Portugáliában Queiroz és Ronaldo a bűnbak

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 15:50
null
Queirozban és Ronaldóban látják a kudarc okát a portugál lapok (Fotó: Action Images)
A szövetségi kapitány Carlos Queiroz hibás döntésével, illetve a sztárcsatár Cristiano Ronaldo erőtlen játékával magyarázták a portugál lapok az ország labdarúgó-válogatottjának nyolcaddöntős vereségét és világbajnoki búcsúját.
„Queiroz hibáját követően bukott el Portugália” – tette címlapjára a Diário de Notícias, miközben a Público azon morfondírozott: „Mit tettünk, hogy ezt érdemeltük?”

A Correio da Manha vélekedése szerint „Hugo Almeida 59. percben történt, hibás elképzelésből fakadó lecserélése nyitotta meg az utat a kiesés felé”, de hozzájárult a búcsúhoz az is, hogy „Cristiano Ronaldo egyik legrosszabb játékát nyújtotta a válogatottban”.

Nem kíméli a Real Madrid támadóját a Público sem, amely szerint „Ronaldo mellett elment a világbajnokság”. „(José) Mourinho (az Internazionaléval idén BL-győztes, jelenleg a Real Madrid alkalmazásában álló portugál edző) már korábban megmondta, hogy még a szélvészgyors Ronaldóval sem nyer Portugália vb-aranyat. A csatár azonban még egy tengeri körutazás sebességét sem érte el” – fogalmazott a cikk szerzője.

A DN értékelése szerint „Ronaldo szinte nem is létezett”, miközben „a portugál válogatottat egy ambíció nélküli edző irányította”.

„Őszintén szólva Quieroz csapata addig jutott, ameddig megérdemelte”, s kedden „a jobb válogatott győzött, megérdemelten”.

Az A Bola című sportlap úgy vélekedett, hogy a Real Madrid csillaga, a válogatott csapatkapitánya „anélkül távozott a világbajnokságról, hogy bármi emlékezeteset is tett volna”.

A lapok ugyanakkor méltatták Eduardót, aki általános vélekedés szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban.
Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
20 órája

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

A portugálok játékosa lehallgatta a norvég időkéréseket a férfi kézi Eb-n – videó

Kézilabda
2026.01.27. 10:16

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik