorszaka, amely az 1972-es olimpiai aranytól a két évvel későbbi vb-bronzon át az 1982-es világbajnoki harmadik helyig tartott. Az NSZK-ban rendezett világversenyen mutatták meg először oroszlánkörmeiket „jó barátaink”.

Hogyan?

Éppen a lengyelek okozták a Ramsey-legénység vesztét a fentebb említett világbajnoki selejtezőkön, majd a tornán csoportjukban Haiti lerohanása mellett az olaszokat és az argentinokat is legyőzték. A félelmetes Lato, Szarmach, Gadocha csatártrió repítette lengyelek a középdöntőbeli csoportban a svédeket és a jugoszlávokat is felülmúlták, ha nem is imponáló magabiztossággal. Aztán a házigazda egyetlen góllal jobbnak bizonyult Kazimierz Górski fiainál. Nem hétköznapi körülmények között: Jan Tomaszewski kivédte ugyan Uli Hoeness tizenegyesét, de a csata legjobbja mégis NSZK-s kollégája, Sepp Maier volt, aki a hatalmas pocsolyában a mezőny, és különösen a vörös mezes támadók fölé nőtt. A nyugatnémetek elleni, a sérült Andrzej Szarmach nélkül felálló csapatból (Tomaszewski – Szymanowski, Gorgon, Zmuda, Musial – Kasperczak /Cmikiewicz, 80./, Deyna, Maszczyk /Kmiecik, 80./ – Lato, Domarski, Gadocha) később Robert Gadocha, Grzegorz Lato, Kazimierz Deyna és Tomaszewski is bekerült a vb álomcsapatába. Wladylsaw Zmuda a legjobb fiatal játékos lett, Lato pedig gólkirály hét találattal, mégis alighanem minden idők legjobb lengyel futballistája, az esztendő végén Bronzlabdával díjazott karmester Deyna volt e csapat legprímábbja. Erejüket bizonyítja, hogy a kisdöntőben Lato találatával legyőzték a Rivellino vezette brazilokat.

Hogyan tovább?

1978-ban a középdöntőbeli csoportban az argentinok és a brazilok is visszavágtak a lengyeleknek. 1982-ben (még Zmudával, Marek Kustóval, Latóval és Szarmachhal a fedélzeten, de elsősorban már az utóbb szintén Aranylabda-3. helyig jutó Zbigniew Boniek vezérletével) egy újabb bronzérem zárta a „Fehér sasok” fénykorát.

9. PORTUGÁLIA, 1966

Miért?

Az 1961-ben és 1962-ben Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes, 1963-ban és 1965-ben döntős Benfica támadósorából és a Sporting CP védelméből a brazil Otto Glória kapitány egy ragyogó csapatot rakott össze, amelynek legnagyobb csillaga Eusébio volt.

Hogyan?

A Benfica két nagy győzelme (a kispadon: Guttmann Béla) miatt nyilvánvaló módon várta mindenki 1966-ra, első vb-szereplésükre a nagy dobást a portugál válogatottól. Csoportjukban nem kevés szerencsével megverték a magyarokat, könnyedebben a bolgárokat és a brazilokat. A következő ellenfél a meglepetéscsapat Észak-Korea volt, amely a 25. percben már 3:0-ra vezetett, de a portugálok Eusébio vezetésével feléledtek, és öt gólt vágtak. Az elődöntőben a házigazda várt rájuk, és győzött is 2:1-re. A két gólt szerző Bobby Charltonnal nem bírtak a dél-európaiak, akiknek legfőbb fegyverét, az aranylabdás (1965) Eusébiót az agresszív Nobby Stiles teljesen kikapcsolta a játékból. A portugálok az előző tornára az angolok miatt nem jutottak ki, és itt is a háromoroszlánosok vetettek véget az álmaiknak, noha a brazilok elleni Pelé-sarabolástól eltekintve szemrevaló latin futballt mutattak be, amely előtt a szigetországi újságok is fejet hajtottak. Végül glória helyett bronzzal térhettek haza Glóriáék, hiszen a kisdöntőben José Pereira – Festa, Baptista, Carlos, Hilário – Graca, Coluna, Simoes – Augusto, Eusébio, Torres felállásban 2:1-re felülmúlták a korábban a magyarokat kiejtő szovjeteket. A torna gólkirálya Eusébio lett 9 találattal, az álomcsapatba mellette a ballábas Mário Coluna került be.

Hogyan tovább?

Az 1968-as kontinenstornára nem jutottak ki a bolgárok miatt, majd a világbajnoki selejtezőkön beütött a krach: csoportjukban a románok, a görögök és a svájciak is megelőzték őket! Legközelebb 1986-ban láthattuk őket vb-n.

8. FRANCIAORSZÁG, 1982

Miért?

A Michel Platini vezette francia nemzeti tizenegy a kor egyik legerősebb és legszebben futballozó válogatottja volt, nem véletlenül nyert 1984-ben Európa-bajnokságot. Előtte a spanyolországi világbajnokságon nem sok hiányzott a döntőbe jutáshoz. Talán ha Spanyolországban nem zavarta volna meg a csapatot, hogy a középpályás Jean-Francois Lariost haza kellett küldeni egy időre a torna közben, itt most nem részletezendő, de Platinit igencsak megviselő magánügyek miatt…

Hogyan?

Már az 1978-as vb-n körvonalazódott a közeljövő nagy francia csapata, amely 4–4–2-ben (Ettori – Battiston /Amoros/, Janvion, Trésor, Bossis – Giresse, Tigana, Genghini, Platini – Soler /Lacombe/, Rocheteau /Six/) lépett pályára, egy „soron kívüli” Platinivel, aki támadó középpályásként, klasszikus irányítóként és csatárként egyaránt tarthatatlan volt. Hispániában döcögősen kezdtek Michel Hidalgo fiai, de azután Fortuna istenasszony a hónuk alá nyúlt, hiszen a középdöntő D jelű triójában az északíreket és az osztrákokat kapták ellenfélként, miközben a „szomszédban” az argentin, brazil, olasz vagy a nyugatnémet, angol, spanyol hármas feszült egymásnak. Továbbjutottak, majd az NSZK-val vívott elődöntőt még évtizedek múlva is emlegették – no, nem is annyira a sziporkázó játék, mint inkább Toni Schumacher miatt, aki egy előreívelésnél a medencecsontjával összetörte szerencsétlen Patrick Battistont… A kitűnő kapust hosszú évekig illették a Sevillai mészáros és a Német bunkó gúnynévvel, egy francia szavazáson gyűlöltebb lett, mint Adolf Hitler, de a fináléba ezzel együtt is a nationalelf jutott. Pierre Littbarski és Platini találatával a rendes játékidőben ugyanis döntetlenre végeztek a felek, majd a hosszabbításban kétgólos hátrányból is felálltak Rummeniggéék, a tizenegyespárbajban pedig innen Didier Six és Maxime Bossis, amonnan csak Uli Stielike hibázott. A bronzmérkőzésen a tartalékokkal kiálló Kékeket aztán a felszabadultan játszó lengyelek is megverték.

Hogyan tovább?

Európa meghódítása után a mexikói világbajnokságon bronzérmet szereztek (a közben három Aranylabdájával a kontinens koronázott uralkodójává felkent) Platini és társai, és ezúttal is a nyugatnémetek állták útjukat az elődöntőben, immár jóval megérdemeltebb győzelmet aratva.

7. WUNDERMANNSCHAFT, 1934

Miért?

A közép-európai sztárválogatott 1930 és 1934 között élte fénykorát, látványos, gólokban gazdag és eredményes játéka azóta is unikum Ausztriában; no és őket szolgálta a zseniális támadó, Matthias Sindelar, a „futball Mozartja” is.

Hogyan?

Akkoriban még egyenes kieséses rendszerben feszültek egymásnak a felek a világbajnokságokon, így történt ez 1934-ben, Olaszországban is. Az esélyesként érkező „sógorok" elsőként hosszabbítás után 3:2-re megverték a franciákat, majd nem csekély bírói segédlettel a magyar válogatottat. Az elődöntőben a spanyolokon csak egy megismételt mérkőzéssel túljutó házigazdák vártak a Platzer – Cisar, Sesta – Wagner, Smistik, Urbanek – Zischek, Bican, Sindelar, Schall, Viertl legénységre, akik Enrico Guaita 19. percben lőtt góljával győztek is. A szélső úgy helyezett a kapuba, hogy közben Angelo Schiavio belegyalogolt az osztrák kapuvédőbe, Peter Platzerbe… Hogy, hogy nem, az ezen a mérkőzésen közreműködő játékvezető, Ivan Eklind kapta a finálét is, míg a Wundermannschaftot megverte Németország a kisdöntőben.

Hogyan tovább?

A következő világbajnokságon nem vághattak vissza az osztrákok egyik korábbi vereségért sem, de ez legkevésbé sem Sindelarék bűne, hiszen kevéssel az 1938-as torna előtt a náci Németország bekebelezte Ausztriát, válogatottjaik is egyesültek. A megmaradó Wundermannschaft-tagok többsége egyik hírt sem fogadta kitörő örömmel. A legnagyobb sztár, Sindelar visszautasította, hogy a hitleri Németország színeiben játsszon, 1939-ben szénmonoxid-mérgezés következtében meghalt a lakásában a barátnőjével együtt. Elképzelhető, hogy az Anschluss elleni tiltakozásul az öngyilkosságot választotta.

6. OLASZORSZÁG, 1990

Miért?

Bár finoman szólva sem tudott szemkápráztató futballt bemutatni, a korabeli tinilányok első számú kedvenc válogatottja mégis markáns csapat volt, hiszen korszakos klasszisokat vonultatott fel, és egy meglepetésemberrel is szolgált.

Hogyan?

Az 1986-os világbajnokság után Azeglio Vicini mester alapos nagytakarítást vezényelt, és az akkoriban bombaerős Inter, Milan, Sampdoria trióra építette az alapcsapatát. A hazai tornán első mérkőzésükön Zenga – Bergomi, F. Baresi, Ferri, Maldini – De Napoli, Ancelotti, Giannini, Donadoni – Carnevale, Vialli összetételben fogadták az osztrákokat, és a csereként beálló Salvatore „Toto” Schillaci 78. percben rúgott góljával kicsikarták a győzelmet. A félprofikből álló Egyesült Államok, majd a csehszlovákok sem jelentettek akadályt (bár a parádé elmaradt), akárcsak a nyolcaddöntőben az Enzo Francescolival és Rubén Sosával felálló uruguayiak. A következő körben az írek ellen újfent Schillaci döntött el mindent, ám az elődöntőben, Nápolyban a hazai pályáján remeklő Diego Maradona vezényelte argentinok véget vetettek az olasz álmoknak. Hiába szerezte meg Schillaci (ki más?) újra a vezetést, Claudio Caniggia kihasználta Walter Zenga hibáját és fejesével egyenlített (ekkor keveseket érdekelt, hogy a kapus előtte 517 percen át nem kapott gólt, ami világbajnoki rekord lett). A tizenegyespárbajban aztán nem tudtak kifogni a taljánok a mágikus Sergio Goycocheán, és sovány vigasz volt számukra, hogy a bronzérmet végül sikerült megszerezniük az angolok legyőzésével. „Elveszítettük a világbajnokságot úgy, hogy csupán egyetlen gólt kaptunk, és nem szenvedtünk vereséget. Ez egy olyan dolog, amivel együtt kell élnünk” – foglalta össze a játékosok véleményét az interes Riccardo Ferri, míg az „egyszezonos” Schiilaci az Aranylabda-szavazás 2. helyével búcsúzott 1990-től.

Hogyan tovább?

Vicini a sikertelen Eb-kvalifikációkba belebukott, így az 1994-es világbajnokságon már Arrigo Sacchi vezette ezüstig a squadra azzurrát. Ismét az orosz rulett lett a végzetük, s éppen két 1990-es hős, Franco Baresi és Roberto Baggio hibázott. Utóbbi ott volt a France 98-on is, sőt gólokat is lőtt.

5. BRAZÍLIA, 1950

Miért?

A mi Hirosimánk az Uruguay ellen elszenvedett 1950-es vereség – vélekedett anno a brazil újságíró, Nelson Rodrigues. Bizony, nem mindennap veszít 200 ezer néző előtt a hazai csapat vezetésről világbajnoki döntőt. Amely után – egyes források szerint – néhányan elkeseredésükben öngyilkosságot követtek el, míg mások tettleg vonták felelősségre a játékosokat…

Hogyan?

Abszolút esélyesként vágtak neki a hazai tornának (egy évvel korábban a Copa América döntőjében például 7:0-ra söpörték le Paraguayt) Flávio da Costa kapitány legényei, bár a csoportküzdelmek során egyáltalán nem parádéztak. A második csoportkörben (amelynek első helyezettje lett a világbajnok) már nem tréfáltak: 7:1-re verték meg a svédeket, 6:1-re a spanyolokat. Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Uruguay elleni rangadóra a Maracana természetesen zsúfolásig (vagy még azon is túl, hiszen a középső karéjban állóhelyek voltak) megtelt. A brazil újságok biztosra vették a Barbosa – Augusto, Juvenal, Bauer – Danilo, Bigode – Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico tizenegy győzelmét, néhány közülük előre legyártotta az aranyat ünneplő címlapot! Sokáig úgy tűnt, nem is hiába, hiszen a szélső Friaca a fordulás után megszerezte a vezetést a selecaónak. Ám ezután begörcsöltek Ademirék, a célestét pedig vállaira vette a legendás Juan Schiaffino, Alcides Ghiggia páros, amely kétszer megzörgette Barbosa hálóját. Fordított Uruguay, győzött is, és bebizonyosodott: majd' 200 ezer ember is tud néma csöndben lenni hosszú percekig.  

Hogyan tovább?

1954-ben az Aranycsapat küldte haza a világbajnokságról a csoportkör után már Zezé Moreira által vezetett dél-amerikaiakat, akik között csak mutatóba maradt néhány ezüstérmes, szegény Barbosát meg még 1993-ban sem engedték be a vb-re készülő brazil válogatott edzőtáborába, mondván, balszerencsét hoz...

 

4. ARGENTÍNA, 1994

Miért?

Diego Maradona csodálatos formában tért vissza az eltiltása után, ráadásul két zseniális szűrő szolgált mögötte, előtte pedig minden idők egyik legjobb csatártriója.

Hogyan?

1994-re, az amerikai világbajnokságra Alfio Basile és az argentin anyák közössége szuper keretet hozott össze. A kapuban Luis Islas állt az előző torna hőse, Goycochea helyén, a védelemben Roberto Sensini, Fernando Cáceres, Oscar Ruggeri és José Chamot alkotott kvartettet. A Fernando Redondo, Diego Simeone duónál kevés jobb szűrőpáros állt össze földgolyónkon, amióta kitalálták az emberek, hogy bizonyos célokkal labdát rugdossanak, előttük pedig Maradonát igencsak fűtötte a bizonyítási vágy. A Claudio Caniggia, Gabriel Batistuta, Abel Balbo mesterhármasról pedig fölösleg elmélkedni, a mai fiatalok talán nem is értenék, hogy milyen sok karakteres támadóért lehetett rajongani akkortájt. Nem is igen állt volna az útjukba senki sem az aranyosztó emelvényig, ha a görögök és nigériaiak elpáholása után Maradona le nem bukik tiltott szerek használata miatt… Ettől összetört ez a csodálatos csapat: a záró csoportmérkőzést elveszítette Bulgária ellen, majd a románok hazaküldték az argentinokat a tornáról.  

Hogyan tovább?

Maradona nem tért vissza többé a válogatottba, majd az 1998-as vb-n a hollandok búcsúztatták az albicelestét a legjobb nyolc között. A Franciaországban pályára lépők közül (kapitány: Daniel Passarella) Chamot, Sensini, Simeone, Batistuta, Ariel Ortega és Balbo vett részt már az előző versengésen is.

 

3. BRAZÍLIA, 1982 

Miért?

Mai (és akkori) ésszel felfoghatatlan, hogy egy olyan alakulat, amelyben Zico, Sócrates, Falcao és Cerezo alkotja a középpályássort, hogyan nem lett világbajnok? Pláne úgy, hogy a többi csapatrészben is a kor kiemelkedő képességű labdarúgói sorakoztak.

Hogyan?

A Fehér Pelé, azaz Zico által cipelt brazil válogatott igazi futballszambával kezdett: megverte a szovjeteket, átgyalogolt a skótokon és új-zélandiakon. A középdöntőbeli csoportban 3–1-re legyőzte a címvédő argentinokat – a Valdir Perez – Leandro (Edevaldo, 82.), Oscar, Luizinho, Júnior – Cerezo – Sócrates, Falcao, Zico (Batista, 84.) – Serginho, Éder gárda volt a tettes –, ám az olaszokkal nem bírtak Tele Santana legényei. Az európaiak kétszer is vezetést szereztek, a dél-amerikaiak mindkétszer felálltak, de Paolo Rossi harmadik találatára már nem jött válasz. Talán ha a brazil védelem nem betlizik annyit, ha Serginho nem hagy ki néhány nagy ziccert, megszületik a továbbjutáshoz szükséges egy pont. Vagy ha Romário néhány évvel hamarabb születik, akkor nincs a Sarria Stadionbeli tragédia (azóta így hívja a meccset a brazil sajtó)… A nagy életművész dr. Sócrates egyébként öt hónapig külön edzett a tornára, 12 kilót fogyott, társai alig ismertek rá, hát még amikor meglátták, hogyan sprintel! Nem is gól volt az, hanem végtelen orgazmus – mondta a szovjetek elleni találatáról az utolsó olyan zseni, aki szerint a futball nem sport, számtan, taktika, hanem művészet, és a művészetet élvezni kell, nem pedig azon gondolkodni, mit nyerünk vele…

Hogyan tovább?

Mexikóban Platiniék ütötték ki őket a legjobb 8 között, pedig akkor Careca személyében akadt egy kiváló támadójuk. Zico a rendes játékidőben büntetőt hibázott, míg az orosz rulettben Sócrates és Júlio César lába remegett meg, francia részről viszont csak Platinié. Furcsa fricska a sorstól, hogy három ekkora zseni is ilyen hibát kövessen el ugyanazon a mérkőzésen…

2. HOLLANDIA, 1974

Miért?

A hollandok találták ki és tökéletesítették a totális futballt (amelynek megteremtésében Kovács István is szerepet vállalt): a 2–5–1–2-es alapfelállásban nyolcan-kilencen támadtak és védekeztek egyszerre, a csatárok kivették a részüket a védekezésből, a hátvédek a gólszerzésből, a középpályások pedig bejátszották a gyep összes négyzetcentiméterét. Nem mellékesen a világ egyik legnagyobb zsenije is a soraikban szolgált.

Hogyan?

Miután a Feyenoord 1970-ben, majd az Ajax 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban is megnyerte a BEK-et, méltán tartoztak a főleg e két klub keretéből merítő hollandok az 1974-es vb legnagyobb esélyesei közé. A szakértők szerint a németalföldiek megérdemelték volna a győzelmet is, hiszen a torna alatt ők játszották a legélvezetesebb futballt. A Rinus Michels-legénység magabiztosan nyerte meg a csoportját, a középdöntős szakaszban 4–0-ra lépte le az argentinokat, illetve 2–0-ra verte meg az NDK-t és a brazilokat. A Jongbloed – Suurbier, Rijsbergen (Th. de Jong, 69.) – Krol, Haan, Van Hanegem, W. Jansen, Neeskens – Cruyff – Rep, Rensenbrink (R. van de Kerkhof, 46.) összeállítású oranje végül szoros csatában vereséget szenvedett a házigazda szövetségi németektől a döntőben. A mindent eldöntő gólt egy régi ismerős, Gerd Müller szerezte. Sokak szerint a hazaiaknak megadott büntető jogtalan volt, de egy szabályos góljukat meg elvették lesre hivatkozva. Azonban több volt ez egy finálénál, még annál is több, hogy a pragmatizmus legyőzte a papírformát és a szebb futballt. „Megölték a világháborúban az apám, a nővérem és két bátyám. Tele vagyok gyűlölettel, utálom őket” – foglalta össze a holland közvéleményt Wim van Hanegem.

Hogyan tovább?

Két év múlva csak bronzérmet szereztek az Eb-n, majd 1978-ban ismét ezüstöt a vb-n – a szereplést lemondó (erről később lesz szó egy vb-sztoriban!) háromszoros aranylabdás Johan Cruyff, továbbá Willem van Hanegem és Jan van Beveren nélkül – az osztrák kapitány, Ernst Happel választottjai. A házigazda argentinok a hosszabbításban kerekedtek felül, úgy, hogy Rob Rensenbrink nem sokkal a rendes játékidő letelte előtt pár méterről a kapufát találta el (saját magát hámozta meg a mechanikus narancs...). Mégis a négy évvel korábbi csapatot tartjuk jobbnak. Egy Cruyff-fal.

1. MAGYARORSZÁG, 1954

Miért?

Talán nincs is olyan tény, legenda és feltevés, amit nem írtak le Magyarország egyik legragyogóbb kincséről, az Aranycsapatról (ha mégis, rögvest jelentkezzenek szerkesztőségünkben!). Mégis fura érzés tölt el bennünket ezzel a remek gárdával kapcsolatban, hiszen az a fránya világbajnoki arany tette volna fel a koronát munkálkodására.

Hogyan?

Az önmagukat a világ legjobbjainak tartó angolok kétszeri megleckéztetése után abszolút esélyesként utaztak a mieink a svájci világbajnokságra. Dél-Koreának egy kilencest, a nyugatnémeteknek (ezen a mérkőzésen tette harcképtelenné Werner Liebrich Puskás Ferencet) egy nyolcast vágtak a Sebes-fiúk, majd az előző torna döntősein, Brazílián és Uruguayon is öldöklő küzdelem után léptek át. Az utolsó találkozón a jóval könnyebb ágon beúszó NSZK ellen a 8. percben már két góllal vezettünk (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. felállásban), ám ekkor beütött a krach: a küzdőszelleme legendáját éppen ekkor megalapozó német együttes fordítani tudott. Puskás lőtt még egy gólt, fájdalom, az angol játékvezető, William Ling ezt nem adta meg.

Hogyan tovább?

Budapesten hatalmas felháborodás követte a vereséget, az utcákon tízezrek tüntettek, a játékososokat és a kapitányt kerülőutakon szállították haza. A „mag” viszont még jó ideig együtt maradhatott volna, ha az 1956-os események miatt nem vesz gyökeres fordulatot néhány klasszis élete. A következő világbajnokságon már csak Grosics Gyula, Bozsik József, Budai László, Szojka Ferenc és Hidegkuti Nándor lépett pályára az ezüstösek közül.

 

+1. HOLLANDIA, 1990

A hollandok 1978 után mintha valamiféle freudi gátlást építettek volna  a kudarcaikból, így védekező mechanizmusként tartottak egy kéttornás vb-szünetet, holott futballhéroszok tették meg ekkoriban az első lépéseiket a halhatatlanság felé, lásd a Hans van Breukelen, Frank Rijkaard, Ruud Gullit, Wim Kieft, Gerard Vanenburg, Marco van Basten, Ronald Koeman, Adri van Tiggelen vonulatot. Simon Tahamatáék kudarca után az 1986-os nagy versengésre sem repülhettek el (éppen Détári Lajosék, majd a pótselejtezőn a leendő vb-4. belgák ütötték el őket a részvételtől), az 1988-as kontinenstornán viszont egész Európa fejet hajtott előttük! A megbukó Leo Beenhakker helyére visszaült veterán edzőlegenda, Rinus Michels Van Breukelen – Van Aerle, Rijkaard, R. Koeman, Van Tiggelen – Vanenburg, Wouters, Mühren, E. Koeman – Gullit, Van Basten (a kispadon: John Bosman, Johnny van't Schip, Kieft) összetételű csapata ugyanis végre aranyat nyert egy nagy tornán. Két év múlva Olaszországban – addigra már Gulit egy, majd Van Basten két Aranylabdájával a tarsolyban (utóbbi később még egyet nyert) –  Egyiptom ellen egy soványka 1–1-gyel kezdtek, majd az amúgy bombaerős angolokkal (0–0) és a zakatolós írekkel (1–1) is megosztoztak a pontokon. Végül az írekkel hajszálra megegyező teljesítménnyel jutottak tovább, sorshúzás után a harmadik helyen. Mint kiderült, a szerencse mégis az íreknek kedvezett, hiszen így elkerülték a későbbi győztes nyugatnémeteket, akik a hollandokat is legyűrték (bár maga a mérkőzés inkább Frank Rijkaard és Rudi Völler páros köpködős jelenetéről marad emlékezetes).

AKIK MÉG A VB-SZEREPLÉST SEM TUDTÁK KIHARCOLNI

Akadnak olyan válogatottak is, amelyek legfőképpen azért nem lehetettek világbajnokok, mert el sem jutottak a tornára. Sokan kíváncsiak ma is, mi történt volna, ha a labdarúgás atyjai, az angolok fényes elszigeteltségüket hamarabb feladva először nem csak 1950-ben indulnak el a vb-ken, vagy ha a címvédő Uruguay benevez az 1934-es versengésre. Később megtörtént, hogy egy-egy remek generáció elszórakozta a kvalifikációt, így nem tudhattuk meg, mire ment volna például 1994-ben a Marcel Desailly, Basile Boli, Laurent Blanc, Emmauel Petit, Paul Le Guen, Didier Deschamps, Franck Sauzée, Jean-Pierre Papin, David Ginola, Erik Cantona alkotta francia, vagy 2002-ben az Edwin van der Sar, Jaap Stam, Frank és Ronald de Boer, Clarence Seedorf, Edgar Davids, Philipp Cocu, Roy Makaay, Jimmy Floyd Hasselbaink, Ruud van Nistelrooy, Patrick Kluivert sorral kiálló holland csapat. A skótok 1978-ban önmagukat kiáltották ki esélyesnek, és csakis önmagukat okolhatják a kudarcért, a jugoszláv válogatottat viszont a történelem zúzta szét a kilencvenes évek elején. Pedig az 1994-es világbajnokság sokszor sivár futballjában egy Dragan „Pikszi" Sztojkovics, Zvonimir Boban, Dejan Szavicsevics, Davor Suker, Darko Pancsev, Szinisa Mihajlovics, Vladimir Jugovics és Robert Prosinecki fémjelezte „plávi” együttes nagyot robbanthatott volna…


Mellettük olyan nagyságok meg egyáltalán nem léphettek pályára vb-n különböző okok miatt, mint George Weah, Ryan Giggs, Ian Rush, Abedi Pelé, Valentino Mazzola, Bernd Schuster, Alfredo Di Stéfano, Éric Cantona, George Best vagy legújabban Gareth Bale – a 2018-as tornától is több remek futballista marad távol, annak ellenére, hogy a válogatottja viszont szerepel. ERRŐL BŐVEBBEN ITT!