Lippi: Készen állunk a bemutatkozásra!

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 09:00
null
Lippi (pirosban) az olasz közvéleménnyel ellentétben nem aggódik csapata szereplése miatt (Fotó: Reuters)
Mint már megszokhattuk, Marcello Lippit hidegen hagyják a médiában megjelent hírek, szerinte az általa irányított olasz válogatott készen áll arra, hogy Paraguay ellen 20.30-kor bemutatkozzon a dél-afrikai vb-n.

„Elfogadom az Olaszországban tapasztalható szkepticizmust, de nem tudok azonosulni vele. Nincs kétségem afelől, hogy készen állunk a bemutatkozásra – nyilatkozta az olaszokat 2006-ban vb-aranyig vezető Lippi. – Nem tudom, milyen világbajnokság áll előttünk, azt viszont igen, hogy nagyon elszántak vagyunk.”

Lippi szerint ha tele lennének sérültekkel, érthetők lennének a pesszimista hangok, ám erről szó sincs. Mauro Camoranesi, Giorgio Chiellini és Daniele De Rossi felépült, így már csak Andrea Pirlo nincs bevethető állapotban.

„Nagyon örülnék, ha Pirlo a harmadik mérkőzésen már játszhatna, bár ha mindent megtesz a felépüléséért, már a második meccsre is rendbe jöhet – beszélt a Milan középpályásáról Lippi, aki nem aggódik a felkészülési találkozókon mutatott teljesítmény miatt. – Sok más mellett azt is megtanultam a világbajnokságon, hogy a felkészülési találkozók semmit sem számítanak. Játszhatsz tíz edzőmeccset előtte, aztán a vébén lehet, hogy teljesen más játékot mutatsz be.”

Lippi utódját már ismerjük – Cesare Prandelli váltja a vb után az olasz válogatott kispadján –, sokan pedig azt is tudni vélik, hogy az ősz hajú mester Fabio Cannavarót követve Dubajban köt ki. Lippi azonban nem hajlandó ezekkel a pletykákkal foglalkozni.

„Nem állok kapcsolatban senkivel Moszkvából és az Arab Emírségekből sem. Most csak Paraguayra, Szlovákiára és Új-Zélandra koncentrálok. Ezért vagyunk itt, nem pedig azért, hogy arról beszéljünk, mi lesz velem a torna után.”

KÉPZELJE MAGÁT LIPPI HELYÉBE, ÁLLÍTSA ÖSSZE AZ OLASZ VÁLOGATOTTAT!

Pirlo sérült, több kulcsember épp hogy csak felépült, a csapat jó része pocsék idényt tudhat maga mögött klubjában – nincs könnyű dolga Marcello Lippinek, ha ütőképes csapatot akar kiküldeni a világbajnokságon. Képzelje magát a mester helyébe és állítsa össze a világbajnoki címvédő squadra azzurrát!

 

szavazas_id=7|
nso_csapatosszeallito_szavazas

MECCSTERVEZŐ

Állítsa össze a(z) olasz válogatott kezdőcsapatát

Játékosok | Felállás
mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik