- Utolsó módosítás:
- 2012-05-14 02:57:01
„Húsz perc után tudtam, hogy ez kemény lesz, ismertem a játékosokat, és láttam, hogy az érzelmeik átveszik az irányítást"
Howard Webb most már leküldené Nigel de Jongot
Hosszabb interjút adott a Guardian napilapnak Howard Webb, a 2010-es Spanyolország–Hollandia vb-döntő játékvezetője. A bíró elmondta: senki nem számíthatott annyira, hogy a finálé ennyire eldurvul.
| |
„A FIFA technikai és pszichológiai szakemberei is beszéltek velünk a meccs előtt, de senki nem láthatta előre, hogy ennyire durva meccs lesz. Húsz perc után tudtam, hogy ez kemény lesz, ismertem a játékosokat, és láttam, hogy az érzelmeik átveszik az irányítást. Semmi nem segített" – nyilatkozta.
Webb elismerte, utólag visszanézve piros lapot ért Nigel de Jong brutális belépője Xabi Alonsónak – a holland középpályás mellbe rúgta a selección játékosát.
„Visszanézve az esetet, elismerem, piros lapot kellett volna adni. Az volt a baj, hogy Xabi Alonso háta kitakarta a szerelést, és tippre nem akartam pirosat előhúzni. Nem arról van szó, hogy nem mertem volna kiállítani valakit ilyen korán egy vb-döntőben. Levert voltam a döntő után, hogy ennyi lapot kellett kiosztanom, de rengeteg támogatást kaptam, és ez sokat segített. Mentálisan és fizikailag is kifacsart minket a döntő. Négy vagy öt nappal később egy kollégámmal néztük vissza a meccset, és bár nyilvánvalóan nem volt tökéletes a játékvezetésem, sok mindent nem változtatnék" – idézte vissza a döntőt Webb, aki egy dolgot azért „visszapörgetne".
„A hosszabbításban kirúgást ítéltem szöglet helyett egy holland szabadrúgás után. A sorfal mindig előrébb jött, és így melléjük kellett állnom, hogy visszatartsam őket, ezzel viszont rossz szögből láttam az eseményeket. Ezért nem láttam, hogy a sorfal túlsó oldalán, talán Fabregasról lepattan a szöglet. Egyértelműen korner volt, itt hibát követtem el, de nem közvetlenül ez vezetett a gólhoz. Ezen kívül még a De Jong-esetet sajnálom. Úgy érzem, túl feszült volt mindkét csapat, nem viselték jól a tétet. Egyszer a meccs alatt odaszóltam az asszisztenseimnek, hogy ez nem úgy alakul, ahogy vártuk. Csak annyit szóltak vissza, koncentráljak a saját feladatomra. Ezt tettem, és nem bánom a döntéseimet. Ilyen a bírósors."
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 01:04 Portsmouth: marasztalják Futácsot, új szerződést ajánlottak
- 00:30 Inter: 4 millió eurós ajánlatot tettek Forlánért - sajtóhír
- 23:39 NS: bomlik-e a Kovács, Janics duó? Kammerer útja - szerda
- 23:31 Barcelona: lecsaptak az ifjúsági edzőre, Izraelben folytatja
- 23:11 Tenisz: Ferrero megszenvedett a 2. fordulóért Nizzában
- 22:57 Videó: gyönyörű gólok a Bayern München-Hollandia meccsen
- 22:43 Videó: íme, Michael Schumacher, a labdazsonglőr
- 22:37 Euro 2012: a lengyelek nehezen gyűrték le a letteket
- 22:37 Euro 2012: Mindent megtettem, de nem sikerült - Villa
- 22:24 Euro 2012: a hollandok kikaptak a Bayern szezonzáróján
- 22:06 Torna: Magyar Zoltánt megfestették, Berkiék edzettek
- 22:03 Euro 2012: eldőlt, David Villa nem lesz ott az Eb-n
- 22:02 Férfi kézi: öt új érkező, szinte teljes a keret Gyöngyösön
- 21:53 Arsenal: hét játékos, köztük Almunia távozik a csapattól
- 21:41 PSG: Ancelottiék figyelik Lavezzit, támadót szeretnének
- Ribéry nem hagyta döntetlennel zárulni a Hollandia elleni gálát
- A spanyolok David Villa nélkül utaznak az Eb-re
- Arsenal: hét játékos, köztük Almunia távozik a csapattól
- Inter: 4 millió eurós ajánlatot tettek Forlánért - sajtóhír
- Primera División: új és merész a Barca következő meze - fotó
- A labdarúgó Eb-k álomcsapata
- Anglia: véget ért Hargreaves kalandja a Manchester Citynél
- Másfél ezer kilométerre a stadiontól - Eb-szállások II.
- Mourinho két évvel hosszabbított, 2016-ig marad Madridban
- Barcelona: lecsaptak az ifjúsági edzőre, Izraelben folytatja
- NS: bomlik-e a Kovács, Janics duó? Kammerer útja - szerda
- Női kézilabda: megvan a magyar keret az Eb-selejtezőre
- A meztelenkedő ukrán nők az Eb-trófeát is megcsípték – videó, képek
- Drogba a nyáron távozik a Chelsea-től
- Videó: gyönyörű gólok a Bayern München-Hollandia meccsen
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Szavazás




