Németország rekorddöntés közben és előtt

2010.07.05. 12:20
null
Özil és Podolski eddig sokat tett a német sikerekért Dél-Afrikában (Fotó: Reuters)
Újabb rekordokat dönthet meg a legjobb négy között a már eddig is számos csúccsal büszkélkedő német válogatott a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.

A Nationalelf 12. alkalommal jutott elődöntőbe – ilyen rekordjuk még az ötszörös világelső braziloknak (10) sincs a legnagyobb futballseregszemlén! Ha a Löw-legénység sikerrel veszi a spanyolok elleni akadályt is, nyolcadszor jutna be a fináléba, ami ugyancsak új csúcs lenne (Brazíliához hasonlóan hétszer lépett pályára eddig vb-döntőben).

A német együttes még sohasem végzett a 10. helynél (1938) hátrább vb-n, sőt 1954 óta mindig az első hét között zárt! A brazil válogatott ugyanakkor kétszer is (11. 1966-ban; kilencedik 1990-ben) hátrább végzett ennél a pozíciónál ez idő alatt.

Az már a szerdai elődöntő előtt eldőlt: Németország 99. vb-mérkőzésével zárja majd a tornát, ez kettővel több meccset jelent majd, mint amennyit a negyeddöntőben búcsúzó brazilok (és persze maguk a németek is) jelenleg számlálnak. A győzelmi örökrangsort még a selecao vezeti 67 sikerrel; a Dél-Afrikában eddig négy meccset megnyerő Németország 60. győzelmére hajt.

Ha csak az egyenes kieséses szakaszban és a különböző helyosztó találkozókon – azaz az úgynevezett K. O.-mérkőzéseken – jegyzőkönyvezett összmérleget vesszük figyelembe, teljesen más képet kapunk. Annak a lista élén már Németország áll, Brazília csak a második (lásd táblázatunkat).

A selecao 210, a Nationalelf 203 gólt szerzett eddig vb-n – a közelmúlt tapasztalata alapján utóbbi akár előzhet Dél-Afrikában.

A K. O.-MÉRKŐZÉSEK ÖRÖKRANGSORA* 
Csapat Meccs Győzelem (11-esekkel is) Döntetlen**
Németország 45 31 1
Brazília 37 27 1
Olaszország 32 23 1
*A csoportkörök playoffmeccsei nélkül.      
**Kizárólag azok az 1978 előtti K. O.-meccsek, amelyeket megismételtek.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Labdarúgás: a második évadot kezdi a Kiemelt bajnokságban a Budai FC

Utánpótlássport
2026.08.20. 09:03