Puskásnak, Zicónak és Platininek sem sikerült

Milliók rajongtak látványos játékukért, de nem nyertek aranyat - az 1982-es brazil csapat (Fotó: Action Images)

13. SZOVJETUNIÓ, 1986

Miért?

A villámgyorsan, nagy taktikai fegyelemmel, imponáló maga- és labdabiztossággal játszó szovjetek kiválóan rajtoltak az 1986-os, mexikói világbajnokságon, ám a „vörösök" végzete a „vörös ördögök" csapata lett. (A találkozó összefoglalóját ide kattintva nézheti meg videón.)

Hogyan?

AZ NSO AJÁNLJA

Vb 2010-adatbank A vb-selejtezők adatbankja Sportlegek sorozat

Mi, magyarok, különösen a harmincas korosztálytól felfelé, saját bőrünkön éreztük a tv-képernyők előtt (a helyszínen lévőkkel egyetemben), hogy micsoda remek válogatottat rakott össze a szovjet válogatott mestere, Valerij Lobanovszkij. A szakember a Dinamo Kijev edzőjeként ült a nemzeti tizenegy, a „szbornaja" kispadján, és mivel a szovjet bajnok kijeviek tavasszal Kupagyőztesek Európa-kupáját nyertek, mindenképpen indokoltan épített otthonról hozott anyagra (a világbajnoki keretbe nem kevesebb, mint 12 kijevi játékost hívott be). A magyarok ellen könnyed 6–0-val kezdett a Daszajev – Besszonov, Kuznyecov, Larionov, Gyemjanyenko – Jaremcsuk, Alejnyikov, Jakovenko (Jevtusenko, 72.), Rácz – Belanov (Rogyionov, 70.), Zavarov csapat (amelyben nem kapott akkor szerepet például az aranylabdás Oleg Blohin vagy a háromszoros szovjet gólkirály Oleg Protaszov), majd 1–1-et játszottak a szovjetek a franciákkal, és tartalékosan megverték a kanadaiakat. A következő körben viszont kikaptak a torna meglepetéscsapatától, a belgáktól hosszabbítás után 4–3-ra. A belgák két lesgólt is lőttek a beszámolók szerint, de a szovjetek mintha elkönnyelműsködték volna a „vörös ördögök" elleni összecsapást kétszeri vezetésük után.

Hogyan tovább?

Lobanovszkij mester gyakorlatilag ugyanezzel a kerettel (az időközben felfedezett Alekszej Mihajlicsenkóval megerősödve) két év múlva az Európa-bajnokság döntőjébe vezette a „szbornaját", amely ott nem bírt a Marco van Basten, Ruud Gullit tandem vezette hollandokkal. Az 1990-es világbajnokságot sokan megélték még a „mexikóiakból", ám simán kiestek csoportjukból. Később a csapat és maga a Szovjetunió is „elkopott”.

12. DÁNIA, 1986

Miért?

A hetvenes évektől egyre erősebb lett a dán válogatott, hiszen egyre több játékosuk állt légiósnak, akik közül 1977-ben Allan Simonsen Aranylabdát kapott. A dinamikus, kőkemény, hajtós, férfias, ugyanakkor élvezhető, gyakran szellemes, rövid passzos futballt produkáló „dán dinamitok" fénykorukat 1984 és 1986 között élték.

Hogyan?

A dánok első főállású kapitánya, Sepp Piontek kiválasztottjai az 1984-es kontinenstornán csak az elődöntőben kaptak ki a spanyoloktól, tizenegyespárbajban, Qvist – Sivebaek, M. Olsen (Brylle), I. Nielsen, Busk – Bertelsen, Lerby, M. Laudrup, Arnesen (J. Olsen), Berggreen – Elkjaer-Larsen felállásban. Az 1986-os világbajnokságra selejtezőcsoportjukban a szovjeteket megelőzve, titkos esélyesként érkeztek, bombaformában. 1–0-ra legyőzték a harcos skótokat, kiütötték a jó erőkből álló Uruguayt 6–1-re, majd a később döntőig jutó NSZK-t verték meg 2–0-ra. A nyolcaddöntőben a spanyolok ellen is megszerezték a vezetést, ám az élete nagy napját kifogó Emilio Butragueno négy góljával hatástalanította a „dinamitokat”. Ettől a mindig vidám dán drukkerek, a roligánok is elszomorodtak kissé.

Amikor dinamitzáporba futott az Enzo Francescoli-féle Uruguay

 

 

Hogyan tovább?

Az 1988-as Eb-n a nagy generáció tagjai, élükön a 38 éves Morten Olsennel és a lelassult Preben Elkjaer-Larsennel, három vereséggel búcsúztak. Amikor az 1990-es vb-re sem kvalifikálták magukat, nemigen akadt olyan ember a világon, aki gondolta volna, hogy a következő kontinenstornáról aranyéremmel térnek haza a dánok. De ez már egy teljesen új generáció meséje.

11. ANGLIA, 1970

Miért?

A címvédőként induló háromoroszlánosok remek csapatot vonultattak fel a mexikói tornára, jóval erősebbet, mint négy évvel korábban. Akkor szörnyű játékkal és nem kevés hátszéllel világbajnokok lettek, 1970-ben csak a legjobb nyolcig jutottak.

Hogyan?

1966-ban a győzelem után pezsgő helyett akár hideg vizet is ihattak volna – további vb-sikereikre, hiszen amit a labdarúgás istenei és egyéb szereplői akkor adtak számukra, azt később kamatostul megfizették az angolok. A következő vb-n a csoportküzdelmek során kis híján megverték a csodacsapattal felálló brazilokat (kapusuk, Gordon Banks az évszázad védését mutatta be, ám társai elpuskáztak egy szekérderéknyi helyzetet), majd a kieséses szakaszba lépve az NSZK visszavágott a négy évvel korábbi, a fináléban elszenvedett vereségért. Az angoloknál (Bonetti – Newton, Labone, Moore, Cooper – Mullery, Ball, B. Charlton (Bell, 70.) – Lee, Hurst, Peters (Hunter, 81.)) Banks gyomorrontás miatt ezúttal nem szerepelhetett, helyettese, Peter Bonetti pedig csúnyán benézte 2:0-s angol vezetésnél Franz Beckenbauer lövését, majd Uwe Seeler háttal fejelt neki felső sarkos gólt. A ráadásban Gerd Müller szerzett közelről – mily’ meglepő! – még egy találatot, innen pedig már nem keltek fel az angolok.

Hogyan tovább?

A világbajnok kapitány, Sir Alfred Ramsey csapatát az 1972-es Eb selejtezőin újfent a nyugatnémetek fricskázták meg (az utolsó szeg beverését Müller vállalta), az 1974-es világbajnokság kvalifikációit pedig elbukták. Ez Ramsey állásába került, ám ez keveseket vigasztalt.

Nagy idők nagy mérkőzése

 

 

10. LENGYELORSZÁG, 1974

Miért?

A múlt század hetvenes éveiben kezdődött a lengyel futball aranykorszaka, amely az 1972-es olimpiai aranytól a két évvel későbbi vb-bronzon át az 1982-es világbajnoki harmadik helyig tartott. Az NSZK-ban rendezett világversenyen mutatták meg először oroszlánkörmeiket „jó barátaink".

Hogyan?

Éppen a lengyelek okozták a Ramsey-legénység vesztét a fentebb említett világbajnoki selejtezőkön, majd a tornán csoportjukban Haiti lerohanása mellett az olaszokat és az argentinokat is legyőzték. A félelmetes Lato, Szarmach, Gadocha csatártrió repítette lengyelek a középdöntőbeli csoportban a svédeket és a jugoszlávokat is felülmúlták, ha nem is imponáló magabiztossággal. Aztán a házigazda egyetlen góllal jobbnak bizonyult Kazimierz Górski fiainál. Nem hétköznapi körülmények között: Jan Tomaszewski kivédte ugyan Uli Hoeness tizenegyesét, de a mezőny legjobbja mégis NSZK-s kollégája, Sepp Maier volt, aki a hatalmas pocsolyában a mezőny, és különösen a vörös mezes támadók fölé nőtt. A nyugatnémetek elleni, a sérült Andrzej Szarmach nélkül felálló csapatból (Tomaszewski – Szymanowski, Gorgon, Zmuda, Musial – Kasperczak (Cmikiewicz, 80.), Deyna, Maszczyk (Kmiecik, 80.) – Lato, Domarski, Gadocha) később Robert Gadocha, Grzegorz Lato, Kazimierz Deyna és Tomaszewski is bekerült a vb álomcsapatába. Wladylsaw Zmuda a legjobb fiatal játékos lett, Lato pedig gólkirály hét találattal, mégis alighanem minden idők legjobb lengyel futballistája, a karmester Deyna volt e csapat legprímábbja. Erejüket bizonyítja, hogy a kisdöntőben Lato találatával legyőzték a Rivellino vezette brazilokat.

Hogyan tovább?

1978-ban a középdöntőbeli csoportban az argentinok és a brazilok is visszavágtak a lengyeleknek. 1982-ben (még Zmudával, Marek Kustóval, Latóval és Szarmachhal a fedélzeten) egy újabb bronzérem zárta a „fehér sasok" fénykorát.

Így ment a lengyeleknek '74-ben – a videót ide kattintvát nézheti meg!

9. PORTUGÁLIA, 1966

Miért?

Az 1961-ben és 1962-ben Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes, 1963-ban és 1965-ben döntős Benfica támadósorából és a Sporting védelméből a brazil Otto Glória kapitány egy ragyogó csapatot rakott össze, amelynek legnagyobb csillaga Eusébio volt.

Hogyan?

A Benfica két nagy győzelme (a kispadon: Guttmann Béla) miatt nyilvánvaló módon várta mindenki 1966-ra, első vb-szereplésükre a nagy dobást a portugál válogatottól. Csoportjukban nem kevés szerencsével megverték a magyarokat, könnyedebben a bolgárokat és a brazilokat. A következő ellenfél a meglepetéscsapat Észak-Korea volt, amely a 25. percben már 3:0-ra vezetett, de a portugálok Eusébio vezetésével feléledtek, és öt gólt vágtak. Az elődöntőben a házigazda várt rájuk, és győzött is 2:1-re. A két gólt szerző Bobby Charltonnal nem bírtak a dél-európaiak, akiknek legfőbb fegyverét, az aranylabdás Eusébiót az agresszív Nobby Stiles teljesen kikapcsolta a játékból. A portugálok az előző tornára az angolok miatt nem jutottak ki, és itt is a háromoroszlánosok vetettek véget álmaiknak, noha szemrevaló latin futballt mutattak be, amely előtt a szigetországi újságok is elismerően hajtottak fejet. Végül bronzzal térhettek haza Glóriáék, hiszen a kisdöntőben José Pereira – Festa, Baptista, Carlos, Hilário – Graca, Coluna, Simoes – Augusto, Eusébio, Torres felállásban 2:1-re felülmúlták a korábban a magyarokat kiejtő szovjeteket. A torna gólkirálya Eusébio lett 9 találattal, az álomcsapatba mellette a ballábas Mário Coluna került be.

Hogyan tovább?

Az 1968-as kontinenstornára nem jutottak ki a bolgárok miatt, majd a világbajnoki selejtezőkön beütött a krach: csoportjukban a románok, a görögök és a svájciak is megelőzték őket! Legközelebb 1986-ban láthattuk őket vb-n.

Hármat vágtak a portugálok a címvédőnek, akárcsak a magyarok

 

 

8. FRANCIAORSZÁG, 1982

Miért?

A Michel Platini vezette francia nemzeti tizenegy a kor egyik legerősebb és legszebben futballozó válogatottja volt, nem véletlenül nyertek 1984-ben Európa-bajnokságot. Előtte a spanyolországi világbajnokságon nem sok hiányzott a döntőbe jutáshoz. Talán ha nem zavarta volna meg a csapatot, hogy a középpályás Jean-Francois Lariost haza kellett küldeni egy időre a torna közben, itt most nem részletezendő, de Platinit igencsak megviselő magánügyek miatt…

Hogyan?

Már az 1978-as vb-n körvonalazódott a közeljövő nagy francia csapata, amely 4–4–2-ben (Ettori – Battiston (Amoros), Janvion, Trésor, Bossis – Giresse, Tigana, Genghini, Platini – Soler (Lacombe), Rocheteau (Six)) lépett pályára, egy „soron kívüli" Platinivel, aki támadó középpályásként, klasszikus irányítóként és csatárként egyaránt tarthatatlan volt. Hispániában döcögősen kezdtek Michel Hidalgo fiai, de azután Fortuna istenasszony a hónuk alá nyúlt, hiszen a középdöntő D jelű triójában az északíreket és az osztrákokat kapták ellenfélként, miközben a „szomszédban" az argentin, brazil, olasz vagy a nyugatnémet, angol, spanyol hármas feszült egymásnak. Továbbjutottak, majd az NSZK-val vívott elődöntőt még évtizedek múlva is emlegették – no, nem is annyira a sziporkázó játék, mint inkább Toni Schumacher miatt, aki egy előreívelésnél medencecsontjával összetörte szerencsétlen Patrick Battistont… A kitűnő kapust hosszú évekig illették a „sevillai mészáros" és a „német bunkó" gúnynévvel, de a fináléba ezzel együtt is a Nationalelf jutott. Pierre Littbarski és Platini találatával a rendes játékidőben ugyanis döntetlenre végeztek a felek, majd a hosszabbításban kétgólos hátrányból is felálltak Rummeniggéék, a tizenegyespárbajban pedig innen Didier Six és Maxime Bossis, amonnan csak Uli Stielike hibázott. A bronzmérkőzésen a tartalékokkal kiálló „kékeket” aztán a felszabadultan játszó lengyelek is megverték.

Hogyan tovább?

Európa meghódítása után a mexikói világbajnokságon bronzérmet szereztek Platiniék, és ezúttal is a nyugatnémetek állták útjukat az elődöntőben, immáron jóval megérdemeltebb győzelmet aratva.

Gigászok háborúja 1982-ből

 

 

7. WUNDERMANNSCHAFT, 1934

Miért?

A kelet-európai sztárválogatott 1930 és 1934 között élte fénykorát, látványos, gólokban gazdag és eredményes játéka azóta is unikum Ausztriában; no és őket szolgálta a zseniális támadó, Matthias Sindelar, a „futball Mozartja" is.

Hogyan?

Akkoriban még egyenes kieséses rendszerben feszültek egymásnak a felek a világbajnokságokon, így történt ez 1934-ben, Olaszországban is. Az esélyesként érkező „sógorok" elsőként hosszabbítás után 3:2-re megverték a franciákat, majd nem csekély bírói segédlettel a magyar válogatottat. Az elődöntőben a spanyolokon csak egy megismételt mérkőzéssel túljutó házigazdák vártak a Platzer – Cisar, Sesta – Wagner, Smistik, Urbanek – Zischek, Bican, Sindelar, Schall, Viertl legénységre, akik Enrico Guaita 19. percben lőtt góljával győztek is. Még hogy nincs igazság: a szélső úgy helyezett a kapuba, hogy közben Angelo Schiavio belegyalogolt az osztrák kapuvédőbe, Peter Platzerbe… Hogy, hogy nem, az ezen a mérkőzésen közreműködő játékvezető, Ivan Eklind kapta a finálét is, míg a Wundermannschaftot megverte Németország a kisdöntőben.

Hogyan tovább?

A következő világbajnokságon nem vághattak vissza az osztrákok egyik korábbi vereségért sem, de ez legkevésbé sem Sindelarék bűne, hiszen kevéssel az 1938-as torna előtt a náci Németország bekebelezte Ausztriát, válogatottjaik is egyesültek. A megmaradó Wundermannschaft-tagok többsége egyik hírt sem fogadta kitörő örömmel. A legnagyobb sztár, Sindelar visszautasította, hogy a náci Németország színeiben játsszon, 1939-ben szénmonoxid-mérgezés következtében meghalt lakásában barátnőjével együtt. Elképzelhető, hogy az Anschluss elleni tiltakozásul az öngyilkosságot választotta.

Olaszország–Ausztria 1934-ből, a videón 2:48-tól látható.

6. OLASZORSZÁG, 1990

Miért?

Bár finoman szólva sem tudott szemkápráztató futballt bemutatni, a korabeli tinilányok első számú kedvenc válogatottja mégis markáns csapat volt, hiszen korszakos klasszisokat vonultatott fel, és egy meglepetésemberrel is szolgált.

Hogyan?

Az 1986-os világbajnokság után Azeglio Vicini mester alapos nagytakarítást vezényelt, és az akkoriban bombaerős Inter, Milan, Sampdoria trióra építette alapcsapatát. A hazai tornán első mérkőzésükön a Zenga – Bergomi, F. Baresi, Ferri, Maldini – De Napoli, Ancelotti, Giannini, Donadoni – Carnevale, Vialli felállásban fogadták az osztrákokat, és a csereként beálló Salvatore „Toto" Schillaci 78. percben rúgott góljával kicsikarták a győzelmet. A félprofikből álló Egyesült Államok, majd a csehszlovákok sem jelentettek akadályt (bár a parádé elmaradt), akárcsak a nyolcaddöntőben az Enzo Francescolival és Rubén Sosával felálló uruguayiak. A következő körben az írek ellen újfent Schillaci döntött el mindent, ám az elődöntőben, Nápolyban a hazai pályán remeklő Diego Maradona vezényelte argentinok véget vetettek az olasz álmoknak. Hiába szerezte meg Schillaci (ki más?) újra a vezetést, Claudio Caniggia kihasználta Walter Zenga hibáját és fejesével egyenlített (ekkor keveseket érdekelt, hogy a portás előtte 517 percen át nem kapott gólt, ami világbajnoki rekord). A tizenegyespárbajban aztán nem tudtak kifogni a taljánok a mágikus Sergio Goycocheán, és sovány vigasz volt számukra, hogy a bronzérmet végül sikerült megszerezniük az angolok legyőzésével. „Elveszítettük a világbajnokságot úgy, hogy csupán egyetlen gólt kaptunk, és nem szenvedtünk vereséget. Ez egy olyan dolog, amivel együtt kell élnünk" – foglalta össze a játékosok véleményét az interes Riccardo Ferri.

Hogyan tovább?

Vicini a sikertelen Eb-kvalifikációkba belebukott, így az 1994-es világbajnokságon már Arrigo Sacchi vezette ezüstig a squadra azzurrát. Ismét az „orosz rulett" lett a végzetük, és éppen két 1990-es hős, Franco Baresi és Roberto Baggio hibázott. Utóbbi ott volt a France 98-on is, sőt gólokat is lőtt.

 

(Olaszország–Argentína, 1990)

 

 

5. BRAZÍLIA, 1950

Miért?

„A mi Hirosimánk az Uruguay ellen elszenvedett 1950-es vereség" – vélekedett anno a brazil újságíró, Nelson Rodriguez. Bizony, nem mindennap veszít 200 ezer néző előtt a hazai csapat világbajnoki döntőt. Amely után – egyes források szerint – néhányan elkeseredésükben öngyilkosságot követtek el, mások tettleg vonták felelősségre a játékosokat…

Hogyan?

Abszolút esélyesként vágtak neki a hazai tornának (egy évvel korábban a Copa América döntőjében például 7:0-ra söpörték le Paraguayt) Flavio da Costa kapitány legényei, bár a csoportküzdelmek során egyáltalán nem parádéztak. A második csoportkörben (amelynek első helyezettje lett a világbajnok) már nem tréfáltak: 7:1-re verték meg a svédeket, 6:1-re a spanyolokat. Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Uruguay elleni rangadóra a Maracana természetesen zsúfolásig (vagy még azon is túl, hiszen a középső karéjban állóhelyek voltak) megtelt. A brazil újságok biztosra vették a Barbosa – Augusto, Juvenal, Bauer – Danilo, Bigode – Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico tizenegy győzelmét, néhány közülük előre legyártotta az aranyat ünneplő címlapot! Sokáig úgy tűnt, nem is hiába, hiszen a szélső Friaca a fordulás után megszerezte a vezetést a selecaónak. Ám ezután begörcsöltek Ademirék, a célestét pedig vállaira vette a legendás Juan Schiaffino, Alcides Ghiggia páros, amely kétszer megzörgette Barbosa hálóját. Fordított Uruguay, győzött is, és bebizonyosodott: majd' 200 ezer ember is tud néma csöndben lenni hosszú percekig.  

Hogyan tovább?

1954-ben az Aranycsapat küldte haza a világbajnokságról a csoportkör után a már Zezé Moreira által vezetett dél-amerikaiakat, akik között csak mutatóba maradt néhány ezüstérmes.

Mi, magyarok aztán tudjuk, hogy mit is éreztek a brazilok 1950 nyarán…

 

 

4. ARGENTÍNA, 1994

Miért?

Diego Maradona csodálatos formában tért vissza eltiltása után, ráadásul két zseniális szűrő szolgált mögötte, előtte pedig minden idők egyik legjobb csatártriója.

Hogyan?

1994-re, az amerikai világbajnokságra Alfio Basile minden idők egyik „legizgalmasabb" argentin keretét hozta össze. A kapuban Luis Islas állt az előző torna hőse, Goycochea helyén, a védelemben Roberto Sensini, Fernando Cáceres, Oscar Ruggeri és José Chamot alkotott kvartettet. A Fernando Redondo, Diego Simeone duónál kevés jobb szűrőpáros állt össze földgolyónkon, amióta kitalálták az emberek, hogy bizonyos célokkal labdát rugdossanak, előttük Maradonát igencsak fűtötte a bizonyítási vágy. A Claudio Caniggia, Gabriel Batistuta, Abel Balbo „mesterhármasról" pedig fölösleg elmélkedni, a mai fiatalok talán nem is értenék, hogy milyen sok karakteres támadóért lehetett rajongani akkortájt. Nem is igen állt volna útjukba senki sem az aranyosztó emelvényig, ha a görögök és nigériaiak elpáholása után Maradona le nem bukik tiltott szerek használata miatt… Ettől összetört ez a csodálatos csapat: a záró csoportmérkőzést elveszítették Bulgária ellen, majd a románok hazaküldték őket a tornáról.  

Hogyan tovább?

Maradona nem tért vissza többé a válogatottba, majd az 1998-as vb-n a hollandok búcsúztatták az albicelestét a legjobb nyolc között. A Franciaországban pályára lépők közül (kapitány: Daniel Passarella) Chamot, Sensini, Simeone, Batistuta, Ariel Ortega és Balbo vett részt az előző versengésen is.

Csodásan kezdtek az argentinok a görögök ellen

 

 

3. BRAZÍLIA, 1982 

Miért?

Mai (és akkori) ésszel felfoghatatlan, hogy egy olyan alakulat, amelyben Zico, Sócrates, Falcao és Cerezo alkotja a középpályás sort, hogyan nem lett világbajnok? Pláne úgy, hogy a többi csapatrészben is a kor kiemelkedő képességű labdarúgói sorakoztak.

Hogyan?

A „fehér Pelé", azaz Zico által cipelt brazil válogatott igazi futballszambával kezdett: megverte a szovjeteket, átgyalogolt a skótokon és új-zélandiakon. A középdöntőbeli csoportban 3–1-re legyőzte a címvédő argentinokat (a Valdir Perez – Leandro (Edevaldo, 82.), Oscar, Luizinho, Júnior – Cerezo – Sócrates, Falcao, Zico (Batista, 84.) – Serginho, Eder gárda volt a tettes), ám az olaszokkal nem bírtak Tele Santana legényei. Az európaiak kétszer is vezetést szereztek, a dél-amerikaiak mindkétszer felálltak, de Paolo Rossi harmadik találatára már nem jött válasz. Talán ha a brazil védelem nem betlizik annyit, ha Serginho nem hagy ki néhány nagy ziccert, megszületik a továbbjutáshoz szükséges egy pont. Vagy ha Romário néhány évvel hamarabb születik…

Hogyan tovább?

Mexikóban Platiniék ütötték ki őket a legjobb 16 között, pedig akkor Careca személyében akadt egy kiváló támadójuk. Zico a rendes játékidőben büntetőt hibázott, az „orosz rulettben" Sócrates és Júlio César lába remegett meg, francia részről viszont csak Platinié.

Selecao-kompiláció, 1982. Most tessék nagyon figyelni!

 

 

2. HOLLANDIA, 1974

Miért?

A hollandok találták ki és tökéletesítették a totális futballt (amelynek megteremtésében Kovács István is szerepet vállalt): a 2–5–1–2-es alapfelállásban nyolcan-kilencen támadtak és védekeztek egyszerre, a csatárok kivették a részüket a védekezésből, a hátvédek a gólszerzésből, a középpályások pedig bejátszották a gyep összes négyzetcentiméterét. Nem mellékesen a világ egyik legnagyobb zsenije is soraikban szolgált.

Hogyan?

Miután a Feyenoord 1970-ben, az Ajax 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban nyerte meg a BEK-et, méltán tartoztak a főleg e két klub keretéből merítő hollandok az 1974-es vb legnagyobb esélyesei közé. A szakértők szerint a németalföldiek megérdemelték volna a győzelmet is, hiszen a torna alatt ők játszották a legélvezetesebb futballt. A Rinus Michels-legénység magabiztosan nyerte meg csoportját, a középdöntőbeli „frakcióban" 4–0-ra lépte le az argentinokat, 2–0-ra verte meg az NDK-t és a brazilokat. A Jongbloed – Suurbier, Rijsbergen (De Jong, 69.) – Krol, Haan, Van Hanegem, Jansen, Neeskens – Cruyff – Rep, Rensenbrink (R. van de Kerkhof, 46.) összeállítású oranje végül szoros csatában vereséget szenvedett a házigazda szövetségi németektől a döntőben. A mindent eldöntő gólt egy régi ismerős, Gerd Müller szerezte.

Hogyan tovább?

Két év múlva csak bronzérmet szereztek az Eb-n, majd 1978-ban ismét ezüstöt – a szereplést lemondó háromszoros aranylabdás Johan Cruyff, Willem van Hanegem és Jan van Beveren nélkül – az osztrák kapitány, Ernst Happel választottjai. A házigazda argentinok a hosszabbításban kerekedtek felül, úgy, hogy Rob Rensenbrink nem sokkal a rendes játékidő letelte előtt pár méterről a kapufát találta el. Mégis a négy évvel korábbi csapatot tartjuk jobbnak. Egy Cruyff-fal.

Amikor a Nationalelf meghámozta a Mechanikus narancsot

 

 

1. MAGYARORSZÁG, 1954

Miért?

Talán nincs is olyan tény, legenda és feltevés, amit nem írtak le Magyarország egyik legragyogóbb kincséről, az Aranycsapatról (ha mégis, jelentkezzenek a Szöllősi-blogban). Mégis fura érzés tölt el bennünket ezzel a remek gárdával kapcsolatban, hiszen az a fránya világbajnoki arany tette volna fel a koronát munkálkodásukra.

Hogyan?

Az önmagukat a világ legjobbjainak tartó angolok kétszeri megleckéztetése után abszolút esélyesként utaztak a magyarok a svájci világbajnokságra. Dél-Koreának egy kilencest, a nyugatnémeteknek (ezen a mérkőzésen tette harcképtelenné Werner Liebrich Puskás Ferencet) egy nyolcast vágtak a Sebes-fiúk, majd az előző torna döntősein, Brazílián és Uruguayon is öldöklő küzdelem után léptek át. Az utolsó találkozón a jóval könnyebb ágon beúszó NSZK ellen a 8. percben már két góllal vezettünk (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. felállásban), ám ekkor beütött a krach: a küzdőszelleme legendáját talán éppen ekkor megalapozó Nationalelf fordítani tudott. Puskás lőtt még egy gólt, fájdalom, az angol játékvezető, William Ling ezt nem adta meg. A magyar válogatott 1950 júniusa és 1955 novembere között 51 mérkőzést vívott, és csak ezt az egyet veszítette el…

Hogyan tovább?

Budapesten hatalmas felháborodás követte a vereséget, az utcákon tízezrek tüntettek, a játékososokat és a kapitányt kerülőutakon szállították haza. A „mag" viszont még jó ideig együtt maradhatott volna, ha az 1956-os események miatt nem vesz gyökeres fordulatot néhány klasszis élete. A következő világbajnokságon már csak Grosics Gyula, Bozsik József, Budai László, Szojka Ferenc és Hidegkuti Nándor lépett pályára az ezüstösek közül.

 

 

 

 

AKIK MÉG A VB-SZEREPLÉST SEM TUDTÁK KIHARCOLNI

Akadnak olyan válogatottak is, akik legfőképpen azért nem lehetettek világbajnokok, mert el sem jutottak a tornára. Sokan kíváncsiak ma is, mi történt volna, ha a labdarúgás atyjai, az angolok fényes elszigeteltségük miatt először nem csak 1950-ben indulnak el a vb-ken, vagy ha a címvédő Uruguay benevez az 1934-es versengésre. Később megtörtént, hogy egy-egy remek generáció elszórakozta a kvalifikációt, így nem tudhattuk meg, mire ment volna például 1994-ben a Desailly, Blanc, Petit, Le Guen, Deschamps, Sauzée, Papin, Ginola, Cantona alkotta francia; vagy 2002-ben a van der Sar, Stam, F. és R. de Boer, Seedorf, Davids, Cocu, Makaay, Hasselbaink, van Nistelrooy, Kluivert sorral kiálló holland csapat. A skótok 1978-ban önmagukat kiáltották ki esélyesnek, és csakis önmagukat okolhatják a kudarcért, a jugoszláv válogatottat viszont a történelem zúzta szét a kilencvenes évek elején. Pedig az 1994-es világbajnokság sokszor sivár futballjában egy Dragan Sztojkovics, Zvonimir Boban, Dejan Szavicsevics, Davor Suker, Darko Pancsev, Szinisa Mihajlovics, Vladimir Jugovics és Robert Prosinecki fémjelezte „plávi" csapat nagyot robbanthatott volna…