Elfogynak az angol középső védők: King három hétre kidőlt

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 09:39
null
Kingnek (fehérben) egy félidőig tartott a vb (Fotó: Reuters)
A BBC értesülései szerint ágyéksérülése miatt három hétig nem játszhat Ledley King, az angol labdarúgó-válogatott védője, aki a „háromoroszlánosok" Egyesült Államok elleni bemutatkozó mérkőzésén sérült meg a világbajnokságon.

Az angol válogatott orvosi stábja vasárnap este vizsgálta meg tüzetesebben Kinget, majd a leleteket elküldte klubjának, a Tottenham Hotspurnek is véleményezésre.

„Első fokozatú szakadása van, amely háromhetes kényszerpihenőt szokott jelenteni. Ha második fokozatú, az négy-hat hét kihagyás, ha teljes a szakadás, elkerülhetetlen a műtét" – mondta a BBC Radio 5 riportere, Ian Dennis.

SZAVAZÁS

Ön kit játszatna John Terry mellett az angol védelem közepén Ferdinand és King sérülése után?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

King valószínűleg az amerikaiak elleni mérkőzés legelején sérült meg, de a szünetig "húzta", ekkor kért cserét Fabio Capello szövetségi kapitánytól.

A szakvezetőnek így nehéz döntéssel kell szembesülnie: John Terry első számú partnere a védelem közepén (Rio Ferdinand) még a vb előtt kiesett, Kingnek (aki egyébként sem bírja a sorozatterhelést) egy félidőig tartott a torna, azaz marad a rutinos Jamie Carragher, a kevesebb nemzetközi tapasztalatú Matthew Upson és az „új fiú", a Ferdinand helyére behívott Michael Dawson.

„Nagy érvágás Ledley elvesztése, mert kitűnő futballista, ráadásul Rióval azonos poszton játszik. Most már nem tudunk senkit sem behívni a helyére, de a szövetségi kapitány azért válogatott be öt középhátvédet, mert számított arra, hogy lehetnek problémák. Az élet sajnos őt igazolta" – nyilatkozta Jamie Carragher, aki felváltotta Kinget az első csoportmérkőzésen.

Anglia az Egyesült Államok elleni 1–1 után Algériával, majd Szlovéniával játszik a C-csoportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik