Maicon „alapvonalas” gólja törte fel a koreai reteszt

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 20:17
null
Nem szárnyaltak a brazilok, de megszerezték a három pontot (Fotó: Reuters)
Kimondva-kimondatlanul gólzáport várt a közvélemény a braziloktól az Észak-Korea elleni mérkőzésen, ám a stadionba csak a szokásos dél-afrikai téli hópótló eső érkezett meg. A roppant fegyelmezetten védekező ázsiaiak szoros emberfogására nem találták a gyógyírt az ötszörös világbajnok játékosai, távoli próbálkozásaik pedig pontatlanok voltak. Végül a jobbhátvéd Maicon, majd a jobb oldali középpályás Elano is bevette az észak-koreaiak kapuját, akik túl későn kezdtek el futballozni. A végén a brazilok gondban is voltak, igencsak várták Kassai Viktor megváltó sípjelét. A magyar bíró első világbajnoki mérkőzésén remekül teljesített.
 

Ahogyan azt vártuk, a mérkőzés elején támadólag lépett fel a brazil válogatott, amely az ezt megelőző hét világbajnoki nyitó mérkőzését megnyerte. A hatodik percben Elano, nem sokkal később Robinho lőtt kapura, a két próbálkozás közül utóbbi volt veszélyesebb, bár az is elkerülte a kaput. Mivel az ázsiaiak öt hátvédje roppant szorosan fogta a brazil támadókat, kénytelenek voltak távolról próbálkozni Kakáék, ezért tesztelte újra a Robinho, Elano páros a két szélről Ri Mjong Gukot.

Alig hagytuk magunk mögött a találkozó első negyedóráját, Csa Dzsong Hjok vállalkozott lövésre, de Júlio Césarnak mozdulnia sem kellett, annyira célt tévesztett a középpályás. Ezek után teljesen felhagytak a népi koreaiak a támadással, még egy szem támadójuk, Dzsong Te Sze is csak igen alapos indokkal lépte át a felezővonalat, és a brazilok szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a koreai védőfallal (amely elől épp csak a szögesdrót és az aknamező hiányzott, annyira biztonsági célokat szolgált).

A 35. percben Robinho cselezgetett élményszámba menően, majd Michel Bastoshoz passzolt, akinek gólba tartó lövését Pak Csol Dzsin fejelte ki.

Az utolsó percekre sem változott a kép: nyomtak a brazilok, szórványos, erőtlen ellentámadásokkal próbálkoztak az észak-koreaiak, akik villámgyorsan sprinteltek vissza, ha elveszítették a labdát, szoros emberfogásukat pedig tanítani lehetne.

Nem sokkal a kezdés után a mérkőzésen először szakadt el védőjétől Luís Fabiano, nagy igyekezetében azonban elhagyta az ötösön Elano labdáját. Később szabadrúgásból veszélyeztetett Bastos.Jellemző kép volt a mérkőzés ezen szakaszából, amikor egy észak-koreai szöglet előtt két ázsiai játékos helyezkedett a brazil 16-oson belül.

Az 54. percben egy Maicon-bomba törte fel az észak-koreai bunkert: a jobbhátvéd egészen kisodródott helyzetből, a kaputól hat méterre, de húsz-harminc centiméterre az alapvonaltól vette be a beadásra számító Ri Mjong Guk hadállását. 1–0

Kijjebb kellett jönniük ezek után az ázsiaiaknak, át is hatolt a védelmen Luís Fabiano, ám közelről fölé lőtt. A 72. percben újabb gólt láthattunk: Robinho csodás ütempasszal ugratta ki Elanót, aki 12 méterről, kissé jobbról nem hibázott. 2–0

A 86. percben jegyezhettük fel az első veszélyes Dzsong Te Sze-megmozdulást, Juan azonban becsúszva mentett előle az ötösön. A rendes játékidő 88. percében váratlanul szépítettek az észak-koreaiak: Dzsi Jun Nam egy visszatett labdával betört három védő közé, és nyolc méterről higgadtan a hálóba lőtt. 2–1

Magukkal vitték Dél-Afrikába a népi koreaiak a vasfüggönyt, amelyen csak nagyon nehezen talált rést a selecao. Némi túlzással: kikaptak a rendkívül védekező felállásban futballozó ázsiaiak, győzött a futball; bár sokat sejtető, hogy a mérkőzés végén elkeseredetten kellett védekezniük a hatodik vb-aranyukra pályázó braziloknak.

Mindenképp tegyünk említést a találkozó magyar szereplőjéről, Kassai Viktorról, aki segítőivel, Erős Gáborral és Vámos Tiborral egyetemben remekül vezette első világbajnoki találkozóját, és bizakodó lehet, hogy kap még feladatot a tornán.

 
 
 
Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
17 órája

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.11. 09:06

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik