BACSKAI JÁNOS 2010.05.23 01:38 Frissítve: 2015.01.14 03:08

Kis ausztrál futballtörténelem

Már egy hónap sincs hátra az esztendő legnagyobb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokság rajtjáig. Az NSO sajátos visszaszámlálása keretében mostantól mindennap bemutatunk egyet a 32 résztvevő közül. Vizsgáljuk a múltat: honnan indultak és milyen sikereket értek el eddig e válogatottak, kik voltak történetük legnagyobb alakjai? Természetesen erőfelmérőt is tartunk, amelyben feltérképezzük a jelenlegi kereteket, próbáljuk kifürkészni a kapitányi szándékokat, a taktikai lehetőségeket. Sorozatunk tizenharmadik szereplője a D-csoportban szereplő Ausztrália.

Az ausztrálok eddig két vb-n szurkolhattak nemzeti csapatuknak(Fotó: Action Images)
Az ausztrálok eddig két vb-n szurkolhattak nemzeti csapatuknak(Fotó: Action Images)

Az ausztrál labdarúgó-válogatott vagy ahogyan arrafelé ismerik, a Socceroos igen nagy utat járt be, másként fogalmazva, hatalmas szakadékot ugrott át a 2000-es FIFA világranglista 92. helyétől a 2006-os és 2010-es világbajnoki szereplésig. És ne feledjük: az elmúlt nagy tornán csak a későbbi győztes olaszok ütötték el őket a továbbjutástól, egy némileg fölösleges szabálytalanság miatti büntető nyomán. A 2010-es dél-afrikai eseményre immáron „Ázsiából" kvalifikálta magát a gárda – az „átigazolást" azzal indokolták, hogy semmi sem készíti fel jobban a testet és a lelket, mint a kemény kihívások és az embert próbáló selejtezőcsoport. Ebben sem tévedtek.

 

Ezt sem kapkodták el az ausztrálok

A JELENLEGI CSAPAT
Pim Verbeek kapitány a Guus Hiddink által lerakott alapokra építkezik, mind taktikailag, mind humánerőforrásban.

Nos, kihívásoktól egyáltalán nem volt mentes az ausztrál futball a kezdetek kezdetén, hiszen bár hiába jöttek a kenguruk földjére milliószámra Európából és a világ más részeiről a labdarúgást imádó és művelő bevándorlók, a válogatott első hivatalos mérkőzését csak 1922-ben vívta (ki mással, mint Új-Zélanddal), és világbajnokságra csak 1974-ben jutott. 1880-ban alapították meg egyébként a kontinensnyi országban az első labdarúgóklubot – természetesen angolok –, majd két év múlva már bajnokságot is szerveztek. Az első szövetség születése az Úr 1923-as esztendejére tehető, de csak az 1950-es évekre alakult ki komolyabb szintű pontvadászat. A helyi labdarúgók az 1956-os olimpián is csak azért vehettek részt, mert ők maguk rendezték azt meg. Az Ausztrál Labdarúgó-szövetség 1961-ben alakult meg, két év múlva vették fel őket a FIFA-ba – nem úgy az ázsiai szövetségbe, így hőseink áthidaló megoldásként kénytelenek voltak létrehozni egy „saját kávéházat", az Óceániai Labdarúgó-szövetséget (OFC).

 

1974-ben mutatták meg először magukat a nagyvilágnak

AUSZTRÁL LEGENDÁK
Mark Viduka, Mark Schwarzer, Abonyi Attila és a többiek

Az ausztrálok a biztonság kedvéért (vagy mert tisztában voltak lehetőségeikkel és képességeikkel) az első hét vb-re nem is neveztek, 1966-ban és 1970-ben elbuktak a kvalifikációk során, az 1974-es, NSZK-ban rendezett versenyen viszont már részt vettek Rale Rasics legényei. Jack Reilly – Doug Utjesenovic, Peter Wilson, Manfred Schaefer, Col Curran – Ray Richards, Jim Mackay, Jim Rooney – John Warren, Adrian Alston, Branko Buljevic összeállításban futottak ki a „sárga-zöld fiúk" történelmi, első világbajnoki mérkőzésükre. Az ellenfél az NDK volt, amely a papírformának megfelelően győzött is 2–0-ra. Az NSZK 3–0-ra diadalmaskodott az auszik fölött, akik azért Chile ellen megszerezték a becsületpontjukat, egy gól nélküli döntetlen formájában.

Az 1974-es, amatőrökből verbuvált vb-keretbe öt játékost is adott a St. George-Budapest SC nevű klub, köztük Abonyi Attilát, idegenlégiós viszont egy sem akadt. Később sem sikerült változtatni ezen, és mivel bajnokságuk színvonala finoman szólva sem verdeste az eget, „komolyan veendőségükig" a kilencvenes évek elejéig, következő világbajnoki részvételükre egészen 2006-ig kellett várniuk. Unalmasan azért nem teltek napjaik: egyrészt kontinensbajnokságaik (bár némileg meglepő módon a hatból, amelyen elindultak, csupán négyet nyertek meg) során rendre bucira verték a környék soha nem hallott országainak jobb sorsa érdemes nemzeti csapatait, sorra döntve a különféle gólrekordokat, másrészt a nyolcvanas évektől kezdve egyre tehetségesebb idegenlégiósokat adtak az európai, főleg brit profi csapatoknak. A külföldi edzőknek köszönhetően egyre magasabb szintű utánpótlásképzés folyt az országban, másrészt végre a bevándorlók is megemberelték magukat, és kiváló (óhazából hozott vagy helyszínen „gyártott") labdarúgó-csemetékkel hálálták meg Ausztráliának, hogy megélhetést biztosított számukra...

 

A Joeys nyitotta meg az aranykort

 SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT RÉSZEI
Ha kíváncsi a vb-résztvevőket bemutató sorozatunk korábbi részeire, kattintson ide!

Ennek első jeleként a Craig Moore és Paul Agostino nevével fémjelzett U17-esek (Joeys) kijutottak az 1991-es korosztályos világbajnokságra, 1999-ben ugyanitt a döntőben már csak tizenegyesekkel maradtak alul a brazilokkal szemben. Az U21-esek, azaz a Young Socceroos – Mark Bosnich, Paul Okon, Kevin Muscat, Tony Popovic, Zeljko Kalac, Frank Juric, Agostino, Moore – a kilencvenes években kétszer is bejutottak a vb-n a legjobb négy közé, akár csak az Olyroos az 1992-es olimpián. Időközben olyan játékosok bukkantak fel a Socceroos színeiben, mint Frank Farina, Robbie Slater, Aurelio és Tony Vidmar, Bosnich, Harry Kewell, Mark Viduka vagy Brett Emerton, igaz, az interkontinentális selejtezőket velük sem tudták sikerrel abszolválni (1993-ban Argentína, később Irán, majd Uruguay ütötte ki őket a selejtezők utolsó körében). Az 1997-es és a 2001-es Konföderációs Kupán már megmutatták oroszlánkörmeiket egy ezüst-, illetve egy bronzérem megszerzésével, így várható volt, hogy nem marad el egy nagyobb siker sem. És lőn: Guus Hiddink vezetésével 2005-ben revánsot vettek az uruguayiakon, a négyévenkénti rendes pótselejtező alkalmával.

 

Nem sok hiányzott

A németországi megatornán a Hiddink-fiúk a Mark Schwarzer – Lucas Neill, Craig Moore, Jason Culina, Scott Chipperfield – Brett Emerton, Vince Grella, Luke Wilkshire, Mark Bresciano – Harry Kewell, Mark Viduka összeállításban kezdtek Japán ellen, majd a csereként beállt Tim Cahill vezérletével és álomszerű hajrával 3–1-re győztek. A braziloktól vereséget szenvedtek ugyan, de a rokoni szálak miatt pikáns, horvátok elleni rangadó 2–2-je továbbjutást ért számukra (ez a mérkőzés Graham Poll szakmai halálát is meghozta, merthogy a kor talán legkarakteresebb játékvezetője emlékezetes módon belezavarodott a sárga lapok könyvelésébe).

Vidukáék az olaszokkal csaptak össze a legjobb 16 közé jutásért, és tartották is magukat becsülettel, ám amikor már mindenki a hosszabbításra készült, a menteni igyekvő Lucas Neill elfeküdt Fabio Grosso előtt, az előremerészkedő védő pedig gyorsan át is esett a védő testén. Francesco Totti gólra váltotta a büntetőt, hazaküldve a Socceroost, amellyel amúgy mind a szakértők, mind szurkolóik elégedettek voltak. Hiddinket a kudarcot valló Graham Arnold és némi interregnum után honfitársa, egykori jobbkeze, Pim Verbeek követte, aki egyszer már volt az utóda, mégpedig a dél-koreai válogatottnál. A világvándor mester egyszer Hiddink, egyszer Dick Advocaat segítőjeként vett részt világbajnokságon, most Dél-Afrikában saját lábán kell megállnia.