Huh lemondott, és Okada sem folytatja

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.02. 12:51
null
A dél-koreai (balra) és a japán kapitány is távozik (Fotó: Action Images)
Címkék
Úgy tűnik, a pénteki nap a távozásokról szól az ázsiai labdarúgó-válogatottaknál. Mai bejelentése szerint nem kíván tovább a dél-koreai labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya maradni Huh Dzsung Mu. De nem az ő egyetlen, aki elhagyja csapatát: Okada Takesi, a japán válogatott szövetségi kapitánya saját magát hibáztatta a Paraguay ellen tizenegyesekkel elbukott világbajnoki nyolcaddöntő után, azóta pedig kijelentette, hogy távozik a csapat éléről.

A jelenleg is zajló dél-afrikai világbajnokságról a múlt szombati nyolcaddöntőben kiesett dél-koreai csapat 55 éves szakvezetője pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be döntését.

„Rajtam kívül is rengeteg tehetséges szakember tagja a közösségünknek – nyilatkozott Huh. – Úgy gondolom, megérdemelnének egy esélyt, hogy vezessék a válogatottat."

A dél-afrikai tornán Argentína mögött csoportmásodikként továbbjutó Dél-Koreát a legjobb 16 között Uruguay ütötte el a továbbjutástól. A 2002-es, Japánnal közös rendezésű hazai világbajnokságon negyedik helyen végzett válogatott dél-afrikai teljesítménye az idegen földön elért eddigi legjobb eredményének számít.

Az illetékesek még nem döntöttek Huh utódjáról.

Közben az is biztossá vált, hogy Japánban is kezdhetnek új kapitányt keresni, Okada ugyanis megerősítette távozási szándékát.

„Sok együttest irányítottam, de ez a vb-csapat minden kétséget kizáróan az egyik legjobb, amellyel valaha dolgom volt. Nem hiszem, hogy még egyszer együtt fogok dolgozni ezekkel a játékosokkal. Minden jót szeretnék kívánni a további karrierjükhöz" – mondta Okada.

„Sajnos nem engedtem győzni a csapatomat. Amikor arra gondolok, hogy mit tehettem volna a játékosaimért, és mit tettem a valóságban, akkor arra jutok, hogy jobban kellett volna biztatnom őket a sikerre, és nem erőltettem eléggé a támadásokat" – nyilatkozta Okada korábban.

A Japán Labdarúgó-szövetség reméli, hogy augusztusra meg tudja találni a távozó kapitány helyettesét. Sajtóhírek szerint José Pekerman és Marco Bielsa neve is felvetődött, mint lehetséges utódjelölt.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
1 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
7 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
33 perce

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
54 perce

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
1 órája

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik